Apróság, amitől hatalmas lesz a fürdőszoba

2020. május 18.
Gondolkodtunk már azon, mekkora teret leválaszt a fürdőszobánkból a zuhanyfüggöny? Az nem kérdés, hogy szükség van rá, így egyszerűen el nem dobhatjuk, választhatunk viszont helyette olyat, amely átlátszó, így legalább optikailag nem vág le hatalmas darabot a fürdőszobánkból.

Bár első hallásra bizarr ötletnek tűnhet az átlátszó zuhanyfüggöny, ha jobban belegondolunk, pont ugyanennyire átlátszó az üveg- vagy műanyag fallal határolt zuhanyzó is, így csupán az azzal kapcsolatos ellenérzésünket kell legyőznünk, hogy nem lehet mögé elbújni, és már közelebb is jutottunk a nagyobb fürdőszobához.

A legtöbb lakásban az egyik legkisebb, legsötétebb helyiség a fürdőszoba, hiszen nagy ablakokat nem szoktak helyezni ide. Viszont ha olyan szerencsések vagyunk, hogy jut természetes fény is a helyiségbe, hagyjuk, hogy minél jobban bevilágítsa a teret, ne zárjuk el az útját még egy karakteres színű zuhanyfüggönnyel is. Az átlátszó megoldás pont annyival növeli meg a teret, ami elég ahhoz, hogy úgy érezzük, még lélegezni is jobban tudunk a fürdőben.

Nem kell azonban az egyszínű változatnál leragadnunk, ha szeretnénk egy kis színt vinni a fürdőszobába. Léteznek olyan átlátszó zuhanyfüggönyök is, amelyek két színt kombinálnak, vagy az egész rózsaszín például.

Egyetlen hátránya az lehet ennek a megoldásnak, hogy a vízcseppek kétségtelenül jobban látszanak rajta, mint egy nem átlátszó felületű függönyön, így sajnos a rendszeres törlést valószínűleg nem spórolhatjuk meg – a cserébe – az optikailag nagyobb, szellősebb fürdőszobáért. De talán ez nem olyan nagy ár érte.

Olvastad már? 

Forrás: Apartment Therapy
Fotó: Unsplash, Instagram