5 konyhai maradék, amiből új növényt nevelhetünk

2020. május 01.
Ha eszünk krumplit, paprikát vagy hagymát, tulajdonképpen minden adott ahhoz, hogy saját zöldséges kertet neveljünk. Ám azt azért jó tudni, mielőtt nagy reményekkel belevágnánk a kertészkedésbe, hogy a felnevelt növények nem biztos, hogy ugyanúgy néznek majd ki, és ugyanolyan ízűek lesznek, mint az eredetiek. Viszont a növénynevelés végeredménytől függetlenül jó móka és remek kísérlet lehet.

„Növényt nevelni, mondjuk egy avokádó magjából, kicsit olyan, mint amikor egy fajtiszta golden retrievernek és egy fajtiszta németjuhásznak kiskutyája lesz. Az utód nem lesz már egy fajtiszta genetikájú példány – magyarázta Jason De Pecol agrármérnök. – Nem ugyanaz az avokádónövény nő majd fel a cserepünkben, ám a növény nevelésének élménye, annak megtapasztalása, ahogy a magból kifejlődik a virág, esetleg termést hoz, megéri.”

Fontos az elhelyezés

Az agrármérnök még kiemelte, hogy akármilyen világos az otthonunk, ez akkor sem tudja felvenni a versenyt a kertekkel, ahol akár 12-16 órán át is süti a nap a növényeket. Ám fűszernövényeket és bizonyos zöldségeket remekül nevelgethetünk akár az ablakunkban vagy a teraszunkon is.


A beporzás szintén kulcsfontosságú kérdés, ha azt szeretnénk, hogy termést hozzon a növényünk. Ha csak az otthonunkon belül tudunk ültetni, azt javasolta a szakember, hogy olyan fajtát válasszunk, amelyeknek nem a termését fogyasztjuk.

Burgonyát az erkélyen

Legalább egy negyed krumplira szükségünk lesz ahhoz, akár egy nagyobb cserépben magunknak neveljünk krumplit. Olyan részt válasszunk, amelynek két szeme van, ahol ki tud csírázni a növény. Ha a saját újkrumplinkat szeretnénk felnevelni, két-három héttel az elvirágzás után szüretelhetünk majd. Ha idősebb burgonyát szeretnénk, még további két-három hétig kell gondoznunk a növényt, egészen addig, míg a lombja el nem szárad.

Olvastad már?

Menta, bazsalikom, koriander

Ha sikerélményre vágyunk, próbálkozzunk a mentával vagy a citromfűvel. Ezek kint és bent egyaránt egyszerűen termeszthetők, rendkívül igénytelen növények. Engedjünk egy poharat tele vízzel, fedjük le fóliával, majd vágjunk bele egy lyukat. A menta- (vagy citromfű-) ágat dugjuk a lyukba. Pár nap alatt gyökeret ereszt, ekkor ültessük át virágföldbe. Ugyanígy nevelhetünk bazsalikomot, koriandert is, bár ezeknél kicsit tovább tarthat, akár 2-4 hétig is, mire kigyökereznek. Ebben az esetben ne felejtsünk vizet cserélni néhány naponta a pohárban.

Paradicsom

A paradicsom tökéletes növény arra, hogy a magokat megmentsük, és új palántát neveljünk belőle, ám sok türelemre lesz szükségünk, mivel az ültetéstől számítva legalább három hónap, mire a magból gyümölcsöt hozó növény lesz. Ha nem a szabadban tartjuk a palántánkat, ráadásul magunknak kell beporozni a virágokat, hogy termést is hozzon.


Paprika

Ha a kedvenc chilipaprikánk néhány magját eltesszük, hasonlóan könnyen nevelhetünk belőle növényt, mint a paradicsommagból. Csak ültessük el a magokat a földbe, és nézzük, ahogy kifejlődik a paprika. Amire figyeljünk, hogy a paprikának nagy helyre van szüksége a fejlődésre, így a magokat ne ültessük közel egymáshoz, egy cserépbe ne tegyünk kettő-háromnál többet.

Póréhagyma

Amikor levágjuk a póréhagyma alsó, gyökeres részét, ne dobjuk a szemétbe. Tegyük vízbe, és helyezzük a befőttesüveget, amiben elhelyeztük, egy napos ablakpárkányra. A zöld részt újranöveszti a növény, így ismét felhasználhatjuk. Arra kell csupán figyelnünk, hogy a vizet frissen tartsuk az edényben.

Olvass tovább!

Forrás: Apartment Therapy
Fotó: Unsplash