Ezeket ne mondd soha egy első randin

2022. november 24. |

Az első randi érzékeny terep: épp ezért, ha szeretnéd magad bebiztosítani, jobb, ha az alábbi témákat messziről elkerülöd.

1. „Még mindig jóban vagyunk az exemmel”

Senki nem örül, ha már a kezdet kezdetén azt érzi, hogy a másik fél lábbal még egy előző szerelemben van. Természetesen fontos beszélni az exekről is, de az első randi szóljon inkább az ismerkedéstől, ne terheljük feleslegesen bonyolult érzelmekkel.

elso-randi-tiltott-temak

2. „Házasságra és gyerekekre vágyom”

Félreértés ne essék, nincs semmi baj azzal, ha valaki családot szeretne, és azzal sem, ha világosan kommunikálja erre vonatkozó igényeit. De nem biztos, hogy az első randi a legideálisabb alkalom erre. Gyakran nem is maga a szándék az ijesztő, hanem a tény, hogy a másik ember a második percben erről beszél egy (szinte) idegennek – ez felesleges nyomást helyezhet a másikra, még úgy is, ha alapvetően ő is hasonlóan képzeli el az életét.

3. „Mesélj még a munkádról!”

Az első randi nem állásinterjú, ne hozzuk be a munkahely gyakran kellemetlen témáját. Nyilván érdemes megkérdezni, hogy a másik mivel foglalkozik (ha még nem tudjuk), és az izgalmas vagy vicces munkahelyi sztorik is jöhetnek, de felesleges a munkájáról faggatni randipartnerünket. Az első alkalom inkább a jó hangulatról, a dinamikák teszteléséről szóljon.

4. „Azta, te tényleg megetted az egészet!”

Nagyon el tudja rontani a hangulatot, ha a másik étkezési szokásaira teszünk megjegyzést. Ne kommentáljuk, hogy a másik mit és mennyit eszik, és azt se, hogy mit és mennyit iszik hozzá (utóbbit természetesen még az egészséges kereteken belül). A „te aztán tudsz inni” vagy a „látom, éhes voltál” kiszólások feleslegesen hoznak be negatív érzéseket a páros közé.

Forrás: PureWow Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód