Ez az 5 csillagjegy hajlamos a hipochondriára

2022. április 17.
Nagyon megnehezítik a saját dolgukat azzal, hogy előszeretettel pásztázzák a testüket, és a legkisebb eltérésről is azt gondolják, hogy valamilyen súlyos, bonyolult betegségre utal. Olyan jól ismerik a tüneteket, hogy brillíroznának az orvosi egyetemen!

Ezek a csillagjegyek nagyon félnek a betegségektől, épp ezért a kelleténél jóval nyitottabb szemmel járnak: a legapróbb kellemetlenségeket is képesek felnagyítani és a teljesen normális testi jelenségekről is hajlamosak azt hinni, hogy egy (még) nem diagnosztizált, komoly betegség fennállására utalnak. Nem könnyű a környezetükben élőknek, de nekik talán még komplikáltabb elviselni saját magukat!

asztrológia bolygók, horoszkóp

Rák

Némelyik Rák legnagyobb félelme, hogy egyik napról a másikra nagy betegség keríti hatalmába, és ezek a nyomasztó gondolatok akkor is beárnyékolják a mindennapjait, ha minden adott lenne ahhoz, hogy csodásan érezze magát a bőrében. Elég, ha meghallja, hogy mások valamilyen betegségről beszélgetnek, szinte azonnal érzi is magán a tüneteket. Épp ezért, ha teheti, messziről kerüli a kórházakat, orvosi rendelőket. 

Szűz

Ezzel a rendkívül precíz és pontos csillagjeggyel az a baj, hogy alaposságát és analitikus gondolkodását nemcsak jóra fordítja, hanem sokszor arra, hogy a saját boldogságát tönkretegye. Hajlamos azonnal a legrosszabbra gondolni, és egy apróság miatt is drámai forgatókönyveket gyártani. Nem nyugszik, amíg nem állítja fel a helyesnek vélt diagnózist, és túlzott megszállottsággal hajlamos figyelgetni saját, otthon is mérhető testi funkcióit.

Mérleg

Mivel folyamatosan arra törekszik, hogy minden a legnagyobb rendben legyen kint és bent, rendkívül fejlett a testtudata. Minden apró rezdülésére felfigyel és kitartóan ellenőrzi magát, míg meg nem bizonyosodik róla, hogy minden tökéletes. Mivel nagyon érzékeny, akár arra is hajlamos, hogy bebeszéljen magának nem létező tüneteket és a kisebb fájdalmakból hatalmas tragédiát csináljon.

Bak

Kevesen gondolják róla, pedig igaz, hogy hajlamos a szélsőséges hangulatingadozásra, hol rendkívül pozitív és tudatos, hol belesüpped a szomorúságba és teljesen reményvesztetté válik. Mikor ez utóbbi van terítéken, a legkisebb panaszt és fájdalmat végzetesnek érzi, a legapróbb eltérés láttán-hallatán valamilyen fenyegető betegséget diagnosztizál magán. Gyakorlatiasságának köszönhetően nem halogatja az orvosi vizsgálatokat, akármennyire is fél, tisztán akar látni!

hipochondria

Halak

Szuperérzékenységének vannak hátulütői, melyek közül az egyik az, hogy hajlamos a hipochondriára. Ha fejébe veszi, hogy valami baja van, senki nem győzheti meg az ellenkezőjéről, és ez a rémisztő érzés teljes mértékben a hatalmába keríti. Főleg a Halak férfi hajlamos úgy érezni, hogy eljött a világvége, ha az egészsége egy kicsit is megrendül. Azért, hogy mielőbb meggyógyuljon, szinte bármit kipróbál, az alternatív gyógymódok bevetése sem áll tőle távol.

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?