Milyen típusú szülő vagy a csillagjegyed alapján?

2019. augusztus 31. |

A szülővé válás az egyik legnagyobb változás az életben. Nem lehet előre megmondani, pontosan milyen szülő lesz valaki, ám a csillagjegyünk közelebb vihet hozzá, hogy megjósoljuk.


A személyiségünkről sokat elárul a csillagjegyünk, megmutathatja, hogyan kezeljük a feszült helyzeteket, hogyan örülünk és mit reagálunk a meglepetésekre. Márpedig a szülőség tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, így a csillagjegy azt is segíthet megmutatni, milyen szülők vagyunk vagy leszünk.

Kos (március 20. – április 20.)
A csillagjegy szülöttei nem egyszerű anyák, ők a menő anyukák. A játékos természetű Kosok mindennél előbbre valónak tartják, hogy együtt játszanak gyerekeikkel, és feleslegesen nem tulajdonítanak jelentőséget minden apró-cseprő dolognak.

Bika (április 20. – május 21.)
A Bikák szeretnek irányítani, így szülőként is hajlamosak mindent kontroll alatt tartani, ami nem feltétlenül rossz dolog egészen addig, míg nem viszik túlzásba. A csillagjegy szülöttei minden részletre ügyelnek a kicsivel kapcsolatban, ám emlékeztessék magukat, hogy néha nem árt kiengedni a kezükből az irányítást és pihenni egy kicsit.


Ikrek (május 21. – június 21.)
Mivel az Ikrek mindent gondosan feljegyez a naptárába, mindenkivel kommunikál és inkább kétszer elküldi az üzeneteket, nehogy valaki elfeledkezzen az időpontokról, az ő háztartásában simán és gördülékenyen mennek a dolgok. Nem árt azonban, ha a mókára is szakít időt a tervezés közepette.

Rák (június 21. – július 22.)
Minden szülőnek gombóc van néha a torkában és elönti a szemét a könny, ám a Rákok hajlamosak ezt gyakrabban átélni. Érzelmes természetük teszi őket gondoskodó, gyengéd szülővé, akik legszívesebben ki sem engednék gyermekeiket óvó és féltő karjaik közül.

Oroszlán (július 22. – augusztus 23.)
Az Oroszlánoknak remek érzékük van a drámához, ám szülőként nem valószínű, hogy sok terük és energiájuk marad, hogy túl nagy feneket kerítsenek a nem feltétlenül fontos dolgoknak. Eleinte lehet, hogy szenvednek amiatt, hogy nem ők vannak a rivaldafényben, ezért jó, ha megtanulnak higgadtnak maradni, amikor szükséges.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 23.)
A csillagjegy szülöttei rendelkeznek két olyan képességgel, ami szülőként nagyon hasznos: rendszerezőképesség és önzetlenség. Természetükből fakad, hogy mások szükségleteit a sajátjuk elé helyezik, ez pedig a kisbaba születése után létfontosságú. Ám nem szabad elhanyagolnia magát sem mindeközben, hiszen ha kimerül, nem lesz miből adnia a családnak.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
A Mérlegek remek diplomáciai érzékkel rendelkeznek, ami nagyon hasznos, mikor igazságot kell tenni a testvérek között vagy a kényes családi konfliktusokban. A csillagjegy szülöttei igazi problémamegoldók, így készüljenek fel rá, hogy mindenki hozzájuk fordul majd tanácsért és segítségért.

Skorpió (október 23. – november 22.)
Született vezető, mentor, bébiszitter egy személyben. A Skorpiók élvezik, ha mindenhol ott lehetnek és új kapcsolatokat létesíthetnek, így garantált, hogy a családjuk rendkívül izgalmas hobbikkal és szünidős elfoglaltságokkal tölti az időt.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Az egyik legnagylelkűbb csillagjegy, ám nem szabad hagynia, hogy ezzel visszaéljenek. Természetes, hogy mindent meg akar adni a gyermekeinek, ám nem árt odafigyelnie, mert könnyen elkényezteti a családja legkisebb tagjait.

Bak (december 21. – január 20.)
A Bakok megszokták, hogy ők irányítanak, ám a szülőség gyorsan megtanítja őket arra, hogy néha el kell engedni dolgokat és csak hagyni, hogy megtörténjenek a maguk útján. Próbáljanak meg kevesebbet tervezni és inkább a jelenre koncentrálni.


Vízöntő (január 20. – február 18.)
Az esős napok a Vízöntők specialitásai! Kreatív energiáikat ilyenkor remek kézműves elfoglaltságokra, kirándulásokra és vendégségek szervezésére fordíthatják. A csillagjegy szülötteinek otthona az a hely, ahol minden gyerek imádja tölteni az időt!

Halak (február 18. – március 20.)
A Halak túl sok időt tölt aggódással és negatív gondolatokon való töprengéssel. Szülőként fontos, hogy elhessegesse ezeket magától, és próbáljon meg a hétköznapi örömökre és szépségekre fókuszálni.

Forrás: Bride
Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Horoszkóp