Egy női író ki akarta vágatni a Jóbarátok egyik szexista történetszálát

2022. augusztus 15.
Az egyik írót nagyon zavarta, hogy a történet szerint a két legjobb barátnőnek egy férfi miatt kell viaskodnia egymással.

Tíz év után, 2004-ben ért véget a világszerte rajongott Jóbarátok című sorozat, hatalmas űrt hagyva ezzel a nézők szívében. 18 éve telt már el azóta, hogy Chandler, Rachel, Ross, Monica, Phoebe és Joey utoljára együtt szerepeltek a képernyőn, de a karakterek legendás beszólásait, vicces helyzeteit még ma is kívülről fújják a rajongók.

Voltak azonban a sorozatnak olyan elemei is, amik mai szemmel nézve már igen problémásnak számítanának. Sok esetben például a szexizmus volt az alapja a Jóbarátok komikus helyzeteinek – ez pedig a sorozat egyik női íróját, Alexa Junge-ot már annak idején is nagyon bosszantotta. A nemrég megjelent A Jóbarátok-generáció – Mi zajlott a színfalak mögött? című könyv szerint a második évad A szuperkupa után című epizódjából Junge ki is szeretett volna vágatni egy szexista történetszálat.

Junge nagyon felháborodott, amikor megtudta, hogy a sztori szerint Monica és Rachel össze fognak verekedni egymással, mert mindketten randizni akartak Jean-Claude Van Damme-mal. Junge követelte a készítőktől, hogy vágják ki az epizódból ezt a történetet, és a következőt mondta az írótársainak: „Ha Monica és Rachel barátok, akkor soha nem csinálnának ilyesmit. Ez nagyon rosszat tesz a sisterhoodnak (női összetartozás – szerk.)

Junge-ot nagyon zavarta, hogy a történet szerint a két legjobb barátnőnek egy férfi miatt kell viaskodnia egymással, de ugyanígy nem tetszett neki a szereplők ruhaválasztása sem. „Csak azért viselt Monica és Rachel lenge pólókat a hideg forgatáson egy téli napon, hogy a mellbimbóik azonnal láthatóak váljanak a ruhájuk alatt” – jegyezte meg.

De hiába adott annak idején hangot az aggályainak Alexa Junge, a történet és a ruhaválasztás is benne maradt az epizódban.

Forrás: marieclaire.co.uk Fotó: Getty Images

Olvass tovább!