2022 Emmy-díjra jelölt sorozatai, amelyeket mindenképpen látnod kell

2022. július 25.
Mivel csak szeptember 12-én adják át a legjobb televíziós produkcióknak járó szobrokat, így addig még többet is végignézhetsz az esélyes szériák közül.

Bár kétségtelen, hogy az Oscar-díj a szórakoztatóipar legrangosabb elismerése, mindig hatalmas érdeklődés övezi az Emmy-átadót is – nem véletlen, hogy sokan a televíziós produkciók Oscarjának nevezik azt. A szárnyas nőalakot formázó szobrokat először 1949-ben adták át, így 2022-ben már hetvennegyedik alkalommal osztják ki azokat. Ahogyan mindig, úgy idén is megszámlálhatatlanul sok zseniális sorozat felkerült az esélyesek listájára. És mivel csak szeptember 12-én derül ki, ezúttal kik lesznek a befutók, még bőven van időd arra, hogy végignézd az Emmyre jelölt sorozatok legjobbjait. Ajánlunk is közülük néhányat!

Pam és Tommy (Pam & Tommy)

Hol találod? A Disney+ műsorán.

A nyolcrészes miniszériát a valóság ihlette, hiszen a Baywatch sztárjának, Pamela Andersonnak az életét dolgozta fel – pontosabban azt a három évet, amíg a színésznő Tommy Lee felesége volt. A sorozat különösen nagy hangsúlyt fektet arra az időszakra, amikor kiszivárogtatták azt a szexvideót a házaspárról, amit a nászútjukon készítettek. A főszerepeket Lily James, illetve Sebastian Stan alakítják, akik egyaránt versenyben vannak az Emmyért a játékukért.

Eufória (Euphoria)

Hol találod? Az HBO Max műsorán.

Semmiképpen sem maradhat ki a felsorolásból az Eufória, mivel a második évadnak hála akár magyar sikernek is örülhetünk a díjátadón – ugyanis Rév Marcellt is jelölték a széria fényképezéséért. Az egyelőre kétszezonos show forgatókönyvét a kreátor, Sam Levinson szorongással, depresszióval és kábítószer-függőséggel való küzdelme inspirálta – és annak ellenére, hogy gimnazista tinédzserekről szól, felnőttként is tanulságos és megrázó. A főhőst életre keltő Zendaya pedig idén duplázhat a legjobb női főszereplő drámasorozatban kategóriában.

Nagy Katalin – A kezdetek (The Great)

Hol találod? Az HBO Max műsorán.

Ugyan első hallásra történelmi szériának tűnhet, valójában csak nyomokban tartalmazza az igazságot a Nagy Katalin – A kezdetek, hiszen az alkotóknak eszükben sem volt hűen követni a tényeket. A jelenleg két évados fekete humorral átszőtt történet főhőse Nagy Katalin, aki elhatározza, hogy meggyilkolja iszákos férjét, III. Pétert, hogy Oroszország cárnője lehessen. Elle Fanning és Nicholas Hoult között pedig olyan fantasztikusan működik a kémia a vásznon, hogy pillanatok alatt elfelejtheted a múlt elferdítését.

Egy szobalány vallomása (Maid)

Hol találod? A Netflix műsorán.

A Stephanie Land memoárján alapuló miniszéria egy olyan fiatal édesanyát (Margaret Qualley) mutat be a nézőknek, aki egy bántalmazó kapcsolatból elmenekülve szobalányként helyezkedik el, hogy eltarthassa gyermekét, miközben a családja sem jelent biztos hátteret számára…

Ted Lasso (Ted Lasso)

Hol találod? Az Apple TV+ műsorán.

Egy NBC-reklámfilmszerepnek indult, végül mégis egy vígjátéksorozat főhőse lett Ted Lasso, akit Jason Sudeikis személyesít meg. Az Angliába szerződő amerikaifoci-edzőt középpontba állító széria nemcsak a nézők, hanem a kritikusok szívébe is belopta magát, így várhatóan a tavalyi évhez hasonlóan idén is tarolni fog az Emmyn. Most még csak két szezont darálhatsz le belőle, de KIZÁRT, hogy ne csaljon mosolyt az arcodra – és közben már készül a harmadik évad is.

Fotó: HBO Max Sajtószoba

Ajánlhatunk még pár sorozatot?