Csillagjegyek, akik csak későn találják meg lelki társukat

2020. április 26.
A szerelemben nagy szerepe van a szerencsének, hiszen nem tudhatjuk, mikor találkozunk azzal az emberrel, akivel egy hullámhosszon vagyunk, akivel azonosak a céljaink, hasonló módon gondolkodunk, nevezhetjük akár a lelki társunknak. Vannak olyan csillagjegyek, akiknél kifejezetten későn következik be ez az életet megváltoztató találkozás.

Bármennyire is szeretnénk, a szerelmet nem lehet kényszeríteni. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy első próbálkozásra megtalálja a lelki társát, ám erre is van példa. A Halak jegyűekre például kifejezetten jellemző, hogy már fiatal korukban megtalálják azt, akivel végül harmóniában leélhetik az életüket. Ám nem minden csillagjegynek adatik ez meg, vannak olyanok, akiknek kifejezetten sokáig kell várniuk a lelki társukra.


Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

A fő oka annak, hogy a csillagjegy szülöttei relatíve későn találkoznak a lelki társukkal, hogy már azelőtt eldöntik, mi lesz egy kapcsolatból, mielőtt tényleg kialakulna. Idő kell az Oroszlánoknak ahhoz, hogy rádöbbenjenek, ezzel a hozzáállással sosem tudnak teljes lényükkel elköteleződni a kapcsolat mellett. Mikor ezt megértik, utána képesek lesznek felismerni, ha a lelki társuk áll előttük.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

A Szűzek hajlamosak mindent kielemezni és túlgondolni, ezért lehet számukra nehéz a lelki társuk megtalálása. Elemző természetük miatt félnek bevonódni a romantikus kapcsolatokba teljes lényükkel, pedig mindent megtennének, hogy megismerjék végre a számukra megfelelő társat. Ám addig is a barátaikkal pótolják ezt az űrt. Ha viszont megismerik azt az embert, akire vártak, próbálják meg nem elidegeníteni maguktól a túlzott kritikáikkal. Nézzék inkább a mellette szóló érveket, ne azt, ami ellene van.

Olvastad már?

Nyilas (november 22. – december 21.)

A legfőbb oka annak, hogy a Nyilasoknak sokáig kell várniuk a lelki társuk megismerésére, hogy meg kell találniuk magukban azt a függetlenséget, magabiztosságot és szabadságot, ami elvezeti őket hozzá. Húszas-harmincas éveikben nagy küzdelmet jelent a csillagjegy szülöttei számára az attól való félelem, hogy a lehetséges párjuk eltűnik a színről, és a bizalommal is lehetnek problémáik. Ám idővel kiépítik azt a fajta magabiztosságot és önállóságot, amely hozzásegíti őket, hogy olyan társat találjanak, aki tiszteli őket és igényeiket.

Bak (december 22. – január 19.)

A csillagjegy szülöttei igazi realisták, akiknek felnőtt párkapcsolatra van szükségük. Először szeretnek túl lenni az élet nehéz dolgain, mielőtt bevonódnak egy kapcsolatba. Nem akarják, hogy a szerelmük bármiben hiányt szenvedjen, így meg akarnak teremteni minden feltételt, amit szükségesnek gondolnak ahhoz, hogy tökéletes legyen egy kapcsolat. Ehhez azonban idő kell, így nem biztos, hogy fiatal felnőttkorukban elköteleződnek amellett, aki a lelki társuk lesz végül.

Kos (március 21. – április 19.)

A Kosok imádják a pezsgést, szórakozást és az álmaiknak élnek. Kalandozó természetüknek köszönhetően fiatalkoruk a szórakozásról és az élet felfedezéséről szól, csak később horgonyoznak le. Ami nem feltétlenül baj, hiszen ha túl korán megállapodnak valaki mellett, könnyen hűtlenséghez és lelki sebekhez vezethetnek fiatal kori kicsapongásaik még akkor is, ha mély érzések fűzik a másik személyhez őket.

Olvass tovább!

Forrás: Your Tango
Fotó: Unsplash