D-vitaminnal a vírusfertőzések elleni védelemért?

2020. május 31. |

A D-vitamin jótékony hatásai már régóta ismertek, ahogyan az is, hogy szervezetünk napfény hatására termeli azt. Az előttünk álló hónapokban az egészséges embereknek már tablettára sincs szükségük a megfelelő D-vitaminmennyiség fedezéséhez, hiszen a nyári időszakban 10-30 perc napon töltött idő elegendő a vitamin megfelelő szintű termelődéséhez, ami napi 2000 nemzetközi egység.

Ha a nyári időszakban napi negyed vagy fél órát eltöltünk a napon, a téli hónapokban pedig a háziorvos által felírt napi 1000-2000 egységnyi D-vitamint szedjük, akkor a D-vitaminszintünk egész évben a megfelelő tartományban marad. A nyári hónapokban a maximum félórás, nem a déli órákban történő, az arcot, karokat, vállakat érintő napsugárzás nem növeli a bőrrák vagy egyéb bőrmegbetegedések kockázatát, ennél további napozás esetén azonban mindenféleképpen alkalmazni kell a megfelelő fényvédelmet, amiről azonban érdemes tudni, hogy a D-vitamin termelődését is gátolja – hangsúlyozta dr. Masszi Tamás, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológiai Klinikájának igazgatója.

A D-vitamin elsősorban az egészséges csontszerkezetért felel, ugyanakkor például az izomerő fenntartásában is fontos. Receptora szinte a szervezet összes sejtjén jelen van. A D-vitamin pótlása azonban csak addig előnyös, amíg annak hiányát szünteti meg, egy normál D-vitaminszinttel rendelkező embernek nincs szüksége plusz bevitelre, hiszen az szélsőséges esetben kalciumtúlterhelést és veseproblémákat is okozhat – hívja fel a figyelmet a professzor.

Olvastad már?

D-vitamin 40 felett

D-vitamin 40 felett

Nyakunkon az influenzaszezon és itt van újra az örök kérdés: mit csináljak, mit szedjek, ha talpon akarok maradni tavaszig. Dolgozó nő vagyok, és idén sem a Karib-tengeren töltjük a telet. Viszont unom azt is, hogy minden tél a megfázások és a sütievés jegyében teljen.

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal is: a 2000 nemzetközi egység napi szükségletből táplálkozással csak mintegy 80-at tudunk biztosítani. Az őszi, téli évszak beálltával, az október és március közötti periódusban a felmérések szerint Magyarországon 10-ből 9 embernél alakul ki D-vitaminhiány. Ugyanakkor a 4-5 évvel ezelőtti adatokhoz képest háromszorosára nőtt a D-vitamin szedésének mértéke hazánkban, aminek előnye, hogy ez a vitamin hozzájárulhat a szervezet betegségekkel szembeni védekezőképességéhez is.

A kapcsolódó vizsgálatokra utalva dr. Masszi Tamás ismertette, hogy az olyan populációkban, ahol alacsonyabb a D-vitaminszint, általánosságban magasabb a halálozási kockázat. A felső légúti betegségek esetében pozitív hatása van a D-vitamin pótlásának. A meghűlés, influenza és más enyhébb, a koronavírusok által is okozott felső légúti betegség télen gyakrabban fordul elő, ebben szerepe lehet az alacsonyabb D-vitaminszintnek is. Vagyis úgy tűnik, a D-vitamin véd a légúti fertőzésekkel szemben, és ismert az is, hogy a nyiroksejtekre, a kórokozó-ellenes fehérjék termelődésére is pozitív hatást gyakorol – mutatott rá dr. Masszi Tamás. Ebből következve feltételezhető, hogy a D-vitamin pótlása a COVID-19 fertőzéssel szemben is immunerősítő hatású lehet, ezt konkrét kutatás azonban még nem támasztja alá – tette hozzá a szakorvos.

Láttad már?

Forrás: Semmelweis.hu – Sturbán László, Dávid Orsolya

Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Zöld szexjátékok – minden a szilikonon túl fenntartható

Zöld szexjátékok – minden a szilikonon túl