Mörk Leonóra: “Az írás magányos műfaj”

2018. szeptember 20. |

A Hellinger-Madonna, Holdfény szonáta, Lány igazgyöngyökkel. Mörk Leonóra regényeiben a múlt és a jelen összefonódva mozgatja a cselekményt, amely valós utazások inspirációiból, múzeumok és könyvtárak rejtett kincseiből kel életre. Ahogyan legújabb könyve, A porcelánlány története is.

A te könyveidben mindig felbukkannak olyan múltbéli szálak, amelyek különböző évszázadokba és kultúrákba repíti vissza az olvasót. Mennyi időbe telik felkutatni a részleteket, amelyek korhűvé teszik ezeket a regényeket?

Én folyamatosan dolgozom, de sokáig csak fejben. Ott születik meg az ötlet, hogy kik lesznek a szereplők, hogy mi lesz a történet, a múltbéli és a jelenben játszódó szálak, hogyan kapcsolódnak majd ezek egymáshoz, minden. Akkor ülök le megírni a történetet, amikor már körülbelül a kilencven százaléka megvan a gondolataimban. Ez azt is jelenti, hogy például egy utazás során megszerzett élmények jóval korábbiak is lehetnek, mint ahogyan egy könyvben megírom azokat. Így nem is tudom, mit válaszoljak arra a kérdésre, hogy mennyi időbe telik egy regényt megírni. Sokszor tíz-húsz évvel ezelőtt jártam valahol, ami a jelenben ötletet adott ahhoz, hogy megírjak egy sztorit.

És hogy kell elképzelni magát a kutatómunkát, miután már tudod azt, miről fog szólni egy könyved?

A regényeimben szereplő történetek nem is jutnának eszembe, ha az alapinformációk nem lennének a fejemben. Például a Holdfény szonáta Ausztriában játszódik, és az egyik szála egy elveszett Mozart kézirat köré fonódik. Na most, ha én nem tudom, hogy Mozart hol és mikor élt, hogy valóban léteznek elveszett és később megtalált zenei kéziratok, akkor nem jut eszembe a történet sem. De ez csak az egyik része a válasznak. A másik a tudatos kutatómunka. Tényleg utána kell néznem múzeumokban, könyvtárakban, az interneten legfőképpen annak, hogy milyen volt egy adott korszakban élni. Ha A porcelánlányt nézzük, annak a múltbeli szála 1914-ben játszódik. Ahhoz, hogy tudjam, milyen környezetben, milyen öltözékben éltek akkoriban az emberek Miskolcon, annak utána kell néznem. Elmentem például a Kiscelli Múzeumba, amely Magyarország legnagyobb textilgyűjteményét kezeli. Ott megnézhettem a korhű öltözékeket, például egy csipke kesztyűt, ami több mint száz éves volt. Nagyon élvezem a könyvírás ezen részét. Lehet, azért is, mert történelem szakos voltam, és mindig is érdekelt, hogyan éltek az emberek a különböző kultúrákban. Pont itt, a miskolci történet kapcsán jöttem rá, ha tudni akarod, hogy az átlagember milyen díszletek között élte a mindennapjait, akkor azt a korabeli újságokból ismerheted meg a legalaposabban. Ezeknek a lapjait az Országos Széchényi Könyvtárban mikrofilmeken lehet végig pörgetni, ott is sok időt töltöttem az anyaggyűjtés során.

Hogyan jött A porcelánlány történetének az ötlete?

Egyrészről Miskolcon születtem, és amikor egyszer ott jártam egy író-olvasó találkozón, valaki megkérdezte tőlem, hogy miért nem írok már egy olyan történetet is, ami Miskolcon játszódik. Másrészről volt egy családi sztori is. Az anyukám nézegette a régi anyakönyvi és házassági kivonatokat, és észrevette, hogy az ő nagymamája hat hónappal azután szülte meg a lányát, vagyis az ő anyukáját, az én nagymamámat, hogy férjhez ment. És ezt nyolcvan évig senki sem fedezte fel! Ez azért is különleges, mert a dédnagymamám idejében a lányokat úgy küldték a házasságba, hogy fogalmuk sem volt arról, mi a különbség férfi és nő között. Tetszett a gondolat, hogy a dédnagymamám valószínűleg szerelemből ment férjhez. Ez is adta az ötletet, hogy vajon mihez kezdett 1914-ben egy polgárlány, ha gyereket várt, és a vőlegénye eltűnt, ami könnyen előfordulhatott, hiszen akkor tört ki az 1. világháború.

