Így védekezzünk hatékonyan a bélvírusok ellen

2020. október 10. |

A vírusok ősszel nemcsak a felső légutainkat támadják, hanem gyakran a bélrendszerünket is, amelynek következménye lehet a kellemetlen, olykor több hétig is elhúzódó hasmenés, hányás. Érdemes figyelni a tüneteket, hiszen nem mindegy, hogy egy egyszerű gyomorrontással vagy komoly vírussal állunk szemben.

A hasmenést okozó vírusokat – amelyek a téli és a tavaszi időszakot kedvelik a legjobban – szennyezett élelmiszerrel és vízzel, valamint a másik emberrel való érintkezés útján juttatjuk a szervezetünkbe. A vékonybélben irritációt okozó vírusos bélgyulladás napi legalább háromszori székelés formájában jelentkezik. Felnőtteknél hirtelen alakul ki, és akár két hétig is eltarthat, a gyermekek azonban jellemzően egy hét alatt túlesnek rajta. Érdemes résen lenni, hiszen Sal Péter homeopata-gyermekorvos szerint, ha a hasmenést hányinger, hányás, láz vagy hasi fájdalom kíséri, a tünetek vírusfertőzésre utalnak. Ha a széklet véres, akkor a betegség nagy valószínűséggel bakteriális eredetű. Utóbbi esetén, illetve ha nagy a fájdalom, és ha a hányás, a láz és a gyakori hasmenés jelentős folyadékvesztést okozott, természetesen mindenképp orvoshoz kell fordulni.


Gyomorrontás és egyéb gyomorbetegségek vagy vírusos hasmenés?

Sokszor nem egyértelmű, hogy a tünetek mögött egy egyszerű gyomorrontás vagy komolyabb baj áll. Sal Péter hangsúlyozza, hogy a gyomorrontás általában egy olyan étel fogyasztása (zsíros hús vagy gyümölcsök) után alakul ki, amelyet a szervezet nem tolerál. Ugyanakkor a vírusos hasmenéssel ellentétben a gyomorrontásos tünetek nem ismétlődnek, nem kíséri őket láz, és viszonylag hamar, 1-2 nap alatt elmúlnak, míg a vírusok esetében jóval tovább küzdünk a kellemetlen közérzettel.
A szakértő szerint az elhúzódó gyomor-bélrendszeri tünetek hátterében gyakran táplálékallergia vagy intolerancia is állhat, ezért érdemes orvoshoz fordulni a tünetek hosszabb fennállása esetén. Amennyiben a tünetek 2 hétnél tovább tartanak, krónikus hasmenésről beszélünk.

Hogyan védekezzünk?

A vírusos hasmenés általában akut és spontán gyógyuló betegség, ezért nem igényel gyógyszeres terápiát (sőt, egyes gyógyszerek lassíthatják a széklet ürülését, így a méreganyagok hosszabb ideig tartózkodhatnak a szervezetben), viszont érdemes diétába kezdeni a tünetek megjelenésekor, illetve figyelni a folyadékpótlásra (utóbbit lehetőleg az erre célra kifejlesztett ún, rehidrációs folyadékkal végezzük), mert a kiszáradás kisgyermekek esetén különösen veszélyes lehet. Ugyanakkor homeopátiás gyógyszerekkel is támogathatjuk a gyógyulást. Homeopátiás szert mindig az egyéni tünetek alapján választunk: a hirtelen fellépő, súlyos lefolyású, hasmenést és hányást okozó bélhurutot az arsenicum album alapanyagból készült szer enyhítheti. Ilyenkor a beteg rendkívül fázós, és gyakran, apró kortyokban iszik és leginkább vizet kíván. Ha a hasmenést émelygés kíséri, a phosphorus alapanyagú homeopátiás szer csökkentheti a tüneteket. A klasszikus óvodai hasmenésért leggyakrabban a rotavírusok felelősek, ilyenkor gyakran alkalmazzák az arsenicum album és podophyllum alapanyagból készült szereket. A homeopátiás készítményeket érdemes vízben feloldani, és a rehidrációs oldattal felváltva 10-15 percenként kortyoltatni a beteggel.

Fotó: GettyImages

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód