Meglepő jele volt a megcsalásnak a kapcsolatukban, csak a pszichológus vette észre, mi a valóság

2025. január 25.
Magabiztosak vagyunk, hogy a párunk minket biztosan nem csal meg? A párkapcsolati szakértő nem akar senkit elszomorítani, de vannak olyan jelek, melyek ugyan nem feltétlenül észrevehetők nekünk, de a szakember azonnal látja belőle, hogy a kapcsolatunkban felütötte fejét a hűtlenség, vagy éppen megcsalásra készül a másik.
Megcsalás jele
  • A megcsalást nem egyetlen jel árulja el a párkapcsolatban a szakértő szerint. 
  • A pszichológus elmondta, a szakember számára melyek azok a jelek, amelyek nyilvánvalóvá teszik a hűtlenséget.
  • Ha az egyik fél különösen igényli a figyelmet, az már a megcsalás intő jele lehet.

Iza és Roland 14 éve éltek együtt. Sosem gondolta volna a 43 éves nő, hogy bármi baj lenne közöttük, párja esetleg félrelépne. Azért fordultak a párkapcsolati szakemberhez, mert úgy érezték, hogy már kezd rutinszerűvé válni az életük, és nem akarták, hogy már csak barátokként éljenek egymással. Arra azonban nem számított Iza, ami a szakembernél kiderült a párja viselkedésén keresztül, az apró jelekből.

A párkapcsolati terapeuta sosem egy-egy eseményt ragad ki egy pár életéből, amikor hozzá fordulnak. Az egészet szemléli, és olyan kérdések merülhetnek fel benne közben, hogy vajon tényleg megcsalja a másikat, vagy aki a történetet elmeséli, rendkívül szorongó és bizonytalan? Mert elég gyakori a szakember szerint az az eset, hogy az egyik fél szerint a másik megcsalja, ám valójában semmi ilyesmi nem történik.

A hűtlenség nagyon összetett folyamat, és számos olyan jele lehet, amit csak egy pszichológus vagy párkapcsolati terapeuta vesz észre. Milyen dolgok mutathatják a megcsalást a kapcsolatunkban, melyekről nem is tudjuk, hogy erre utalnak?

A megcsalás apró jelei a párkapcsolatban a pszichológus szerint

1. Túlságosan igényli a figyelmet az egyik fél

Ha valaki bizonytalan önmagában, az roppantul igényli a megerősítést a párjától. Ám ha a másik egy kicsikét kritikusabb vagy csak nem tudja azt a mennyiségű figyelmet megadni, amit a párja akar, az megcsaláshoz vezethet.

A bizonytalan fél ugyanis egy másik, harmadik személynél keresheti azt a megerősítést, amit a párjától nem kap meg. A kapcsolat elején általában még nem jelentkezik ez a probléma, hiszen a lángoló szakaszban megkapja az igényelt figyelmet a személy. Ám ha már hosszabb ideje együtt vannak, ez természetes módon csökken. Ilyenkor léphet be a kapcsolatba a megcsalás.

2. Elérhetetlen párt választanak

Megesik, hogy valaki nem választ jól párt. Általában ezt olyankor állapítjuk meg, amikor érzelmileg elérhetetlen partner mellett horgonyzunk le. Emögött gyakran gyerekkori sérülések, talán egy érzelmileg elérhetetlen szülő áll. Folyton ugyanazt a mintát ismétlik, remélve, hogy ezúttal sikeresebb lesz a kapcsolat, ám a valóságban sokkal nagyobb eséllyel szenvednek újabb érzelmi sebeket, hiszen párjuk másnál kereshet érzelmi menedéket.

3. Mérföldkőhöz értek az életükben

Gyakran valamilyen sorsfordító esemény a megcsalás motorja. A legtöbb ember fején átsuhan időnként egy-egy affér lehetősége, ám nem váltják ezt tettekre. Viszont ha történik valami olyan mérföldkő az életükben, ami miatt meginog a kapcsolat, megtörténhet a megcsalás.

