William Ely Hill amerikai grafikus alkotta meg a kétféle módon nézhető optikai illúziót, amely talán a legismertebb a műfajban a világon. Egy épp elforduló fiatal nő vagy egy idősebb asszony profilja rajzolódhat ki a grafikán, ám egyszerre csak az egyiket láthatjuk. Ausztrál tudósok arra is rájöttek, hogy mi áll a hátterében annak, hogy melyiket pillantjuk meg előbb.
A fiatal nő álla egyszerre az idősebb asszony orra, az idős nő álla pedig a fiatalabb dekoltázsa. Még nagyobb segítség, ha tudjuk, hogy az idős nő szája a fiatalabb nyaklánca.
Ha valaki eltűnődött már rajta valaha, hogy miért az egyik, vagy miért a másik alak rajzolódik ki előtte hamarabb, nem kell tovább gondolkoznunk. Két ausztrál pszichológiaprofesszor tanulmányából ugyanis kiderült, hogy a korunkkal van összefüggésben.
A kutatás szerint a fiatalabbak a fiatal nőt látják meg először, míg az idősebbek az öregebb asszonyt. A tanulmányba 393 résztvevőt vontak be, 242 férfit és 141 nőt. Az alanyok 18 és 68 év közöttiek voltak, az átlagéletkoruk 32 év volt. Fél másodpercig nézhették a képet, majd megkérdezték, milyen nemű és korú személyt láttak a rajzon. A legtöbben azt mondták, hogy egy fiatal nőt. Ennek az lehetett az oka, hogy a résztvevők többsége az ifjabb korosztályhoz tartozott. Amikor a tudósok a megkérdezettek legidősebb és legfiatalabb 10 százalékának válaszait vette csak figyelembe, kirajzolódott, hogy az idősebbeknek az idősebb nő, a fiataloknak pedig a fiatal ragadta meg a figyelmét először.
A tudósok célja az optikai illúzió vizsgálatával az volt, hogy kiderítsék, a korunk mennyire határozza meg tudatalatti szinten a látott képek észlelését. Ám még ha az idősebb nőre figyelünk is fel hamarabb, sose feledjük: olyan fiatalok vagyunk, amilyennek érezzük magunkat.
Forrás: Insider
Fotó: Wikimedia