Képtelenség teljesen tisztára mosni a fehérneműt

2021. július 04.
Nem véletlenül nem hordjuk több napon át ugyanazt a fehérneműt: sem a kényelem, sem a higiénia nem engedheti ezt meg. Ám közel sem lesz olyan tiszta mosás után az alsóneműnk, mint azt gondolnánk, hívták fel rá a figyelmet a szakemberek.

A Good Houskeeping Institute felméréséből derült ki, hogy egy frissen és alaposan kimosott fehérnemű még mindig közel tízezer élő baktériumot tartalmaz. A dr. Charles Gerba mikrobiológus által vezetett kutatás szerint ez annak köszönhető, hogy egy tiszta (vagy legalábbis annak vélt) bugyin körülbelül egy tized gramm székletmaradvány található még mosás után is. 

fehernemu-mosas-bakterium

Hogy melyek ez a kitartó baktériumok? Ugyanazok, melyek a leggyakrabban előfordulnak a fehérneművel fedett testtájakon, bármennyire is sikáljuk a bőrünket. Ezek között megtalálható az akár betegséget is okozó E. coli. Ez a baktérium, ha elszaporodik, akár húgyúti vagy hüvelyi fertőzést is okozhat. 

Nem kell aggódnunk azonban feltétlenül a kórokozók miatt, elegendő az alapvető óvatosság. A viselés során egyre halmozódó baktériumokat kimosni teljesen nem lehet, ezért célszerű évente-másfél évente lecserélni a korábbi alsóneműket. 

Mivel a fehérneműket minden nap hordjuk, lehetőleg mossuk meleg vízben, legalább hatvan fokon, fehérítővel. A legjobb, ha a napon hagyjuk megszáradni, amennyiben van rá lehetőségünk, mivel a napsugárzás az egyik legnagyobb ellensége a baktériumoknak.

Forrás: Mental Floss Fotó: Unsplash

Olvass tovább!