A leggyakoribb ilyen ok, ami törést eredményez és a hűtlenség katalizátora lehet, a gyerekek születése. A figyelem a párkapcsolatról átkerül a gyerekre. Ez szinte mindig kihat a pár közötti intim viszonyra és a szexuális életre. Az apa gyakran kirekesztve érzi magát, és ez könnyen olyan spirálba juttatja a kapcsolatot, ami megcsalást eredményez.

A gyerek születése gyakran olyan mérföldkő, amikor a megcsalás megtörténik a kapcsolatban

A gyerek születése gyakran olyan mérföldkő, amikor a megcsalás megtörténik a kapcsolatban

4. Az egyik fél már hűtlen volt korábban

Ha valaki egyszer megcsalta a másikat, van valamilyen lelki oka, és ha ezt nem deríti ki és göngyölíti fel, újra megtörténik. Ez legtöbbször belső ok, egy érzés, ami miatt nem tudnak teljes lényükkel elköteleződni a kapcsolatban. Rolandnál is hasonló volt a probléma. Ugyan Izát még sosem csalta meg, viszont a nő előtti kapcsolata azért ért véget, mert Izával a munkahelyén összejöttek.

5. Valami kimondatlan dolog van a kapcsolatban

Amikor az egyik fél a kapcsolatban megcsalja a másikat, de nem vallja be, a szakember messziről látja rajta. Sokszor a történet nem áll össze. Látszik a diszharmónia, különösen, ha az egyik fél abszolút elkötelezett a kapcsolat mellett, sok energiát tesz bele, a másik viszont nem tükrözi ugyanezt az elkötelezettséget.

6. Az egyik fél nárcisztikus

Gyakori, hogy valaki azért csalja meg a másikat, mert nárcisztikus. Sokszor az ilyen személyiségű emberek azt akarják, hogy valaki csak az övék legyen, minden figyelmükkel csak rájuk koncentráljanak. Két típusa van a hűtlenségüknek:

  • Rengeteg egyéjszakás kaland: azt vallják, hogy a szabályok rájuk nem vonatkoznak. Impulzív személyiségek, a gyönyör a legfontosabb számukra. Kissé arrogánsan azt gondolják, hogy sosem derül ki a sorozatos hűtlenségük.
  • Párhuzamos párkapcsolat: lehetséges, hogy azért van több emberrel is kapcsolatuk egy időben, mert valóban boldogtalanok a kapcsolatukban, de nem tudják megfogalmazni és megoldani. De gyakori, hogy mindkét fél házas, így a párjukhoz hűtlenek mindketten, ez egy még bonyolultabb viszony.

7. A szexuális életük romokban hever

Minél jobb a szexuális élete egy párnak, annál valószínűbb, hogy a kapcsolat alapvetően jól működik. Ha egy pár azt mondja – ahogy Iza és Roland esetében is –, hogy negyedévente vagy még ritkábban szexelnek csak, a párterapeuta szerint ez annak a jele, hogy a kapcsolat rossz irányba tart. Ha még nem történt megcsalás, könnyen lehet, hogy a közeljövőben bekövetkezik. 

Megjavíthatatlan a kapcsolat a megcsalás után?

A párunk hűtlenségének felfedezése nagyon fájdalmas, ugyanakkor a szakember szerint ha valóban végigmegy az úton a két ember, feldolgozza és kibogozza a történteket, és mindketten akarják, egy teljesen új kezdet is lehet. Ezen az úton halad most Izáék kapcsolata is, egyelőre nem tudják, sikerül-e kihevernie a kapcsolatuknak a megcsalást.

Sokkal jobb ugyanis még a megcsalás előtt lépni, például terapeuta segítségét kérni, hogy az érzéseik mögötti okokat feltárják. Ugyanis a hűtlenséget visszacsinálni nem lehet, és hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megbocsássuk, a bizalmat visszaadjuk. Nem hibáztatható az a megcsalt fél, hogy ekkora áruláson nem tud már túllépni úgy, hogy a kapcsolat folytatódhasson.

Forrás: The Telegraph, fotó: Getty Images, Unsplash