Mostanában az emberek szeretnek újra a múltba révedni, retro dolgokat kipróbálni. Elég csak az analóg fotózásra gondolni, ami újra divatos lett. Gondoltál esetleg arra, hogy A porcelánlány emiatt lehet majd sikeres, mert szintén a múlttal, a történelemmel foglalkozik?

Nem úgy szoktam regényt írni, hogy ülök és azon gondolkodom, mi is lenne sikertörténet? Egyébként ha erre lenne válasz, csak bestsellerek születnének. Azt szokták mondani, hogy az ember olyan könyveket írjon, amelyeket ő is szívesen olvas. Én mindig szerettem a több síkon játszódó történeteket. Valószínűleg ebből is adódott, hogy amikor először próbáltam regényt írni, logikus volt, hogy párhuzamosan futtatom majd én is a szálakat. Saját magamon látom, hogy az írói módszereim mennyit fejlődtek az első könyvem óta. Minden regényben kipróbálok valamit, amit azelőtt nem. Amikor például először írtam olyan fejezeteket, amelyek a múltban játszódtak, aggódtam, hogy menni fog-e ez nekem. Aztán kiderült, hogy igen. Nagyon élveztem kitalálni, mozgatni ezeket a szálakat. Amikor írok, a saját történetem szereplői mozognak körülöttem. Reggel velük ébredek, és este velük fekszem.

Nekem nagyon nehezen ment mindkét könyvem esetében másra is koncentrálni, legyen az egy határidős cikk vagy csak a bevásárlólista megírása. Te hogyan tudod megosztani a figyelmedet egyszerre több feladat között?

Van két olyan időszaka az évnek, amikor az újságírás mellett jobban oda tudok figyelni a könyvírásra, ez a december és a nyári hónapok. Illetve a hétvégék és a hosszabb ünnepek is kiválóak az írásra. A másik, hogy azt vettem észre, az én figyelmem olyan, mint egy reflektor fénye. Egy bizonyos dolgot világít csak meg igazán, és bár minden más is ott van körülötte, de a többire nem esik annyi figyelem. Én is így mozgatom a gondolataimat. Ha cikket kell írni, arra koncentrálok, ha könyvet, akkor arra és így tovább. Fejben is szoktam persze készülni, ráhangolódni az írásra. A porcelánlánynál volt, aki megkérdezte, hogyan a múlt és a jelen eseményeit váltogatva írtam-e meg, ahogy a könyvben is vannak, vagy külön-külön fogalmaztam meg őket. Előfordult, hogy öt múltbéli jelenetet megírtam egyszerre. Tudtam, hogy így fogom csinálni, ezért előtte már lélekben csak ezekre a fejezetekre koncentráltam.

Olyan ez, mint egy kirakós, előbb vagy utóbb minden a helyére fog kerülni.

Igen, látom, milyen lesz a teljes kép, de csak idővel alakul ki a végleges szöveg. Kreatív írás tanfolyamon is azt szoktam tanácsolni a hallgatóknak, hogy a szövegnek mindig azzal a részével érdemes foglalkozniuk, amihez éppen a legnagyobb kedvük van. Így fogják igazán élvezni az írást, mert voltaképpen ez nem munka, hanem hobbi, örömet kell lelni benne. Másrészről pedig akkor készülsz el a leggyorsabban. Viszont tudnod kell, hogy az adott rész hova fog kerülni a kirakósban. De nekem ez nem jelent gondot, mert szerkesztő vagyok, és átlátok egyszerre nagyobb mennyiségű szöveget is.

Könyvírás közben is szoktál utazni, inspirálódni az íráshoz?

