Kultúra
Létay Dóra: “Egyenesen vitt az utam a színház felé”
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden színésznő álma megformálni az orosz irodalom egyik legdrámaibb hősnőjét, Anna Kareninát. Létay Dórával, a József Attila Színházban nemrég bemutatott Karenina, Anna című darab Annájával beszélgettünk arról, vajon mitől halhatatlan Tolsztoj világhírű története, és miben más ez a színdarab az eddigieknél.Szemben az árral – Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila
Fiatalok, lendületesek és nagyon hisznek a katarzis erejében. Ifj. Vidnyánszky Attila és Ve-csei H. Miklós még a Színművészetin találtak egymásra, és azóta is elválaszthatatlanok. Mindketten a Vígszínházba szerződtek, közben pedig saját alkotóközösséget alapítottak, hogy közös értékeiket képviseljék. De mi az a Sztalker Csoport, ami nemcsak a színpadon, de még a buszmegállóban is hatni akar ránk?Lezárult a Korszakalkotók mecénás program
Sikerrel lezárult az UniCredit Bank októberben indított, kiváló teljesítményt a középpontba állító programja. A közönségszavazatok alapján Villányi Dániel zongoraművész, Magyarósi Éva animációs rendező, képzőművész, és Losonci Bálint borász nyerte a bank 3-3 millió forint támogatását.