Az elmúlt években rengeteget formálódott az, ahogyan az egészen kis gyerekek gondolkodásáról, pszichés működéséről, készségeiről gondolkodunk, ezzel pedig a gyerekkori stressz témája is jobban fókuszba került. Bár sokáig azt gondoltuk, hogy a stressz a felnőtt élet „kiváltsága”, ma már nagyon jól tudjuk, hogy a gyerekeket már egészen magzati kortól érintheti és befolyásolhatja a stressz. „A gyermek életében a születéstől fogva jelen van a stressz azáltal, ahogyan az őt körülvevő világ működik, ahogyan a közvetlen környezet érzi magát, ahogyan viszonyulnak őhozzá” – kezdi Peer Krisztina, gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus. „A legkorábbi időszakban ezek a szülők lesznek, hiszen ők azok, akik közvetítik számára a világ történéseit, reagálnak rá valahogyan, biztonságot nyújtanak számára, kielégítik az igényeit vagy éppen elmulasztják azokat. De az is lehet, hogy a biztonság nincs jelen egy csecsemő, vagy kisgyerek életében, ami pedig jelentős stresszel, szorongással járhat.”
A korai időszakban emellett megjelennek az életkorral természetesen együtt járó szorongató helyzetek, például a ma már széles körben ismert szeparációs szorongás jelensége – ilyenkor a tárgyállandóság rögzülése után a kisbaba diszkomfortot él meg, amikor nincs az elsődleges gondozó közelében. „Láthatjuk tehát, hogy már jóval óvodáskor előtt megjelenik a stressz a gyerekek életében, ezért tévedés lenne azt gondolni, hogy egy bölcsődés gyerek vagy egy kisóvodás nem stresszel, nem szorong. Dehogynem. Csak életkoronként nagyon eltérő megnyilvánulási formái lehetnek ezeknek az érzelmeknek.”
A pszichológus hozzáteszi, bármilyen változás járhat stresszel egy gyerek életében: egy költözés, óvoda- vagy iskolakezdés, válás vagy éppen a kedvenc plüssállat elveszítése is ilyen lehet. „A tipikus forrás mindig a közvetlen környezet, ami körülveszi a gyereket. Ilyen a család és egy idő után az intézmény, ahol szintén rengeteg időt eltöltenek a gyerekek. Ennek megfelelően a legapróbb családdinamikai változás is járhat stresszel, szorongással, aminek a mértéke majd illeszkedni fog a szülői szorongás szintjéhez. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy egy szülőnek nem szabad stresszelnie, hiszen nem is lehet varázsütésre megszüntetni, csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a gyerekek hiperérzékenyek, letapogatják mindazt, ami körülöttük zajlik, így a szülők stresszelése, szorongása is hatni fog rájuk.”
Az tehát egyértelmű, hogy a stressz a gyerekek életében is jelen van, fontos azonban látni, hogy kisebb korban más tünetek, „jelek” formájában mutatkozhat meg. Szülőként könnyű lehet félreérteni ezeket a viselkedéseket, de ha sikerül azonosítanunk őket, akkor sokkal hatékonyabban segíthetünk a gyerekünknek.
Válogatás és bepisilés: meglepő tünetei lehetnek a kisgyerekkori stressznek
Ahogy Peer elmondja, a kisgyerekek esetében nagyon gyakran valamilyen szabályozási funkcióban jelentkeznek a stressz és szorongás tünetei. Ilyen tipikusan az evés, alvás, szobatisztaság, illetve a megnyugtathatóság, vagyis az érzelemszabályozás területe. „Van persze, amikor életkori sajátosságról beszélünk, ilyenkor életkorilag beleférhet a tapasztalt viselkedésváltozás. Például egy 3-4 éves gyerek a szobatisztaság átmeneti időszakában van, ezért előfordul, hogy néha még bepisil. De egy már stabilan szobatiszta gyerek, ha heti rendszerességgel, akár több alkalommal bepisil és ennek nincs fiziológiás háttere, akkor érdemes végiggondolni, mi állhat a bepisilés hátterében. Egy tünet minél intenzívebb és minél hosszabb ideje fennáll, jelezheti a gyerek elakadását, szorongását, de látatlanban nagyon nehéz megmondani (ráadásul ok-okozati viszonyt feltételezve), hogy egy adott viselkedés hátterében meghúzódó probléma milyen mély.”
