4 dolog, amit egy anyósnak sosem szabadna mondania

2022. október 19.
Szerencsére azért nem minden anyós olyan, mint a viccekben, de tény, hogy partnerünk anyja néha fel tud tenni húzós kérdéseket – olyanokat is, amiket egyáltalán nem lenne szabad feltennie.

Látszik, hogy másképp neveltek

Az anyósok előszeretettel kritizálják menyüket, és gyakran meg vannak győződve róla, hogy ők sokkal jobb munkát végeztek volna velük szülőként. Ilyenkor ráadásul gyakran nemcsak gyerekük választottját, de annak egész családját is bírálják… A saját gyerekükben persze nem látnak semmi hibát, de hát más szemében a szálkát is, ugye. A lényeg, hogy egy anyósnak nincs joga beleszólni senki más neveltetésébe.

anyos-megjegyzes-beszolas

Az esküvőn még vékonyabb voltál

A szülők rossz szokása kritizálni gyerekük súlyát, de még rosszabb, amikor egy anyós tesz megjegyzéseket a menye testére. Még az is lehet persze, hogy jót akarnak vele, vagy beleragadtak abba a toxikus elképzelésbe, hogy egy nő házasságának boldogsága a súlyától függ. Akárhogy is, az ilyen gonoszkodó vagy csak kéretlen megjegyzéseket tényleg senkitől nem kell elviselnünk – így a szerelmünk anyjától sem.

Mikor jönnek már az unokák?

Érthető, ha egy szülő szeretne már nagyszülő lenni, de ezzel a kényes témával ne a gyereke párját zaklassa. Ez a kérdés csakis az adott párra vonatkozik, ráadásul sosem lehet tudni, hogy milyen érzelmek vagy esetleges problémák húzódnak a háttérben. Ha jön a baba, valószínűleg úgyis elsők között fog majd tudni róla.

És milyen a szex?

Talán nem is kell részletezni, hogy mi ezzel a baj… Legyen bármilyen jó a viszonyunk az anyósunkkal, ezt a témát valószínűleg nem vele akarjuk majd kivesézni, és talán ő is jobban jár, ha nem kell gyereke teljesítményéről hallania (függetlenül attól, hogy igazi szexistent vagy ügyetlen szeretőt szült).

Forrás: PureWow Fotó: Netflix

Olvass tovább!