A háziállatok bizonyított hatással vannak a gyermekek kognitív fejlődésére

2022. július 11. |

Szülőként az ember tudja, hogy minden család életében eljön az az idő, amikor a gyerek könyörögni fog egy háziállatért – ha pedig már van, akkor a következőért. Ha az anyagi lehetőségeink és az élethelyzetünk engedi, érdemes beadnunk a derekunkat, és örökbe fogadni egy kis kedvencet, ugyanis amennyire nagy felelősséggel jár, legalább olyan mély hatást gyakorol a gyermekek fejlődésére.

Sokan szeretett családtagként tekintenek a házi kedvenceikre, akik támogatást nyújtanak életük számos fontos pillanatában. Nem is csoda, hiszen amellett, hogy aranyosak és rengeteg szeretetet adnak, képesek megszilárdítani a párok kapcsolatát, társaságot nyújtanak a szülőknek, amikor a gyerekek kirepülnek a fészekből és játszótársai lesznek a kicsiknek. Ha leveszünk egy mesekönyvet a polcról, nagyobb valószínűséggel lesz a főszereplő állat, mint ember, hiszen a gyerekeket teljesen lenyűgözi a természet, legyen szó akár hernyókról, akár bálnákról. Míg azonban a mesekönyvek szereplői gyakran távol állnak a valóságtól, a háziállatok valóban képesek kapcsolatot teremteni a gyermekek és az őket körülvevő világ között.

haziallat-gyermek-kognitiv-fejlodes

Egy kisállat segítségével a gyerekek megtanulhatják, hogy mit jelent másokról gondoskodni, mi az a felelősségvállalás, az empátia, és megmutatja nekik, hogy léteznek a sajátjuktól eltérő nézőpontok – talán sokkal jobban is, mint más kortársak. Ha egy szülő képes türelemmel megtanítani a gyermekének, hogyan kell nevelni és együtt élni egy házi kedvenccel, akkor a köztük kialakult kapcsolat befolyásolhatja a gyermek szociális és fizikai egészségét, sőt kognitív fejlődését is. A kisállattal rendelkező háztartásokban élő csecsemők például már 10 hónapos korukra jobban felismerték az állatok arcát, mint azok, akiknél nincs házi kedvenc. Az egykék mellett a szőrös négylábúak akár póttestvéri szerepet is betölthetnek, sőt még a szülők is nagyobb valószínűséggel engedik meg gyermekeiknek, hogy önállóan járjon-keljen az utcán, ha a kutyájával megy valahova, mintha egyedül menne.

Az agyi teljesítményre is hatnak

Kutatásokkal kimutatták, hogy a gyerekek kevesebb hibát követtek el egy tárgyfelismerési kísérlet során és önállóbban tudták megoldani a memóriafeladatokat, amikor egy kutya is volt velük a szobában. Egy másik, 4000 öt és hét éves gyermek bevonásával végzett vizsgálat eredményei szerint pedig a kisállattartás csökkenti a problémákat a kortársakkal való interakciók során, és elősegíti a proszociális viselkedést. A tudósok még arra is rájöttek, hogy a kutyával egy háztartásban élő 2-5 éves gyerekek aktívabbak, kevesebb időt töltöttek a képernyők előtt és átlagosan többet alszanak, mint azok, akiknek nincs házi kedvencük. Mindez főként a kutyasétáltatásnak és más közös fizikai tevékenységnek köszönhető, aminek segítségével a kisállattartó gyerekek jobb fejlődési eredményeket értek el társaiknál.

Persze azt sem mindegy, hogy milyen házi kedvencet választunk, hiszen egy hörcsöghöz sokkal kevésbé fogunk ragaszkodni, mint egy kutyához vagy macskához. A 6 és 10 év közötti gyermekek például erősebb kötődést tudnak kialakítani az utóbbi két állattal, mint a tőlünk „távolabb élő” fajokkal, mint a madarakkal vagy halakkal. Az idősebb, 11 és 14 év közötti gyerekek viszont ugyanúgy képesek kötődni hozzájuk és az egerekhez is, mint a „hagyományos” háziállatokhoz.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden családnak azonnal be kell fogadnia egy házi kedvencet, vagy minden fiatal gazdi jobban fejlődik, mint a kortársai, sőt a viselkedési problémák, szükségletek és az állatok gondozásával járó anyagi terhek mind-mind útját állják az állattartásnak.  Természetesen antropomorfizálnunk sem szabad a házi kedvenceket, vagyis nem várhatjuk el tőlük, hogy emberként gondolkodjanak és viselkedjenek. Ez különösen fontos a gyermekek biztonságának szempontjából, hiszen soha nem lehetünk 100%-ban biztosak abban, hogy egy kutya hogyan fog reagálni egy adott helyzetben.

Végső soron minden gyermek és kisállat között kialakult kapcsolat egyedi, mindegyiknek megvannak a maga előnyei és buktatói. Az viszont sokat elmond, hogy a gyerekek a házi kedvenceiket a számukra legfontosabb élőlények közé sorolják, vigasznak, érzelmi támasznak és bizalmasuknak tekintik őket.

Forrás: BBC, Fotó: Unsplash

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód