Egészségtermékekkel és olajokkal a vírusok ellen

2020. március 03.
A világjárványként terjedő betegségek minden korban nagy terhet róttak az emberiségre. Nincs ez másként most sem, mert legfőbb ellenségünk a félelem. Ilyen helyzetben szükségünk van a józan észre, a nyugodt, megfontolt cselekvésre és a tájékozottságra. Varga Erika természetgyógyász szépségbloggerünk ezen a héten kivételesen 10 immunrendszererősítő tippel érkezik.

Megelőzés = védekezés

A vírusok olyan organizmusok, amik csak más élőlények sejtjeiben, parazitaként képesek szaporodni. Nem mozognak, nincs reagálóképességük, nem növekednek, nincs energiatermelésük. Hihetetlennek tűnik, de az evolúcióban fontos szerepet játszanak, mert általuk történik a génátadás a fajok között. A vírusok ellen az immunrendszerünk védekezik.

Mit takar az elnevezés?

Halljuk minden nap a kifejezést, de kevesen tudjuk, hogy ez a rendszer a fertőzések elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy akkor tud a szervezetünk jól védekezni, ha sejtjeink, szöveteink és szerveink támogatóan együttműködnek egymással.
Az immunitásnak két típusát különböztetjük meg.

1. Veleszületett immunitás
• fehérvérsejtjeink bekebelező képessége, amivel védenek bennünket a kórokozóktól
• gyomrunk sósavtartalma, aminek baktériumölő hatása van
• nyálkahártyáink és bőrünk, mert ellenállnak a behatoló kórokozóknak.

2. Szerzett immunitás
• természetes immunitás, ami egy kórokozóval való találkozás után alakul ki
• mesterséges immunitás, ami védőoltásokkal és antibiotikumokkal alakítható ki.

Már olvastad?

Tippek az egészségmegőrzésre

Az egészséges életmód, mint oly sok más esetben is, a legjobb megelőzés. Vegyük sorra, mik azok, amik tényleg segíthetnek.

1. Probiotikumok

Az immunrendszerünk 80%-a a bélben található. Sok trillió baktérium kell a belünkbe, hogy leküzdjük a betegségeket. Hozzájuthatunk étrendkiegészítők formájában, de még jobb, ha egészséges erjesztett ételeket és italokat fogyasztunk, például natúr joghurtot, kefirt, fermentált zöldségeket.


2. Friss zöldségek

A jóllétünkhöz egészséges zsírokra, olajokra és tápláló zöldségekre van szükségünk. Ezekkel kielégíthetjük testünk kalóriaigényét, és nem vonjuk el a figyelmet az immunvédelemtől. A csicseriborsó és a mungóbab elegendő fehérjét tartalmaz, az avokádó kiváló zsírforrás. A bogyós gyümölcsökben, a kelkáposztában és a brokkoliban pedig rengeteg antioxidáns van.

3. Elegendő alvás

A fáradtság utat nyit a betegségeknek. Igyekezz megfelelően kialudni magad.

4. A nagyi erőt adó húslevese

Az immunsejteknek glutaminra van szükségük a működéshez, amit a húslevesek (csirke, marha) természetes módon biztosítanak.


5. Menj ki a napra!

A D-vitamint pótolhatod étrendkiegészítőkkel is, de akkor figyelj, hogy legyen elegendő magnézium is a szervezetedben, különben nem szívódik fel. Ezért egyszerűbb, ha kimész a szabadba, és a napfényt használod vitaminerőműnek. Fontos nyomelem a cink, mert növeli a betegségek ellen küzdő T-sejtek aktivitását.

Már olvastad?

6. Gombák
Tele vannak béta-glükánokkal, amik erősítik az immunrendszert. A shitake, a ganoderma természetes módon segíti egészséghez a szervezetet.

7. A növények ereje

Szerezz be egy diffúzort, és párologtass, amennyit csak lehet. A fahéj-, a citrom-, a rozmaring-, a kakukkfű-, az eukaliptusz-illóolajok mind immunvédők és erősítők. Kézfertőtlenítésben pedig verhetetlen a teafaolajból, Audiron cseppből és vízből készített keverék, amit szórófejes üvegbe téve bárhova magaddal vihetsz, akár a zsebedben is. A gyömbér akár nyersen, akár por formájában kiváló gyulladáscsökkentő, és szinte bármihez hozzákeverhető. A tüdőfű – már a neve is árulkodó – segíti a nyiroksejtek és falósejtek felszaporodását. Az apróbojtorján pedig óvja mandulánkat és torkunkat a betegségektől.

8. Igyál sok vizet

A folyadékok nemcsak a tápanyagokat szállítják a sejtekhez, hanem a toxinokat is eltávolítják. Különösen hatékony lehet ilyenkor a hidrogénes víz fogyasztása, vagy bőrön keresztüli bejuttatása, mivel legerősebb antioxidánsként, toxinmentesen távolítja el a szabad gyököket a testből. A vízelvonás sérülékennyé teszi a nyálkahártyákat, ezért kerüld a sok kávét is, ami szárító hatású.

9. Mondj nemet a finomított cukorra!

Drámai módon csökkenti a sok finomított cukor az immunrendszer ellenállását. A hozzáadott cukor rendkívüli romboló hatással van a testre, ezért használj inkább mézet és mézkivonatokat helyette. A méhpempő például fehérjékben és szénhidrátokban gazdag, és magas a B-vitamin tartalma. Van benne magnézium és kalcium is, nyomelemekből pedig cink, szelén és vas.

10. CBD védelem

A masszázst ősidők óta alkalmazzák az egészség védelmére. Nemcsak a fizikai-, hanem az érzelmi életünket is támogatja. Talpmasszázs vagy testmasszázs, kinek mi szimpatikus, mindenképpen jótékony hatású. A masszázshoz használt olajok közül kiemelkedik, a hatásában verhetetlen CBD olaj. A CBD egy természetes növényi kivonat, ami az elmúlt évek kutatásai szerint az egyik legjobb immunerősítő és jótékony hatású hatóanyag. A WHO (Egészségügyi Világszervezet), illetve tudósok, kutatóintézetek bizonyították és elismerték eredményességét. A CBD hatóanyag bőrön keresztüli bejuttatása kiküszöböli az emésztőrendszer esetleges betegségeiből adódó felszívódási képtelenséget, tehát gyorsabban és eredményesebb hat. Egyúttal ápolja a bőrt is, ami kiemelt és veleszületett immunvédő szerv.

Olvass tovább!

Fotó: Unsplash