Eljegyzés? Csak ha ezt az 5 témát alaposan megbeszéltétek!

2021. december 06.
Az esküvő előtt álló párokra specializálódott pszichoterapeuta szerint nem szabadna addig eljegyeznie egymást egy párnak, míg az élet 5 fontos kérdésében nem jutottak dűlőre egymással.

A párok általában csak azután veszik elő a fontos kérdéseket, miután már megtörtént az eljegyzés és az előttük álló éveket tervezgetik. Ám Landis Bejar terapeuta szerint jobb még a lánykérés előtt tisztán látni, ki mit gondol az élet fontos témáiról, mint például a gyereknevelés vagy a pénzügyek kezelése. 

eljegyzes-5-tema

A gyerektéma

Nemcsak arról kell beszélnünk, akarunk-e gyereket vagy sem, hanem arról is, hány gyereket szeretnénk, hogyan nevelnénk őket, és minket hogyan neveltek fel. Elő kell kerülnie annak is, milyen a viszonyunk a szüleinkkel most, és milyen volt gyerekként. Elgondolkodhatunk azon is, milyenek lennénk, mit csinálnánk, ha jó szülők szeretnénk lenni. 

A terapeuta szerint hasznos lehet, ha találkozunk kisgyerekekkel párként. “Ha vannak rokonaink vagy barátaink kisgyermekkel, töltsünk velük időt, kérjük meg, hogy hadd vigyázzunk a gyerekekre. Nagyon hasznos és sokatmondó beszélgetésekhez vezethet azzal kapcsolatban, hogyan kezeljük a stresszt, ami a gyerekekkel jár, milyen igényeink vannak és hogyan viszonyulunk a másik emberhez.”

A pénz

“Az emberek nem szeretnek beszélni a pénzről. Még mindig tabunak számít” – mondta Bejar. Pedig kulcsfontosságú lenne, hogy azzal, akivel szeretnénk összekötni az életünket, megvitassuk a személyes anyagi helyzetünket, hiszen ez szinte az élet minden területére kihat, még akkor is, ha nem szándékozunk közös bankszámlát nyitni a házasságkötés után sem. 

“Egyezségre kell jutnunk ebben, mivel később rengeteg komoly konfliktus forrása lehet, ha a pár tagjai nem egyformán kezelik a pénzt és eltérő elvárásaik vannak” – mondta a pszichológus. “Gyakran kezdem a házasság előtti terápiás foglalkozást azzal a kérdéssel, mit jelent a pénz számodra? Hogyan beszéltetek a pénzről gyerekkorodban? A pénz ugyanis mást jelent minden embernek.”

Vannak, akiknek biztonságérzetet ad, megint másoknak inkább stresszforrás vagy éppen trauma. “Ez mind hatással van arra, hogyan beszélünk a pénzről, hogyan érzünk a pénzzel kapcsolatban és hogyan költjük el. Vagy éppen befektetjük és spórolunk” – mondta Bejar. 

A család és rokonok

Nem biztos, hogy a párunkkal ugyanazt gondoljuk a rokonok és hozzátartozók szerepéről az életünkben, nem feltétlenül szeretnénk ugyanannyira bevonni őket az életünkbe. “Ha beszélgetünk a családjaink eredetéről, megérthetjük, miért akarja a párunk annyira bevonni a leendő anyósunkat, apósunkat az életébe, amennyire tervezi. Mennyire tudjuk összeilleszteni a korábbi szerepünket gyermekként a családunkban azzal, hogy most saját családot alapítunk?”

Beszéljük át még az eljegyzés előtt konkrétan, milyen gyakran tervezzük látogatni a szüleinket és mennyire vonnánk be őket az unokák életébe. Azt is meg kell említenünk, ha később, amikor már idősebbek lesznek, szeretnénk, ha velünk élnének, hogy gondoskodni tudjunk róluk, hiszen ennek a lépésnek drámai hatása van a mindennapokra. 

A kultúra és vallás

Ha nem beszéljük át a kapcsolat elején, a kulturális és vallási különbségek komoly feszültségforrást jelenthetnek az eljegyzés után. Ha hasonló háttérrel rendelkezünk, valószínűleg ez a téma nem okoz súrlódást köztünk. Ám ha az egyikünk vallásosan nevelkedett, a másikunk pedig nem, vagy eltérő vallásúak vagyunk, máris kirajzolódhatnak komolyabb töréspontok. “Hogyan töltsük az ünnepeket? Hogyan beszélgetünk majd erről a gyerekeinkkel?” – sorolta a kérdéseket Bejar, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ha ezt a témát időben átbeszéljük, sokkal könnyebb lesz majd az esküvő tervezése, hiszen nem akkor bukkannak fel újabb és újabb nézeteltérések. 

A szex

Bár a szex úgy tűnhet, magától jön egy párkapcsolatban, a pszichológus szerint mégis fontos őszintén beszélni arról is, mit várunk az ágyban. “Mondjuk el, mi esik jól, és azt is, mi nem” – mondta Bejar. Előfordulhat például, hogy valaki gyakrabban akar együtt lenni, mint a másik, és ha nyitottak vagyunk egymással, könnyebben közös nevezőre hozhatjuk a libidóbeli különbségeket, mely konfliktushoz vezetne. “Arról is nyíltan beszélni kell, ha valami változik” – hívta fel rá a figyelmet a szakember. 

Ha azt tervezzük és ezt eljegyzéssel akarjuk megpecsételni, hogy valakivel együtt éljük le az egész életünket, elengedhetetlen, hogy megfelelő kommunikációs kultúrát alakítsunk ki, ami felkészít és átsegít majd a későbbi problémákon és nehéz élethelyzeteken.

Nem kell megvárnunk az eljegyzést a fontos beszélgetésekkel. Sok ember úgy tekint az eljegyzésre, mint mérföldkőre. “Úgy érzik, innentől van értelme áttekinteni a gyerekkérdést, a pénzügyekhez való hozzáállást, ám könnyen lehet, hogy ekkor viszont rádöbbenünk, mennyire más dimenzióban gondolkodunk ezekről” – magyarázta Bejar. “Amikor elkezdünk komolyan érzéseket táplálni valaki iránt, a komoly kérdéseket is elő kell venni. Minél hamarabb, annál jobb, hiszen egy jegyesség felbontása sokkal nehezebb érzelmileg, mint akár egy együttélésé.”

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!