Koronavírus-igazolvány: mi szól a vakcinaútlevél mellett és ellen?

2021. február 20.
A világon egyre több helyen kacérkodnak a vakcinaútlevél és koronavírus-igazolvány bevezetésének gondolatával az országok vezetői. Az elképzelés szerint a beoltottságot vagy immunitást igazoló bizonyítvány segítheti a nyitást, az utazás és a gazdaság fellendülését. Vannak azonban az okmány ellen szóló érvek is szép számmal.

Bár javában benne vagyunk a koronavírus-járvány újabb hullámában, amelyet már a vírus új variánsai okoznak, egyre erősebb a vágy és a szándék nemcsak az emberekben, de az országok vezetőiben is, hogy minél hamarabb visszatérhessen minden a pandémia előtti normális kerékvágásba. A védőoltás ad erre némi reményt, bár nem olyan gyorsan, mit szeretnénk. Egyre több helyen merül fel azonban a vakcinaútlevél mint lehetőség arra, hogy legalább azok, akik már átestek a fertőzésen vagy megkapták mindkét védőoltást, utazhassanak, étterembe járhassanak. Ám a szakemberek is vitatkoznak azon, hogy ez mennyire jogszerű és etikus, milyen érvek és ellenérvek szólnak mellette, vagy éppen ellene.

koronavirus-vakcina-igazolvany-utlevel

Mi szól mellette?

Motiváció A vakcinaútlevél erős motivációt jelenthet az embereknek arra, hogy oltassák be magukat. Ám többek között David Archard bioetikus is vitatkozik azzal, hogy nem ez a legmegfelelőbb módszer az oltási hajlandóság növelésére. Sokkal jobb és célravezetőbb lenne, ha a több és pontosabb információval látnák el az embereket a vakcinákkal kapcsolatban. 

Lehetőségek Egy koronavírus-igazolvánnyal a kezükben az emberek visszakaphatnának valamit azokból a lehetőségekből, amelyekhez a járvány alatt nem jutottak hozzá. Az elmúlt év szigorú korlátozásai után bizonyos emberek (akik megkapták a védőoltásokat vagy átestek a betegségen) járhatnának étterembe, utazhatnának szabadon. „Akik beadatják a vakcinát, azok egy vakcinaútlevél felmutatásával valójában nem többletjogokat kapnak, hanem a most még mindenkire érvényes jogkorlátozásokat oldhatják fel számukra azon az alapon, hogy ők már nem fertőznek meg másokat” – mondta Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa Gulyás Márton kérdésére válaszolva. A TASZ álláspontja szerint ez nem okoz hátrányos megkülönböztetést, mert észszerű az indoka. 

Utazás A vakcinaútlevél a nemzetközi utazást is megkönnyítheti: ha valakit beoltottak, az annyit jelent, hogy nem valószínű, hogy koronavírustól szenved, és jó eséllyel nem kerül kórházba külföldön a betegség miatt, illetve arra is kicsi az esély, hogy a célországban fertőződjenek meg.

Olvastad már?

Mi szól ellene?

Tudomány Míg a vakcinák bizonyítottan hatásosak a súlyos Covid–19 betegség kialakulásának megelőzésében, csökkentik a kórházba kerülés esélyét, addig arra nincs elég bizonyítékunk egyelőre, hogy megakadályoznák a fertőzés továbbadását. „Veszélyes azt állítani, hogy azért, mert valakit beoltottak, nem fertőzhet meg másokat. Ez nem megfelelő tudományos alap a vakcinaútlevél kiállítására” – mutatott rá Archard. 

Mutációk A legtöbb országban az első vakcinákkal oltják az embereket, azóta azonban új mutációk terjednek, amelyek közül a dél-afrikai variánssal szemben, úgy tűnik, nem ad elég erős védelmet egyik oltás sem. Ezért is lenne túl korai már most elindítani a koronavírus-igazolvány rendszerét a szakemberek szerint.

Diszkrimináció Minden országban felállítottak egy sorrendet, amelyben vannak, akik korábban megkapják az oltást, mint mások. Ráadásul vannak, akik nem fogadják el a felajánlott védőoltást, így a vakcinaútlevélre is elveszítenék a lehetőséget. Nagy a veszélye, hogy a stigmatizálás eszköze lesz egy ilyen bizonyítvány hiánya. Asbóth Márton elmondása szerint is „a szabályokat mindenképpen nagy odafigyeléssel kell megalkotni, azok jogait sem szabad semmibe venni, akik még nincsenek beoltva”.

Csalás A vakcinaútlevél arra ösztönözhetné azokat az embereket, akik még nincsenek beoltva vagy nem akarják beoltatni magukat, hogy az igazolványt a feketepiacon szerezzék be. Így a szakemberek szerint a koronavírus-igazolvány bevezetését olyan szabályok mentén szabad csak intézni, amely nem segíti elő, hogy bűncselekmények tárgya legyen.

Személyiségi jogok Az egészségünkkel kapcsolatos információkat, amilyen a védőoltás is, a központi egészségügyi nyilvántartó rendszerek őrzik. Egy ilyen igazolvány azt jelentené, hogy az adatokat külső cégekkel is megosztják. Ám a TASZ munkatársa szerint ha erre a biztonságosan felépített rendszerre alapozzák a vakcinaútlevelek kiállítását is, az működőképes rendszer lehet. „Indokolt és van helye a vakcinaútlevélnek, de lehet jól és lehet rosszul is csinálni.”

Forrás: The Guardian, The New York Times, TASZ Fotó: Unsplash

Olvass tovább!