Emlékszel még, milyen érzésekkel, tervekkel, szándékokkal vágtál bele 2020-ba?
Kerek évnek tűnt. Annyit tudtam, hogy legkésőbb tavasszal kibújik a pocaklakóm, és a kisfiam első osztályos lesz, a lányom pedig felsős. Mindkettő izgult a változástól, és nagyon vártuk a legkisebbet. Egyéni kiállításra készültem, meg a lengyel könyv körüli munkálatokra. Izgalmas nemzetközi projektbe is kaptam meghívást, ami nagy örömmel töltött el. Valahogy úgy tűnt, hogy minden olyan magától értetődően halad egy különleges egyensúly felé. Varázslatos és természetes szülésünk volt a férjemmel, aztán eltelt egy hét, és jött az első nagy Covid-hullám. Gyermekágyasan nagy kihívás volt az online oktatás és a home office, meg a pici egyszerre. Próbáltunk sokat nevetni az abszurd helyzeteken, amikben éppen tárgyalókra osztottuk a kicsi házat, hogy a magyarórát és a meetinget se zavarja az éppen még csecsemő Olívia és az óvodai feladatokkal bütykölő hétéves.
A karantén óta tudom, hogy lehet nyelvtan házi befotózás közben anyatejes táplálni és legózni. Két élőzés szünetében ebédet főztünk, akinek éppen volt szabad karja, az haladt a feladatokkal vagy pelenkázott, netán matekozott. Erőt próbáló időszak volt, de igazából ajándéknak éltük meg. Még soha nem tudtunk ennyi időt együtt lenni, ennyire bevackolni a saját életterünkbe, ennyire közösen élni meg az első heteket az új családtaggal. Olyan szintre lépett a gyerekek közötti testvéri ragaszkodás, ami enélkül lassabban alakult volna ennyire szorosra. 2020 máshogy lett kerek, mint elképzeltem. Próbára tett, egyénileg és kollektíve is.
Szabó Imola Julianna 1984-ben született Budapesten. Író, táncelméleti szakíró, tervezőgrafikus. Varratok című versprózakötete 2014-ben jelent meg Palman Zsuzsi grafikáival. 2015-ben látott napvilágot Kinőtt szív című felnőtt mesekönyve Maros Krisztina illusztrációival és Braille-írásos melléklettel. Mindkét kötet Szép Magyar Könyv elismerésben részesült. Metzing Eszterrel közös könyvtervével megnyerte az Aranyvackor díjat, majd az 50 tehetséges fiatal program mentoráltjai közé válogatták. 2016-ban a JAK és az Írók Boltja által alapított Könyvösztöndíjjal jutalmazták. Számos hazai és külföldi design-shortlisten szerepelt munkáival, 2018-ban Molnár István-fődíjas lett. 2019-ben a Költészet napjára jelent meg Lakása van bennem című kötete a Jelenkor Kiadónál. Lengyel-ösztöndíjas lett, és még ebben az évben két munkájával is bekerült az Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál kiállítói köze. 2020-ban jelenik meg Holtak aranya, Holdak ezüstje (Cser Kiadó) címmel lengyel–magyar kétnyelvű kötete, ami egy összművészeti kísérlet: versprózák, mondaismertetők és illusztrációk vannak benne. Idén várható első mesekönyve is Rókamók és Círmacs (Cerkabella Kiadó) címmel.
Mikor derült ki, hogy az újszülött kislányodnak koponyaműtétre lesz szüksége?
A várandósság utolsó heteiben többórás jóslófájásaim voltak. Éreztem, hogy jönni szeretne, nyomja lefelé a fejét, de nem tudott úgy beékelődni. Volt, hogy az ügyeletes szülésznő alázott meg, mondván mi az, hogy nem tudom, hogy milyen egy fájás a harmadik gyereknél. Végül varázslatos, meghitt, na meg fájdalmas szülésünk volt, de minden pillanatáért hálás vagyok. A férjem végig támogatott, és minden probléma nélkül világra hoztuk Olíviát, akinek akkor már nem volt kutacsa. A gyerekorvosunk vette észre később, hogy összeforrt. Felkerestük a specialistát, aki megerősítette a gyanút, és műtétet javasolt. Ritka, genetikai jelenség. Tünetként csak csonttaréj jelentkezett. Külföldi tanulmányokat olvastunk, felkutattuk a világhálón fellelhető információkat, és döntöttünk.
A várakozás része volt amúgy a legnehezebb. Várni a szakorvosi döntésig, aztán várni a műtét időpontra, aztán várni, hogy túl legyünk rajta. Hetek mentek el ebben a feszült és csendes félelemben, amiben még azért is aggódtunk, hogy a Covid miatt nehogy elhalasszák a műtéteket. Nagyon fontos, hogy ez a beavatkozás egyéves kora előtt megtörténjen. Aztán a látogatási tilalom volt a következő kihívás. Még sosem voltunk huzamosabb időt külön a családdal, tudtam, hogy nem láthatom a többi gyerekem egy percre sem, és egyedül kell helytállnom a kórházban, egy pillanatra sem gyengülhetek el. Egy nagyon kedves anyuka, aki átesett már ezen a procedúrán a kisfiával, ő segített telefonon, minden nap írt, hogy mire számíthatok. De nem lehet erre felkészülni. Ezek a gyerekek hősök, rengeteget tanultam Olíviától azokban a napokban, nagyon büszkék vagyunk rá.
Amikor már azt hinné az ember, hogy végre nyugodtabb időszak jön, mindig beüt az újabb baj. Mikor történt anyukád stroke-ja?
Anyukám júniusban kapott egyik pillanatról a másikra stroke-ot. Időben kórházba tudtuk vinni, így enyhén bénult, de az afázia örökre az életünk részévé vált. A látogatási tilalmat pont a bekerülése másnapján oldották fel, így az első perctől be tudtam járni hozzá. Óriási logisztika volt három gyerekkel – úgy, hogy a legkisebb csak anyatejes volt még. Amikor anyukám már lábra tudott állni, akkor a kórházkertbe jártunk mind focizni. Így látta az unokáit, az unokái pedig nem látták a kórházat, de mégis látogatták.
Hozzátartozóként az a nehéz, hogy egy támogató- és egy gyászfolyamatot egyszerre élsz meg. Valamitől búcsúzol, és valamit újra fel kell építened magadban. És segítened kell közben neki is felépíteni magát.
Ez a gyerekeknek még nehezebb volt, de odáig jutottunk velük, hogy a kisfiam online logopédiaórákat tart a nagymamájának, a lányom feladatfüzeteket rajzol, hogy segítse a gyógyulását.
Hogyan élte meg a költő, hogy egyik legközelebbi hozzátartozója képtelenné vált a beszédre?
Sajnos a társadalom nem sokat tud erről a betegségről, ezért minden nap egy halálugrás számára, ha megpróbál önellátó lenni. Hülyének nézik, pedig az afázia egy furcsa agyi és nyelvi börtön, nem demencia. Az értelem megmarad, csak a szavak nem tudnak rendesen artikulálódni. Olyan jó lenne, ha nagyobb figyelmet kapna az afázia, és így talán érzékenyebben tudnának rá rezonálni az emberek. Anyukám kivételes bátorsággal éli a hétköznapjait a küzdelmes rehabilitáció után, és próbálja megtalálni a helyét így a világban.
A nyelv plasztikus, és mi gyúrtunk egy új közös nyelvet magunknak. Megtanultam egy olyan figyelmet anyukám felé, egy olyan ráhangolódást, amiben ki tudtuk építeni ezt az új nyelvi hidat, amire rá tudta építeni a későbbi, világ felé vezető útját. Érdekes, de pont mint egy kisgyermekkel, amikor biztatod és tanítod a szavakra. Elmondhatatlan sok szeretetet és támogatást kaptunk váratlan helyekről.
A nyelv egy belső határpont lett, amiben a szavak és a jelentéseik összezsugorodtak, valami más maradt: az alázatos figyelem és a kreativitás.
A nyelv határait feszegetem sokszor az írásaimban, érdekel a tere és ideje, a sajátossága és a képlékenysége. Úgy hatott rám íróként, hogy abszurd módon, de elengedtem a szavakba vetett maradék hitem, miközben most kezdtem el hozzájuk mélyen ragaszkodni. Annyiféleképpen lehet beszélgetni, csak elfelejtettem a kényelmes és klasszikus életmodellekben, hogy hányféleképpen.
Honnan merítettél erőt, hogy mindeközben egy gyerekkönyvön és a Holtak aranyán is dolgozz?
A gyerekkönyv már 2018-ban közel kész volt, mondhatni megelőzte a harmadik könyvem, a Lakása van bennem címűt, csak nem öltött még könyvtestet. A kórházban kaptam a hírt, hogy támogatást nyert, és még idén megjelenhet. A Holtak aranya és Holdak ezüstje kemény munka volt, nagy magaslatokkal és mélypontokkal, miközben a határidő mindvégig a fejem fölött lebegett. A feladatok általában motiválni szoktak, elég izgága és kíváncsi vagyok ahhoz, hogy ne megbénítsanak. Ez a kötet amennyit kivett, annyit vissza is adott a varázslatos világával. Sárkányokkal, szélmagvakkal, királylányokkal, azzal a felismeréssel, hogy sohasem volt könnyebb élni, és csak rajtam múlik, hogy miképpen élem meg a mostani nehézségeket. Ez a vírus is egyfajta háború, újra elő kellett hívnom az ösztönösebb részem.
Mi inspirálta a Rókamók és Círmacsot? Hogyan született a könyv?
