Isteni ricottás-spárgás lepény percek alatt

2023. május 04.
Ha szeretnéd kihasználni a szezon slágerzöldségét, és gyorsan és egyszerűen készítenél belőle valami látványosat, ez a recept pont neked való!

Végre itt van a spárgaszezon, és mi alig tudunk betelni vele! Nemrégiben már elmondtuk, mennyire jó ötlet a spárgát ricottával kombinálni, most azonban egy tényleg pofonegyszerű és kezdő szakácsoknak is garantált sikerrel kecsegtető receptet hoztunk hozzá. Az alábbi recept titka, hogy a munka oroszlánrészét elvégzi helyettünk a fagyasztott leveles tészta: szerencsére már ebből is kapni alternatív és jó minőségű változatokat, szóval igazán nem szégyen néha bevállalni a házilag gyúrt tészták helyett. Innentől már csak annyi a dolgunk, hogy megkenjük az isteni, citrusos ricottás krémmel és persze hozzáadjuk a spárgát – és csak hagyjuk maguktól működni az ízek zseniális kombinációját. Külön előnye, hogy a végeredmény meglehetősen jól is mutat, szóval vendégvárónak is csodás ötlet lehet! Siessünk, és használjuk ki a spárga rövid tündöklését, amíg csak lehet.

Hozzávalók:

  • 2 lap mirelit leveles tészta
  • 1 csésze krémes ricotta
  • 1 teáskanál fokhagymapor
  • 1 citrom reszelt héja és leve
  • 1 tojás felverve
  • fél csomag zöld spárga (fás részek levágva, 2-3 centis darabokra szelve)
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só és bors ízlés szerint
  • 1 csésze zöldborsó (lehet fagyasztott is, de ebben az esetben hagyjunk neki időt kiolvadni)
  • 1/4 csésze friss mentalevél

Elkészítés:

  1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra és béleljünk ki két (vagy egy nagyobb) tepsit sütőpapírral!
  2. Enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki a tésztákat, majd helyezzük a lapokat a tepsi(k)re!
  3. Egy közepes tálban keverjük össze a ricottát a fokhagymaporral, a citrom levével és héjával, adjuk hozzá a felvert tojást!
  4. Egy másik tálban keverjük össze a spárgadarabokat a 2 evőkanál olívaolajjal: jó alaposan forgassuk bele, majd sózzuk, borsozzuk!
  5. A ricottás keveréket oszlassuk el a tésztákon, majd szórjuk rá a spárgát is! A leveles tészta széleit óvatosan hajtogassuk be és nyomkodjuk le!
  6. Süssük aranybarnára 20 perc alatt, majd szórjuk rá a zöldborsót is és süssük további 7-10 percig!
  7. A kihűlt lepényeket friss mentalevéllel megszórva tálaljuk!

Forrás: PureWow, Fotó: Getty Images