A hialuronsav nemcsak a külsőt, de a lelket is megfiatalíthatja

2020. december 03.
Természetes, hosszan tartó hatás, friss, harmonikus bőr: a hialuronsavas töltés nem véletlenül az egyik legkeresettebb nem sebészi beavatkozás manapság, aminek segítségével önmagunk legszebb változatát kaphatjuk. A biztonságos feltöltésről dr. Buda Bernadett orvosigazgatót, a hialuronsavas arctöltések specialistáját kérdeztük.

Melyek a leggyakoribb problémák, amikkel a páciensek felkeresik?

A kliensek többsége egy konkrét régióra fókuszál, legyen szó a fáradt szemekről, a haragos tekintetről vagy az orr alatti mélyebb redőkről. Mivel az ember önmagát a tükörben vagy egy képernyőn rendre két dimenzióban látja, a ráncok sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak, éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy azokra fókuszál, a szakembertől pedig ezek feltöltését kéri. Mivel én az arcot 3D-ben látom, számomra sokkal fontosabb az arc természetes harmóniája, egészen pontosan az, hogy arcának vonalai merre mutatnak – ez határozza meg ugyanis az összbenyomást. Ha például az arc vektorai lefelé konvergálnak, az arc fáradtabb, szomorúbb hatást vált ki – még akkor is, ha az illető egyáltalán nem szomorú. Ezen a ponton segíthet a hialuronsav, aminek alkalmazásával ezeket a vektorokat emelhetjük. Töltés esetén az eredmény úgy lesz harmonikus és természetes hatású, ha a töltőanyagot nem egy pontra szúrjuk, hanem az egész arcot kezeljük.

dr. Buda Bernadett

Dr. Buda Bernadett, orvosigazgató, a hialuronsavas arctöltések specialistája

Mennyit fiatalodik a bőr a hialuronsav hatására?

Ha számszerűsíteni akarnánk, 5-8 évet csalhatunk ezekkel a kezelésekkel, ugyanakkor a legtöbb páciensem nem azt kéri, hogy fiatalabb legyen, hanem azt, hogy saját korának megfelelő, annak szebb, harmonikusabb, frissebb, pihentebb változatát érjük el. A kezelés nem változtatja meg az arcot, hanem a páciens arcának szebb önmagát reprodukálja.

Melyik korosztály fordul meg leggyakrabban a klinikáján?

A páciensek többsége a 35-40-es korosztályból kerül ki, de egyre több a fiatal.

Érezhető, hogy ma már sokan prevenciós jelleggel is elkezdik az arckezeléseket, mielőtt betöltenék azt az életkort, amikor már nehezebb a kívánt hatást elérni. Meg persze az is közrejátszik, hogy a közösségi média, a szelfi korában egyre nagyobb az igény az esetleges hibák korrigálására.

Mit kell tudnunk erről a különleges anyagról?

A hialuronsav egy olyan speciális töltőanyag, ami segít ellensúlyozni a bőr és az arc volumencsökkenését. Egy természetes anyagról van szó, hiszen a bőrünk is termeli: egy folyamatosan képződő molekuláról van szó, ami néhány nap alatt lebomlik ugyan, de a tudomány megtalálta annak módját, hogy miképp lehet ezt a molekulát stabillá tenni. Ennek köszönhető, hogy a bőr alá bejuttatott hialuronsav térkitöltő és vízmegkötő tulajdonságának köszönhetően, hosszú hónapokon keresztül javítja a bőr minőségét és az arc volumenét.

Egészen pontosan hogyan zajlik a kezelés?

Minden páciensnél szeretem precízen megtervezni azt, hogy hova töltünk. Ehhez többek között egy 3D kamerát is használok, ami négy irányból, azonos fényviszonyok és körülmények között készíti el a felvételeket, hogy a végén összeálljon az objektív 3D kép. Ez nemcsak nekem hatalmas segítség, de a páciensnek is, hiszen így ő is láthatja, milyen eredményt érhetünk el.