Közel három éve jött a felkérés, hogy írjak egy mesét a Macskamuszika című antológiába. A Születésnap mese volt az első, amit megírtam, akkor keltek életre ezek a lények a fejemben. Lovász Andrea fantáziát látott bennük, ami nagyon sokat jelentett nekem. A nagy belső áttörést a kiköltözésünk hozta meg. 33 éves koromig budapesti lokálpatrióta voltam, csak vadas parkban láttam őzet vagy rókát. Aztán elhagytuk a belvárost. Most reggelente a kályhába rakunk tüzet, amíg az őzek tőlünk pár méterre harmatos füvet rágcsálnak, a rókák pedig néha beosonnak a kapun. Dolgos, letisztult világ ez az erdő mellett. Három macskával, három kutyával és egy nyúllal élünk együtt. Sokszor viccelődünk a gyerekekkel, hogy melyik kire hasonlít közülünk, mert mindegyik sajátos egyéniség.
Összemosódtak a fejemben a jellemvonások, és megszülettek a könyv főszereplői. Az egymást rajongásig szerető, de évődő gyerekeim adták a cselekményhez a töltetet, a nagyon öreg csíkos macskánkról pedig újabb vonásokat csentem a mesékbe. A többi karakter körülöttünk él: Klárika, a mangalica a szomszédunkban lakott évekig, és rendszerint járt hozzánk körtét enni vagy napozni. Varjúmám hozzánk jár kutyakajáért és perlekedik, ha késünk az etetéssel. Szerettem volna sablonok és sztereotípiák nélkül, humorral és spontán írni, ahogy esténként fejből meséltem róluk a gyerekeimnek.
Mióta dolgoztál a Holtak aranyán? Mit jelentenek neked ezek a történetek?
A férjem apai ágról lengyel, és már régóta nagyon érdekelt a nyelvi és kulturális identitás kérdése. 2019-ben nyertem egy összművészeti lengyel–magyar projektre ösztöndíjat. Akkor kezdtem el lengyel mondák és regék után kutatni. Szöveges és vizuális reflexiókat készítettem hozzájuk. Idővel kirajzolódott, hogy ez egy könyvtestnyi anyag is lehetne. A tavaszi Könyvfesztiválra fókuszálva kétnyelvűre álmodtam, és a Cser Kiadó bizalmat szavazott az ötletnek, így nekiláttam a könyvnek. Minden régebbi szöveget újraírtam, minden rajzot újrarajzoltam és újakat készítettem még. Monika Jurczak, a fordító pedig segített abban, hogy ez a könyv egy igazi lengyel–magyar kincsesdoboz lehessen. Kiváló csapat jött össze a könyv körüli munkálatokban: Darvasi Ferenc, Cser Judit, Deres Kornélia és a Dürer nyomda munkatársai. Nagy munka volt egyszerre kutatni, illusztrálni, megírni és végül az egész könyvtervet a nyomdáig vinni. Szakmailag egy igazi beledöglősen rajongós munka volt ez, ami egyszer, ha adatik az életben. Persze jó lenne még ilyen különleges ínyencségekben álmodni magam tervezőgrafikailag és íróilag is.
Hogyan hatottak egymásra a könyv illusztrációi és ennek az őrült évnek az eseményei?
Ezek a történetek ráébresztettek, hogy a félelem annyira elemi dolog, hogy nem lehet megspórolni, csak elfogadni és megpróbálni átkonvertálni fejben. Hogy a nőknek egyfajta végzetes és szomorú kiszolgáltatottság a jussa ezekben a mondákban, és rendszerint úgy törik meg a nekik megírt sorsukat, hogy a halálra megváltásként tekintenek.
A szereplők bőre alá bújtam, és próbáltam onnan nézni, hogy milyen lehetett mondjuk egy baziliszkusznak lenni a varsói katakombákban vagy pincékben.
Milyen lehetett egy sztolem anyjának lenni az emberek világában. Ezek a kérdések erőt adtak, elvittek egy varázslatos és máshogy kegyetlen világba, segítettek másik nézőpontot találni a mostani zavarodott és keserű viszonyokhoz.
Miért ajánlottál a Heti betevő licitére képeket a Holtak aranya illusztrációi közül?
Minden évben választok egy szervezetet, és próbálom a munkájukat azzal támogatni, hogy felajánlom a képeimet. Nekem ez a karácsony, ez az angyalvárás, ez az ünnep. Nincs másom, nem tudok mást adni, csak amit alkotok. Az idei az ötödik év amikor közel 100 művész állít ki a Heti Betevő javára. Online lehet licitálni, a bevétel pedig teljes egészében a rászorulók megsegítésére megy. És ez az év, azt hiszem, hogy mindannyiunknak megmutatta, hogy bármikor válhatunk azokká, akiknek bizonytalan lesz a betevőjük.
Milyen terveid vannak 2021-re?
A tervek gondolatát idén megtanultam elengedni, vágyaim, álmaim maradtak, meg feladataim. Erő, egészség és kitartás, na meg egy csipetnyi szerencse lenne nagyon jó 2021-ben.
Olvastad már?
Fotó: Szabó Imola Julianna, Gyöngyösi Adrienn, Cerkabella Kiadó, Cser Kiadó
