4 sorozat, ami felveszi a harcot a Szex és New Yorkkal

2022. július 15.
Már ezerszer végignézted, hogyan bukdácsol Carrie, Miranda, Charlotte és Samantha az ismerkedés útvesztőjében, ezért új képzeletbeli barátnők után kutatnál? Akkor ezeket a szériákat neked találták ki.

Bár a Szex és New York reboot évadja, az És egyszer csak… alaposan megosztotta a sorozat rajongóit, az eredeti széria népszerűsége a mai napig töretlen. Pedig amikor 1998-ban debütált a tévé képernyőin a Candace Bushnell regényei alapján készült show, még senki sem sejthette, hogy Carrie, Miranda, Charlotte és Samantha több mint két évtizeddel később is a nők kedvencei lesznek.

Szex és New York

A Szex és New York sorra vette a párkeresés kihívásait, a románcok hullámvölgyeit és persze a barátainkkal, illetve az önmagunkkal való kapcsolatról is sokat tanítottak nekünk – olyan szenzációs poénokkal fűszerezve, amiket még most is simán fejből idéznénk. Éppen ezért érhető, ha szeretnéd megtalálni Carrie Bradshaw méltó utódját, aki pótolhatja a lejátszási listádban keletkezett űrt az És egyszer csak… második felvonásig. (Ki tudja, lehet, hogy a következő epizódokban az alkotók az ígéreteikhez híven kijavítják a korábbi hibáikat?)

Dollface

Amikor Julest (Kat Dennings) kidobja a pasija (akivel már évek óta együtt élt), azt javasolja neki, hogy a szakításukat követően vegye fel újra a kapcsolatot a régi barátnőivel, és fűzze újra szorosra a viszonyát velük – az összetört szívű nő pedig megfogadja a tanácsát. A két évadot megélt sorozatban olyan vendégszereplők tűntek fel, mint a Vészhelyzet Kovac dokija, Goran Visnjic, Margot Robbie, a Reszkessetek, betörők Kevinjeként elhíresült Macaulay Culkin vagy Britney Spears férje, Sam Asghari.

Hol találod? A Disney+ műsorán.

Csajok (Girls)

A Lena Dunham által megálmodott széria szinopszisát sokan úgy foglalják össze, hogy adva van négy nő, akiket megihlette a Szex és New York karaktereinek élete, ám rá kell döbbenniük, hogy mindez távol áll a valóságtól. A középpontban pedig itt is egy írónő (ő Lena Dunham, azaz Hannah) áll, akinek az egyedüllét mellett anyagi- és érzelmi kihívásokkal is szembe kell néznie a hat szezon alatt.

Hol találod? Az HBO Max műsorán.

Valeria (Valeria)

A spanyol Szex és New Yorknak is nevezhetnénk ezt a jelenleg második évadánál tartó szériát, amiben úgyszintén négy legjobb barátnő kalandjait követhetjük. Carrie helyett viszont ezúttal egy Valeria (Diana Gómez) nevű nőt kapunk, aki képtelen megírni élete első könyvét (pedig nagyon szeretné) és közben még a házassága is a romokban hever…

Hol találod? A Netflix műsorán.

Merész csajok (The Bold Type)

A Merész csajok öt szezonja megpróbálja helyrehozni az elődje hibáit, hiszen nem titok, hogy a Szex és New Yorkot rengetegen nem találták politikailag korrektnek. A Netflixen elérhető show azonban számtalan fontos kérdésről beszél az epizódjai során (például az orgazmus nélkül élő nőkről, az Instagram mellbimbó-bojkottjáról, a beleegyezés nélküli szexről) a képzeletbeli Scarlet magazin dolgozóinak tolmácsolásában.

Hol találod? A Netflix műsorán.

Fotó: Getty Images

Jöhetnek a cselszövésekről szóló sorozatok is?