Elkészült a világ első 3D nyomtatott wagyu steakje

2021. szeptember 10.
Még márványozás is van a japán tudósok által alkotott, nyomtatott steaken, melyből fél kiló 200 dollárba, azaz több mint 58 ezer forintba kerül.

A japán Osaka Egyetem tudósai találták meg a módját annak, hogy 3D nyomtatással alkossanak wagyu marha steaket laboratóriumban. Az a cél vezérelte őket, hogy egy napon majd szélesebb körben elérhető legyen módszerük, és a fenntarthatóságot segíthessék azzal, hogy az eredetihez nagyon hasonló húst állítanak elő az állattenyésztés környezetkárosító hatásai nélkül. 

wagyu-steak-3d-nyomtatas

A wagyu marháktól származó őssejteket használtak, ezekkel alkották meg híres márványos karakterjegyeket is (japánul sashi), mely jól látható, amikor vágunk a wagyu marha steakből. Miután a tudósok megalkották ezt a kötőszövetet, a 3D bionyomtatásnak nevezett technológiát alkalmazták, mellyel a sejtszerkezetet rétegről rétegre nyomtatták egymásra, hogy olyan legyen, mint az élő állat valódi izomszerkezete. 

A kutatók meggyőződése, most, hogy bebizonyosodott, a wagyu steak pontosan kinyomtatható a módszerrel, hatalmas lépést tehetünk a fenntartható jövő felé, hiszen valódi húst hozhatunk így létre, nem növényi alternatívát.

Nem a wagyu marha húsának nyomtatása volt az első alkalom, hogy felhasználták a bionyomtatás technológiáját. Izraelben hasonló módon állították elő marha őssejtekből az első nyomtatott ribeye steaket.

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!