A tervezés fázisában egy speciális mérőműszert is alkalmazok, amit egykori tanárom, a feltöltések mestere, Dr. Arthur Swift fejlesztett ki. Az eszköz segítségével az arc különböző pontjait, az aranymetszés arányait tudjuk precízen mérni. Bár, ahogy öregszünk, úgy változik ez az arányszám, a hialuronsav alkalmazásával ezen látványosan javíthatunk – például azzal, ha a töltőanyag segítségével az arc legkiemelkedőbb pontját feljebb hozzuk. Ezzel az egyszerű beavatkozással látványos változást tudunk elérni, a fény ugyanis másképp törik meg az arcon.

Dr. Buda Bernadett

Az arc különböző régióiba más típusú töltőanyagok kerülnek?

Különböző típusú, sűrűségű hialuronsavat kell alkalmazunk az egyes régiókban. Vannak a sűrűbb anyagok, amiket mélyebben, csonthoz közel adunk be, ezek emelő hatásúak, és vannak finomabb anyagok, amikkel a lágyabb szöveteket tudjuk formálni. Fontos terület a szem alatti régió, ahol nagyon vékony a bőr, így nem szabad, hogy túl mélyre kerüljön az anyag, de az sem jó, ha a felülethez közel szúrjuk be.

Fájdalmasak ezek a beavatkozások?

A páciensek többsége egy tízes skálán a 2-es és 4-es szintet szokta belőni, de mivel az anyagok érzéstelenítőt is tartalmaznak, nem fájdalmas a kezelés. Természetesen az élmény a beadási technikától is függ, éppen ezért azt tanácsolom, hogy csakis profi, tapasztalt és erre képesített orvossal végeztessünk feltöltést, aki pontosan ismeri az injektálás anatómiáját, és kizárólag prémium, klinikai vizsgálatokkal igazolt termékeket használ a kezelés során. Aki most vágna bele a feltöltésbe, netán karácsonyra ezt adná ajándékba, olyan klinikát válasszon, ahol Covid szempontból is biztonságos környezetben végezhető az arckezelés.

Aki a feltöltés mellett dönt, mivel számoljon, nagyjából hány kezelésre lesz szüksége?

Változó, hogy egy adott eredmény eléréséhez kinek mennyi hialuronsavra van szüksége. Az biztos, ha 4 ml, vagyis körülbelül egy teáskanálnyi hialuronsavat osztunk el az egész arcon, az már látványos eredményt hoz. A kezelés után mindig azt szoktam javasolni a pácienseknek, hogy évente jöjjenek vissza kontrollra, mert így kevesebb mennyiséggel is szinten tudjuk tartani az eredményt. Hiába zseniális volumenpótlók és emelő hatásúak ezek az anyagok, szükség van az utánkövetésre, ugyanis a saját enzimeink idővel elbontják a bejuttatott töltőanyagot.

Bár egy gyors beavatkozásról van szó, fontos, hogy betartsuk az előírásokat. Töltés után erős sportot, testmozgást két napig nem szabad végezni, alkoholt nem szabad fogyasztani, de meleghatás sem érheti az arcot. Háton kell aludni, az arcot masszírozni nem szabad. Ajak feltöltése esetén számolni kell azzal, hogy egy-két napig a száj látványosan duzzadt lesz.

A bejuttatott töltőanyag nem alakítja át maradandóan a bőr szerkezetét?

Kutatások igazolják, ha a bőrt hialuronsavval kezelik, a szövetekben az anyag hatására létrejövő expanzív, feszítő hatás már önmagában kollagén-elasztin-szintézist indukál, amivel sokkal jobb bőrállapotot kapunk egy hialuronsavas kezelés után még akkor is, ha aztán évek múltán nem folytatjuk.

Egy ilyen beavatkozás hogyan hat a páciens lelkére?

Az esztétikai kezelés természetesen a hangulatra is hatással van, a külső megújulása nagyon sok ember számára jelent egy új fejezetet.

Promóció

Készült az Allergan Aesthetics an AbbVie Company támogatásával.

Olvasd el ezt is!