Előfordulhat az is, hogy szülői szemmel kifejezetten sokkoló, akár önkárosító viselkedésekben nyilvánul meg a gyerekeket feszítő stressz és szorongás. Anna négyéves kislánya például az óvodakezdés idején szokott rá, hogy fogaival és körmeivel piszkálja ajka bőrét. A kényszeres szokástól rendszeresen vérzett és kisebesedett a kislány ajka, ő azonban továbbra is folyamatosan piszkálta a szája környékét. „Egyből leesett, hogy a szorongás állhat a dolog mögött, ezért gyorsan tanácsot kértem egy gyerekpszichológustól” – meséli Anna. „Ő azt mondta, semmiképpen se szidjuk le a szokásért, ne tetézzük szégyennel a helyzetet. Ehelyett megpróbáltuk más utakon kezelni a szorongást, és ahogy a probléma javult, a rossz szokás is magától eltűnt az életünkből.”
Peer szerint is nagyon fontos, hogy először alaposan feltárjuk az új, szokatlan vagy akár ijesztő viselkedéses tünetek hátterét – akár szakember segítségével. „Nincsen általános recept, de annyi talán elmondható – és ez egy szemléletbeli kérdés is –, hogy minél inkább ráfókuszálunk a tünetre (például az étel elutasítására az óvodában), annál szorongatóbb lesz a gyerek számára a helyzet, és annál inkább fokozódhat a tünet megjelenésének intenzitása. Amivel segíteni tudunk, az az, ha nem a tüneten pörgünk („egyél, nem ettél eleget, még egy kanállal”…), hanem arra reagálunk, amit gondolunk arról, mi állhat a tünet hátterében (például az óvodakezdés, beszokási időszak). Egy-egy empatikus, jól irányzott mondat kibillentheti a gyereket is, de egy hosszabb ideje fennálló probléma nem fog néhány nap alatt elmúlni. Ezért muszáj türelmesnek is lennünk szülőként, és támadás, megszégyenítés helyett a tünet mögé nézni.”
Stresszkezelés a legkisebbeknek – a meseterápiától a közös időig
Felnőttként általában mi magunk választjuk ki (adaptív vagy éppen maladaptív) megküzdési módszereinket, a gyerekeknek azonban gyakran épp az a legnagyobb problémájuk, hogy még nincsen saját eszköztáruk a stressz és szorongás tudatos kezeléséhez. Szülőként azonban rengeteget segíthetünk nekik, hogy egészséges és hatékony stresszkezelő stratégiákat alakíthassanak ki. Ahogy a pszichológus hangsúlyozza, a mozgás a gyerekek esetében is rengeteget segít a stresszlevezetésben, de ugyanúgy jó ötlet lehet kipróbálni hasonló fókuszú csoportfoglalkozásokat – például meseterápiát, mozgásterápiát, mindfulness gyakorlatokat vagy különböző relaxációs technikákat. „Ezek sajnos nem mindenki számára elérhetőek, ezért ha sokat, minél többet mesélünk a gyerekeknek, az segítheti nemcsak az érzelemszabályozását, de a szociális kapcsolatok terén is fejlesztő hatású” – teszi hozzá Peer.
Szintén nagyon fontos a gyerekekkel együtt töltött közös idő, és a figyelem, amit a gyerek felé fordítunk. Fontos azonban, hogy ilyenkor is vegyük figyelembe a gyerek szükségleteit: annyit és úgy közeledjünk a gyerek felé, ahogyan az számára is komfortos. Petra például egy gyerekpszichológus tanácsára kisfia kedvenc plüssállatán keresztül igyekezett kapcsolódni a gyermekéhez – aki abban is segítségükre volt, hogy eljátsszanak bizonyos szorongató helyzeteket és alternatív megküzdési stratégiákat kínáljanak. De nemcsak a kapcsolódásra kellett jobban odafigyelnie. „A szakemberrel azt is megbeszéltük, hogy határozottabbnak kell lennem a határok tartásában… Az óvoda első heteiben a kisfiam otthon adott ki minden feszültséget. Minden előzmény nélkül megharapott, nekem esett. Meg kellett tanulnom, hogyan állítsam le az agressziót úgy, hogy közben én magam nyugodt maradjak – csak ezután lehet empatikusan kapcsolódni az agresszív megnyilvánulások mögött húzódó stresszhez.”
Ahogyan Petra kisfiánál is, nagyon sok gyereknél az óvoda- és az iskolakezdés jelenti az egyik legtipikusabb stresszforrást. A szülőktől való elszakadás, az idegen környezet, a társas helyzetben való megfelelés és a szabályok betartása sok gyerek számára okozhat szorongató nyomást. Ebben az időszakban nem árt kiemelten odafigyelni a gyerekekre, és tudatosan segíteni őket.
Érzelmi közelségben
„Sok mindent tehetünk a gyerekünkért ebben az időszakban, én azonban egy dolgot szeretnék kiemelni, amivel kapcsolatban azt tapasztalom, hogy a szülők figyelmét elkerüli, vagy nem is merül fel bennük, ennek milyen nagy jelentősége van” – magyarázza Peer az óvoda- és iskolakezdés kapcsán.
Amikor a beszoktatási időszakban kizárólag pozitív érzésekről, élményekről beszélünk, akkor elmulasztjuk a gyerekkel való valódi empatizálást. A beszokós óvodás, vagy az iskolát kezdő első osztályos ugyanis szorong, aggódik, fél, bizonytalan. Ha a szülő ilyenkor arról beszél, hogy az óvoda egy csoda, mert mennyi izgalmas játék van ott, vagy hogy az iskola azért a legszuperebb hely, mert rengeteg barátja lesz, akkor valójában nem kapcsolódik hozzá jól, azaz érzelmileg távol vannak egymástól. A gyerek érzése ugyanis nem illeszkedik a szülői reakcióhoz.
Ezért mielőtt az óvoda vagy az iskola pozitívumait kiemelnénk (természetesen ez sem tilos), fejezzük ki, hogy valóban nehéz egy idegen helyre először bemenni, hogy értjük, milyen ijesztő az ismeretlen, és milyen szomorúsággal jár az, hogy a barátai nem jöttek vele, és még azt sem tudja, lesz-e egyáltalán barátja az új közösségben. Ha érzelmileg közel kerülünk a gyerekünkhöz, ha képesek vagyunk mentalizálni, akkor tudunk neki igazán segíteni abban, hogy a félelme és a szorongása csökkenjen.”
Szülőként ilyen helyzetekben nehéz lehet elkülöníteni, hogy csupán a természetes változások vagy megoldandó problémák jelentik-e a stressz forrását. Nem mindig könnyű megmondani, hogy az intézményesülés ténye és az élethelyzet jelentette normatív krízis vagy maga az intézmény, a gyerekközösség, esetleg valamelyik pedagógus miatt stresszel és szorong a gyerek. „Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyerekünk stresszel, de bizonytalanok vagyunk a tekintetben, hogy ezt mi okozza, akkor egyrészt érdemes vele körbejárni, másrészt fontos megszólítani a pedagógusokat és megkérdezni, ők mit tapasztalnak. A kommunikáció ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, milyen érzelmi állapotban van a gyermekünk” – szögezi le Peer. Vannak persze helyzetek, amikor érdemes lehet intézményt váltania a gyereknek, a szakember szerint azonban először érdemes minden oldalról körbejárni és átgondolni a kérdést – életkor függvényében akár a gyerekkel közösen. Az őszinte és elfogadó kommunikáció kulcsfontosságú hozzá, hogy az esetleges problémák megoldódjanak.
A szakember ugyanakkor hozzáteszi, „azt gondolni, hogy a világ stresszmentes és szorongásmentes, nemcsak tévedés, de olyan erős hárítás, ami megakadályozhat abban, hogy megfelelő megküzdési stratégiákat találjunk önmagunk számára”. Az életnek természetes, elkerülhetetlen része a stressz, épp ezért már egy kisgyerek esetében is az a legfőbb cél, hogy a gyerek megtalálja saját erőforrásait, melyek lehetőség szerint nem kizárólag a külvilágból érkeznek. „Ha a szülő folyton meg akarja menteni a gyerekét a szorongató helyzetekben, ha állandóan ki akarja menekíteni őt azokból, akkor a gyerek megragad majd a külső kapaszkodóknál és azok nem válnak belsővé.
Ahhoz, hogy megfelelő, hatékony megküzdési stratégiákat fejlesszen ki egy gyerek, hagyni kell kicsit szorongani. Azt kell közvetíteni számára, hogy „te képes vagy megküzdeni a szorongató helyzetekkel”. Ezt pedig úgy tudjuk elérni, ha a kimenekítés helyett egy ideig benne hagyjuk őket azokban a helyzetekben, ami számukra nem komfortos, ezzel lehetőséget biztosítva számukra, hogy saját, hatékony megküzdési stratégiákat fejlesszenek ki.
Fotó: Getty Images
