Csillagjegyek, akiket semmilyen nehézség nem állíthat meg

2022. június 16.
Míg vannak, akiket megriasztanak a kihívások, és megtorpannak, ha egy váratlan akadályt kellene leküzdeniük a céljaik felé vezető úton, addig a listánkon szereplő személyek ilyenkor egyszerűen csak még keményebben és lelkesebben dolgoznak az álmaikért.

Ha kívánhatnánk hármat, akkor az egyik kérésünk egészen biztosan az lenne, hogy hullámvölgyek nélkül élhessük az életünket – de sajnos akármennyire is szeretnénk, a nehéz pillanatokat egyikünk sem tudja elkerülni. Azt azonban igenis szabadon eldönthetjük, hogyan reagálunk ezekre az akadályokra – márpedig akad néhány csillagjegy, akik semmilyen körülmények között nem hajlandóak feladni az álmaikat.

Kitartó csillagjegyek

Ők azok, akikre titkon mindenki irigykedik a kitartásuk miatt, hiszen aligha akad olyan körülmény, ami letörhetné a lelkesedésüket. Amikor minden összeomlik körülöttük, ők akkor is képesek arra, hogy ne veszítsék el a fejüket, ráadásul elég gyorsan újratervezik a korábbi irányaikat. Egyszóval, minden adottságuk megvan ahhoz, hogy a jövő vezetője válhasson belőlük. A listánkból pedig megtudhatod, kik azok, akik végtelen nyugalommal néznek szembe a legijesztőbb kihívásokkal is.

Bika

A Bikát gyakran emlegetik a legmakacsabb csillagjegyként, ám ezt „címet” abszolút nem kell negatívumként elkönyvelni. Gondolj csak bele, ha valakit ezzel a jellemvonással áldottak meg az égiek, az azt jelenti, hogy az illető még akkor sem adja fel a küzdelmet, ha valójában az lenne a legegyszerűbb és leglogikusabb lépés tőle. Sőt, egy Bika ezerszer keményebben harcol a céljaiért, mint bárki más – és még csak nem is türelmetlenkedik közben.

Skorpió

A Skorpiók valószínűleg kétszer álltak sorba, amikor a kreativitást osztogatták, éppen ezért a bukásra is úgy tekintenek, mint egy lépcsőfokra a győzelem felé vezető úton. Ám nemcsak a pozitív életszemléletük miatt vannak sikerre ítélve, hanem azért is, mert kompromisszumkészek. Tehát, amennyiben az ötleteik és az elképzeléseik kudarcot vallanak, nyitottak arra, hogy más példáját kövessék – elfogadják az építő kritikákat. Egyáltalán nem ragaszkodnak ahhoz, hogy (kizárólag) a saját fejük után menjenek.

Bak

Ha valaki, akkor egy Bak pontosan tudja, hogy okosan be kell osztania az erőforrásainkat, ha meg szeretnénk valósítani az elképzeléseinket. A jegy szülöttei nem pakolnak felesleges terheket önmagukra, inkább mindent apró lépésekre bontanak, és egyszerre csak egy dologra fókuszálnak. Eltökéltek és türelmesek, akik hisznek abban, hogy többet ésszel, mint erővel.

Vízöntő

Amikor egy Vízöntő elé váratlan akadályt állít az élet, akkor a jegy szülöttei megállnak egy pillanatra gondolkozni. Felteszik maguknak a kérdést, hogy pontosan miért is indultak el azon az úton, amin éppen megrekedtek. Azáltal, hogy időről időre emlékeztetik magukat a vágyaikra, képesek megőrizni a hitüket és a motivációjukat. Ez az aprócska, önreflexióval teli szünet az újjászületést jelenti számukra.

Oroszlán

Kétség sem férhet hozzá, hogy az Oroszlánok a legmagabiztosabbak az összes csillagjegy közül, márpedig önbizalomra is szükségünk van ahhoz, hogy ne veszítsük el a lendületünket egy-egy nehezebb időszakban. És az már csak a hab a tortán, hogy ha legyőznek egy leküzdhetetlennek tűnő kihívást, akkor még erősebben, motiváltabban és optimistábban folytatják tovább az életüket. Úgyhogy az Oroszlánok tulajdonképpen nagyon sokat profitálnak a hullámvölgyeikből.

Forrás: The Times of India Fotó: Getty Images

A párkapcsolati gondok azért sokakat megijesztenek…