Ezt várhatjuk egy Rák személyiségtől – az asztrológus szerint

2022. május 04.
Június 20. és július 20. között születtek a Rákok. Hogy hogyan tudunk velük jól kijönni, és mire számíthatunk, azt Rebecca Gordon asztrológus mondta el a Popsugarnak.

A Rák személyiség mozgékony, változékony – az asztrológus szerint ez a vízzel és Holddal való kapcsolatuk miatt van így, mulandóvá teheti az érzelmeiket.
Az asztrológiában érdemes odafigyelni minden jegy uralkodó bolygójára is, a Rák esetében ez a Hold.
„A Hold teliholddá nő, majd újholddá apad, újra és újra növekszik és fogyatkozik, akárcsak a tenger esetében az apály és a dagály körforgása. A Rákok szorosan követik ezt a mintázatot, erősen kötődnek a változás fogalmához: lelkük folyamatos mozgásban van.

Érzelmekre hangolódva

Mivel életük nagy részét érzelmek vezérlik, a Rákok nagyon intuitívak: könnyen hoznak döntést ösztönök alapján. „Nagyszerű tanácsadók, hamar ráhangolódnak mások helyzetére, szempontjaira, érzelmeire – mondja Gordon. – Mély kapcsolódásra képesek.” Ez egy hatékony eszköz a Rák jegyűek kezében.


Mindez azt jelenti, hogy ezek az emberek nagyon empatikusak, a gondoskodás és az együttérzés lételemük az asztrológus szerint. Emiatt leginkább a szentimentalizmusra hajlamos, mély lelkiségű, közvetlen személyiségekkel jönnek ki jól.

A nagy hatalom nagy felelősséggel jár, ahogy mondani szokás, és ugyanez igaz a Rák érzelmi mélységére is. Sok Rák jegyű úgy tanul meg megbirkózni minden érzésével, hogy védekezik. Lehetséges, hogy jó abban, hogy segít másoknak feldolgozni az érzéseiket, de a saját magára épített páncélt sokszor nehéz lebontani. „Ha fenyegetve érzik magukat, könnyen elzárkózhatnak a világtól – mondja Gordon. – Ahogyan egy folyami rák is kemény páncéllal védi meg puha belsejét. Védőburkot épít maga köré.”

Erős vezetők

Annak ellenére, hogy gyakran engedelmesnek jellemzik őket, a Rákok nagyon befolyásosak lehetnek. „Amit leginkább szeretnék tisztázni a Rákokkal kapcsolatban, az az, hogy nem csupán ideális háztartásbeliek, akik egész nap almás pitét sütnek, merthogy ilyesmi leírás olvasható róluk sok asztrológiai cikkben. Valóban gondoskodók és háziasak, de ez csak a történet fele – magyarázza Gordon. – Ők az egyik legkitartóbb csillagjegy. A legtöbb menedzser például Rák jegyű. Miért? Mert a legjobb vezetők törődnek a legjobban az alkalmazottaikkal.”

Gordon szerint ez a jelentős befolyás éltető elemükből, a vízből származik:

„A víz igazán erős elem – magyarázza. – Mozgósít és irányt változtat, amikor csak tetszik neki.”

Forrás: Popsugar, Fotó: Getty Images

Olvass tovább!