A kutatók szerint ez a három dolog jelzi, hogy jól alakul az első randi

2022. június 30.
A randiszakértők arra jutottak, van három olyan kiemelten fontos fizikai jel, amelyek arra utalnak, hogy van esélyetek további találkozókra – és a legjobb az egészben, hogy már a találkozó első két percében láthatod őket!

A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói egy különleges elemzést végeztek 16 heteroszexuális férfi és ugyanennyi heteroszexuális nő bevonásával, akik mindannyian főiskolai hallgatók voltak és romantikus kapcsolatot kerestek. A kutatók összesen 46 ötperces randevút szerveztek az alanyoknak, amelyek során figyelték a verejtékmirigyeik aktivitását és viselkedését, a végén pedig elmondták, hogy vonzódnak-e romantikusan és szexuálisan a másik félhez. Azoknál a randevúknál, amelyeknél mindkét fél azt mondta, hogy érdeklődik a másik iránt, a kutatók azt találták, hogy a két embernek nagyobb valószínűséggel volt összhangban az izzadása és a mozgása – ez utóbbi magába foglalta a mosolygást, a bólogatást és a karok vagy lábak aktivitását is.

kutatas-harom-dolog-elso-randi

„A tanulmány egyértelműen kimutatta, hogy amikor a párok fiziológiája összhangba kerül és viselkedésüket partnerükhöz igazítják a randevú során, akkor romantikusan vonzódnak egymáshoz” – mondta a tanulmány társszerzője, dr. Shir Atzil. A vizsgálat arra nem tér ki, hogy vajon a vonzalom vezetett-e a szinkronizált viselkedéshez, vagy éppen fordítva, az összehangolt viselkedés a vonzalomhoz, így ez a terület még felfedezésre vár.

A kutatók azt is megállapították, hogy a férfiak és a nők eltérő szintű szexuális vonzalmat éreztek, amikor mozgásuk és izzadásuk szinkronban volt. A nők például nagyobb szexuális vonzalomról számoltak be ezekben az esetekben, mint a férfiak, amit a kutatók
szuperszinkronizálóknak neveztek el. Egy másik tanulmány, amit a holland Leiden Egyetem kutatói végeztek tavaly, azt találta, hogy a randevúzás közbeni szinkronizált izzadás romantikus vonzalmat jelezhet, ezzel szemben azonban nem találtak összefüggést a szinkronizált mozgás és a vonzalom között.

Persze a fizikai külsőségek nem garantálják a harmonikus párkapcsolatot és a sírig tartó szerelmet. Fontos, hogy a felek keressék az érzelmi és életmódbeli kompatibilitás jeleit is. Érdemes tehát nem olyan párt választani, akivel hasonlóan izzadunk, hanem olyat, aki pozitívan látja a világot, a mienkéhez hasonló értékrend szerint él és őszintén érdeklődik irántunk.

Forrás: Insider, Fotó: Unsplash

Olvass tovább!