Házi karanténban a gyerekekkel? Tippek a Pagony szerzőitől!
A jelenlegi helyzetben, vagyis a koronavírus megfékezéséről szóló időszakban sok minden megváltozhat az életünkben. Az átállás pedig talán a gyerekek számára lesz a legnehezebb, igaz, nagy eséllyel egyelőre még örülnek, hogy nem kell naponta iskolába vagy oviba járniuk.
Festmény és fotó határán
Most már nemcsak a pilóták és a madarak élvezhetik légi perspektívából a Földet, hanem azok is, akik Radisics Milán budapesti művész fotográfiáit szemlélik. Bemutatjuk a Tágítsd ki a teret! című fotópályázatunk zsűrijének elnökét. Most az áprilisi Marie Claire-ben megjelent interjú hosszabb verzióját közöljük.
7 szépségtipp házi karanténra
Ha már úgyis bizonytalan időre otthoni száműzetésbe kerültünk, miért is ne fordíthatnánk ennek az időnek egy részét arra, hogy egy kicsit szépüljünk, önmagunkra figyeljünk? Szépségbloggerünk, Peonilla megosztja veletek azokat a tippeket, amiket ő is bevet ezekben a napokban.