Igen, többször is előfordult, mert hiszek a hely szellemében. Igyekszem olyan városokról írni, ahol már valóban megfordultam. A szereplőimet többnyire valós helyszíneken mozgatom. De olyan is történt, hogy tényleg ott, abban a pillanatban jutott valami az eszembe. Ilyen volt A Hellinger-Madonna. Nem terveztem, hogy megírom, de Türingiába utaztam, ahol Wartburgban láttam egy 16. századi Madonna festményt. Akkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha ennek a festménynek lenne egy modern változata is? Mit mesélne el arról a nőről, aki annak a modern festménynek volt a modellje? Ebből bontakozott ki később a történet. A Lány igazgyöngyöknél pedig már írtam a regényt, és az is megvolt, hogy a sztori a 18. századi Drezdában fog játszódni, amikor kaptam egy meghívást, hogy elmehetek Dél-Koreába. Kint, Szöulban elvittek egy olyan múzeumba, amely szintén 18. századi bútorokkal volt berendezve, és meg lehetett nézni, hogyan éltek akkoriban a koreai emberek. Ott jutott eszembe, hogy ide el fogom hozni a főszereplőmet, aki egyébként is utazgatott, mert drágakőkereskedő volt.

Van olyan, akinek engedsz bepillantást írás közben a kéziratba, akivel megosztod a kételyeidet, felvetéseidet?

Nem. Szerintem az írás magányos műfaj. Ha pedig készen van, akkor is a szerkesztőmmel szoktam megbeszélni a kéziratot. Nekem olyan furcsa, amikor valaki azt mondja, hogy ő már megvitatta a szöveget a feleségével vagy a férjével. Miért, ők is szerkesztők vagy írók? Eleve nem szakemberek, de nagyobb probléma, hogy elfogultak, tehát nem fogják azt mondani, hogy valami nem jó a szövegben. A férjem újságíró, szoktunk szakmáról beszélgetni, de a könyveimről nem. Az íráshoz kell egyfajta önbizalom. Én bízom annyira saját magamban, hogy meg fogom tudni írni a könyvet. Egyszer olvastam valahol azt a mantrát, hogy „Ha már megoldottam egyszer, biztosan meg fogom tudni csinálni most is”, ezt szoktam mondogatni magamban, ha elbizonytalanodnék.

Könnyen vagy nehezen engeded el a kéziratot, amikor elkészült?

Ez is önbizalom kérdése. Van egy pont, ami után nem kell tovább formálni egy szöveget. Volt, hogy én is átírtam egy részt, utána visszaalakítottam az eredeti verziót, mert felesleges volt hozzányúlni még egyszer. Amit egyszer megírtam, az készen van. Igyekszem csak azt a mondatot leírni, ami úgy jó, ahogy van. Dupla munka átírni.

Velem többször is előfordult, hogy álmodtam a könyvem szereplőiről, hogy olyan is eszembe jutott alvás közben, ami ébren nem.

Az álmok olyan érdekesek! A porcelánlány első múltbeli fejezetének a szövegét, amikor Julika megy az utcán, és beszökik a színházba az opera előadásra, képzeld el, megálmodtam! Ott volt előttem betördelve az oldal, és el tudtam olvasni, mi van oda írva. Amikor fölébredtem, nem kellett mást tennem, csak leírnom. Biztosan sokan ismerik a következő történetet, de én csak azután hallottam róla, hogy ez megtörtént velem. Márquez járt így a Száz év magánnyal. Megálmodta a könyvnek azt a nagyon híres, nagyon bonyolult kezdő sorát. Aztán leült és megírta a könyvet.

Mi lesz a folytatás? Van már újabb ötleted egy következő könyvre?

Igen, már el is kezdtem dolgozni rajta. Erről a kérdésről eszembe jutnak azok a művész interjúalanyaim, akiket hasonlóképpen a jövőről vagy épp egy múltbéli szerepről vagy előadásról kérdeztem. Többször is belefutottam, hogy egy ilyen kérdésnél láttam rajtuk, ők már nem tudnak a múltról, és nem akarnak még a jövőről beszélni. Csak a jelenben élnek, az aktuális szerepükre tudnak koncentrálni. Rájöttem, hogy én is hasonlítok rájuk. Persze, emlékszem, hogy mi történt évekkel ezelőtt, hogyan írtam meg egy korábbi regényemet, de a részletek már annyira nincsenek a fejemben. Már érzem, hogy csak az új könyv körül forognak a gondolataim.

Mörk Leonóra könyveiről ITT találsz friss infót!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra