A pánikbetegség mindennapos harc egy olyan ellenféllel, amely a félelmeinkből táplálkozik, lesben áll, majd meglepetésszerűen előtör egy váratlan pillanatban. A roham megnyilvánulhat fizikai tünetekben és/vagy negatív, vészjósló gondolatokban is. Ma öt emberből egy valamilyen szorongásos zavarban vagy pánikbetegségben szenved, és ez nem kevés. Aki olyan szerencsés, hogy nem küzd nap mint nap ilyen tünetekkel, az el sem tudja képzelni, hogy az esetleges értetlenségével mennyire meg tudja keseríteni azok életét, akik ettől a betegségtől szenvednek. Ami azonban legalább ennyire káros, az a pánikbetegségről alkotott saját téveszméink. Ezekkel legalább olyan nehéz felvenni a küzdelmet, mint a környezet negatív reakciójával, ráadásul azt is megakadályozzák, hogy eljussunk a legmegfelelőbb terápiás lehetőségig. Tegyük meg az első lépést a gyógyulás felé, vegyük sorra a tévhiteket és számoljunk le velük!
Photo by Hailey Kean on Unsplash
Ez csak hiszti, semmi több!
Talán ez a leggyakoribb reakció, amely megsemmisítő tud lenni, amikor épp a szorongásainkról szeretnénk beszélni. Ha a pánikbetegség csak egy egyszeri hangulatingadozás lenne, akkor a konkrét probléma megszűnte után minden rendbe jönne és nem kellene külön segítség ahhoz, hogy megküzdjünk a tünetekkel. Környezetünk időnként azonban hajlamos értetlenül állni a jelenség előtt és elbagatellizálni állapotunk súlyosságát: „Nem kell vele foglalkozni, hülyeség az egész!” – hangzik a magvas, jó tanács. Ha ezt halljuk, akkor biztosan nem a megfelelő embert kerestük meg a problémánkkal.
Ez a gyengeség jele!
Erről egy Liza Minelli interjú jut eszembe, amikor arról beszélt, hogy alkohol problémái miatt akarat gyengének akarták beállítani. Erre azt válaszolta, hogy nyertem 1 Oscart, 3 Golden Globe-ot és 3 Tony-díjat. Nem hinném, hogy ez a gyenge akarat jele lenne! Sokan tévesen azt gondolják, hogy szorongásos tünetekkel csak „ideggyenge”, labilis és túlérzékeny emberek küzdenek. Holott ez a veszély bárkit érinthet: gyerekeket, tinédzsereket, nőket, férfiakat, sikeres üzletembereket, híres művészeket és a szomszéd boltos nénit is. Mindenesetre sokkal gyakrabban előfordul, mint hinnénk és bármikor előjöhet, akárcsak az allergia.
Jobb, ha eltitkolom, mert úgysem értik meg!
Valóban sokan titkolják környezetük elől, mert szégyellik, rettegnek a negatív előítéletektől és a stigmáktól. A helyzet azonban az, hogy nem kevés plusz nyomást jelent nap mint nap a titkolózás. Iszonyatos energiákat tud felemészteni, hogy folyton résen kell lennünk. Nehogy megtudják például a munkahelyünkön, ahol a pozíciónkat féltjük, és a rokonok furcsálló tekintetét sem szeretnénk állni, amikor épp arról beszélünk, ami a lelkünket nyomasztja. Persze nem arra bíztatok senkit, hogy fű-fa-virágnak, éjjel-nappal a problémáiról tartson kiselőadást, mert az a másik véglet. Viszont felvállalni és nyilatkozni néhány hozzánk közelálló barátnak felszabadító érzés.
Majd magától elmúlik! Kivárom!
Szép volna, ha igaz volna, de ez sem működik! Nagyon lényeges, hogy a gyógyulás érdekében muszáj szembenézni a problémával és felvenni vele a harcot! Ez a szembefordulás az első lépés, amely egyben az első siker is a pánikbetegség elleni küzdelemben. A választott kezeléstől függően (gyógyszer, pszichoterápia, hipnózis, meditáció, alternatív gyógyászat vagy ezek kombinációja) az út a gyógyulás felé lehet rövidebb vagy hosszabb, simább vagy rögösebb, idő, pénz és energia befektetést igényel, de a legfontosabb, hogy el kell indulni ezen az úton.
Photo by Ian Espinosa on Unsplash
Majd a gyógyszer megoldja!
Nyilván vannak akut, súlyosabb helyzetek, amikor a gyógyszerszedés indokolt és segít, de a tapasztalat az, hogy hosszútávon nem szünteti meg a kiváltó okokat, csupán a tüneteket csökkenti. A gyógyszeres kezelés időszaka alkalmas arra, hogy távolabb kerüljenek tőlünk a szorongások és fellélegezzünk, de más terápiás alternatívában is érdemes gondolkodni, amely a kiváltó okokra fókuszál vagy a probléma működésének feltérképezésére, rávilágítva a kliens sikertelen megoldási kísérleteire és megküzdési stratégiáira.
Ennél rosszabb már úgysem lehet!
Sajnos lehet és ezt felesleges kivárni. Ha nem tudunk saját magunk választ találni a szorongásainkra, akkor kérjünk segítséget. Ebben nincs semmi szégyellni való! Mindig lesz mellettünk valaki, aki megért. Ha más nem, akkor legyen az egy szakember. Ne legyünk tétlenek, ha tartani kezdünk a tömegközlekedéstől, mert elképzelhető, hogy egy időn túl nem tudunk majd bemenni a munkahelyünkre sem, mert nem lesz „kedvünk” kimozdulni otthonról. Nem szabad hagyni, hogy a szorongás, vagy más olyan tünetek, mint az alvászavar vagy a rendszeres hangulatingadozások átvegyék felettünk a hatalmat.
Biztosan megnyugtatom majd magam valahogy!
Sajnos egy pánikroham közepén, amikor a levegőt kapkodjuk, zihálunk, össze-vissza kalapál a szívünk és úgy érezzük, hogy most mindjárt meghalunk, bármennyire is próbáljuk, sosem tudjuk felidézni az orvosunk szavait, hogy „ne tessék aggódni, ön fizikailag egészséges, mint a makk, ez csak egy pánikroham.” Mert ott, abban a pillanatban úgy érezzük, hogy az életünkért küzdünk és mi van akkor, ha az orvos tévedett, és ezúttal tényleg szívrohamunk van! A roham után már könnyű racionalizálni és belátni, hogy ez csak egy „vaklárma” volt, de amikor nyakig benne vagyunk, lehetetlen.
A figyelemelterelés, helyzetelkerülés beválik!
Hol igen, hol nem! De jellemzően többnyire, hosszú távon csak tovább táplálja félelmeinket, mivel nem tanulunk meg szembenézni velük, csak megpróbáljuk elódázni az elkerülhetetlent és megúszni a ránk leselkedő veszélyt!
Nagyon fontos tehát, hogy a fenti és ehhez hasonló tévhiteknek ne dőljünk be. A hosszan tartó szorongás és a sorozatos rohamok hatására hajlamosak vagyunk elkeseredni és feladni a reményt. Pedig van kiút! Személyes tanácsom, hogy ne törődjünk bele abba, hogy a pánik vagy a szorongás megkeseríti mindennapjainkat. Ne szigetelődjünk el problémánkkal és ne várjuk meg, hogy a helyzet rosszabbodjon. Vállaljuk fel, ha egyedül nem találunk megoldást és kérjünk időben segítséget!
Infó: www.szepesiandrea.hu
Interjúnkat Andreával ITT olvashatod el!
