Évszázados múlt, intenzív jelen – holland kultúra Magyarországon

2022. július 10.
A következő három évben Budapest – Hollandia kiemelt kulturális partnereként – a korábbiaknál is több holland kulturális esemény befogadója lesz. A színes palettán sorban érkeznek majd az programok a klasszikus képzőművészettől a kortárs irodalomig, a kerékpáros kultúrától a világszínvonalú popzenéig vagy a jazzig. A folyamatosan frissülő információkat a dutchculture.hu oldalon követhetjük nyomon.

A nemzetközi gyermekvonat akciótól, a még mindig tartó Bosch-kiállításon át az Irodalom éjszakája, vagy a Holland Nemzeti Balett Junior Társulatának bemutatójáig számos holland kötődésű kulturális esemény mutatkozott be a közelmúltban Budapesten, a holland–magyar kulturális együttműködés keretében. Az elkövetkező években pedig a holland nagykövetség szándéka szerint még több ilyen programra számíthatunk.

holland-kultura-magyarorszag-egyuttmukodes

„A Hollandia és Magyarország közötti kulturális együttműködés több évszázados múltra tekint vissza, amely most még intenzívebbé vált –  mondja Désirée Bonis holland nagykövet asszony. – Hollandia a befogadást, a nyitottságot és az innovációt támogatja, programjainkban ezeket az értékeket lehet majd felfedezni” – tette hozzá. Désirée Bonis elmondta, hogy a sorozat egyik legfontosabb állomása a még egy hónapig látható Bosch kiállítás. „Ez a legnagyobb Bosch kiállítás, ami valaha volt Közép-Európában, kihagyhatatlan élmény” – mondta a nagykövet, aki kiemelte, hogy a magyar fesztiválokkal kooperálva olyan kortárs művészekről is kiderül, hogy hollandok, akikről ez eddig nem volt egyértelmű. Ilyen például a jelenleg a világ DJ-ranglista második helyezettje, Martin Garrix vagy a szintén a világ élbolyához tartozó Tiësto.

A gazdag programsorozatban az elkövetkezőkben, pontosan szeptember 11-én  lesz Jozef Van Wissem holland minimalista zeneszerző lemezbemutatója. A művész elnyerte a Cannes-i Filmzene-díjat a Jim Jarmusch által rendezett Halhatatlan szeretők című filmért a Cannes-i Filmfesztiválon. Az elektronikus tánczene kimagasló előadóival is büszkélkedhet Hollandia. Franky Rizardo, Martin Garrix, Moksi, Reinier Zonneveld, Yellow Claw ezúttal a Balaton Sound sztárfellépői voltak. Augusztus elején jelentkezik a Great Yonder, egy mesebeli helyszínen, Bedepusztán zajló rendezvény, ahol a művészek szabadon alkothatnak és ahol a vendégek élvezhetik a természetet és inspiráló előadók felolvasásait. Azt követően jön majd a Building Bridge Festival, megnézhetjük Hans van der Meer fotográfus kiállítását, lesz holland jazzhétvége és holland írók is bemutatkoznak majd Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében, hogy csak a 2022-es évből néhányat említsük.

A három éven át tartó grandiózus sorozat összes állomásáról folyamatosan szerezhetünk információt Instagramon (ehhez érdemes követni a @dutchculture_hu profilt), valamint a www.dutchculture.hu weboldalon, mely egy helyen mutatja be, milyen izgalmas programokat rejt a holland nagykövetség  dutchculture.hu sorozata.

Olvass tovább!