Manapság már nem kizárólag a hagyományos nő-férfi, apa-anya szerepek a meghatározóak. Ahány ház, annyi szokás, szokták mondani, vagyis sokféle családszervezési modell működhet, nem kötelező a szüleinket utánozni. A hagyományos és az ettől eltérő modellnek is van azonban egy nagyon fontos, közös vonása: az otthon nyugalmát az összehangolt csapatmunka biztosítja.
A legtöbb család esetében, a klasszikus szerepmegosztás úgy néz ki, hogy a feleség a fő koordinátor, szervezi a programokat és irányítja a család időbeosztását, észben tartja a fontos dátumokat, vezeti a háztartást és gondoskodik a gyerekekről. A férj pedig mint családfenntartó megteremti a megélhetéshez szükséges anyagi biztonságot. Ő a kenyérkereső – még akkor is, ha történetesen a feleség is dolgozik -, aki mindent megtesz, hogy biztosítsa családja kényelmét. Sok esetben az asszony a háttérből egyengeti férje szakmai karrierjét, ösztönzi, hogy egyre magasabb pozícióba kerüljön. Ahogy ezt a Bazi nagy görög lagzi című vígjátékban is találóan megfogalmazták: „a férfi a fej, de a nő a nyak”.
Ritkább, de vannak olyan családok is, ahol pont ennek az ellenkezője történik. A nő épít szakmai karriert, rengeteget dolgozik és gondoskodik a családi kasszáról. A férfi az, aki több időt tölt a gyerekekkel, háztartással, szervezéssel. Ez a fajta szerepmegosztás akkor működhet jól, ha ez mindkét felet kielégíti, és nem érzik úgy, hogy olyan áldozatoknak hoznak, amelyek miatt hosszabb távon le kell mondaniuk korábbi vágyaikról.
Az egyensúly akkor kerülhet veszélybe, ha a korábban jól működő szerepek felborulnak és semelyik fél sem hajlandó a kompromisszumra. Elképzelhető, hogy az egyik félnek kedvez a kialakult helyzet, és ezért nem hajlandó a szerepek újra gondolására, míg a másik úgy érzi, hogy csapdába esett és belekényszerült egy olyan szerepbe, amely nem tükrözi a hosszútávú céljait.
Íme néhány példa:
A nő félbeszakítja a karrierjét, otthon marad a gyermekével, míg a férje dolgozik, de rájön, hogy ez így mégsem fog menni és mielőbb vissza akar térni a munka világába, hogy folytatni tudja szakmai pályafutását. Ha ezt a férj nem képes megérteni, akkor nagy esély van rá, hogy ez egy olyan konfliktus forrása lehet, amely később nagyot fog robbanni.
A férj marad otthon GYED-en a gyerekekkel, mert a neje sokkal jobban keres. Ez egy ésszerű döntésnek hangzik, viszont később képtelen elviselni ezt a „megalázó” helyzetet. Frusztrált lesz és úgy érzi, hogy egy olyan csapdába került, amelyből nincs kiút.
A férfi túlvállalja magát és a család anyagi jóléte érdekében, a feleség nyomására és ösztönzésére, olyan munkákra vagy pozícióra mond igent, amely ugyan jól fizet, de nem illik hozzá vagy teljesen leterheli és kizsigereli a férjet. A közös kiútkeresés helyett, a férj összeszorított foggal, minden nap bemegy a munkahelyére, teljesen kiég, egyre bosszúsabb lesz és a végén a nejét okolja mindenért.
A nő feladja ambícióit és anyagi függetlenségét teljesen alárendelve magát ezzel a férje akaratának, aki rábeszéli őt, hogy ne menjen vissza dolgozni, mert a családfenntartás az ő dolga. A nő egyre jobban elszigetelőik, kiszolgáltatottabbá válik anyagilag és érzelmileg egyaránt. Mindent a férje irányít, aki kihasználva a pozícióját mindenbe beleszól: mire mennyit költ, mikor, kivel találkozik. A nő szépen lassan elveszíti önmagát, érzi, hogy fuldoklik, de nem talál kiutat. Ezután vagy keres valamit, amellyel, úgy gondolja, hogy revansot vehet a férjén, teszem azt például véletlenszerűen végig karistolja egy kulccsal a kedves párja frissen vásárolt autóját, vagy nagy valószínűséggel depressziós lesz vagy az alkoholhoz nyúl vagy egy szerető karjaiba menekül.
Az apa-anya szerep is megrengethet egy párkapcsolatot. Ahol a nő-férfi társszerepek olajozottan működnek, a gyerekek születését követően az olyan energetizáló tényezők, mint a vonzalom, vágy és szexualitás, amelyek fontosak voltak a férfi-női kapcsolatban, teljesen háttérbe szorulhatnak az anyai és apai szerepek hatására. Illetve olyan szerepek is nehezíthetik az együttélést, amelyeket tipikusan a gyerekek miatt „fejlesztenek” ki a szülők. Ilyen például a jó zsaru-rossz zsaru szerep felosztás. Az engedékeny apa kontra szigorú és korlátozó anya, aki betartatja a szabályokat. Vagy pont fordítva a szabadelvű anya és az ellentmondást nem tűrő apa. Ez a fajta modell abban az esetben működhet, ha a szülők tudatában vannak a szerepüknek, összhangban nevelik a gyerekeiket, akik előtt nem veszekednek és nem mondanak folyamatosan ellent egymásnak. Ellenkező esetben félő, hogy a gyerekek beszállnak a játszmába és kijátsszák őket egymás ellen, ezzel folyamatos konfliktust és feszültséget generálva a szülők között.
Mindenki ismeri azt a közmondást, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Az olyan párkapcsolatokban, amelyben mindkét fél szeret irányítani, kell találni egy hatékony „munkamegosztást” arra vonatkozóan, hogy ki mit irányít, hagyva a másiknak is némi szabad teret a kibontakozásra. Ha például a férj dolgozik, akkor élje ki az irányító hajlamait a munkahelyén, az otthon pedig lehet a feleség irányítása alatt vagy fordítva is akár, kinek, hogy kényelmes. Biztosan mindenki hallott már olyan tekintélyes vezetőkről, akik otthon felhúzzák a pihe-puha papucsukat és hagyják a párjukat is kedvükre érvényesülni. Nincs ebben semmi szégyellnivaló.
Imponáló figyelemből féltékeny indulat, nőies magabiztosságból ellenőrzési mánia! Egy párkapcsolat elején köztudott, hogy lángol a szerelem, fűt minket a vágy. A rózsaszín ködben téblábolva könnyen szem elől tévesztjük a másik gyengeségeit, hibáit. Idővel azonban, ahogy tisztábban látunk, ezek az apró kis bökkenők válhatnak a legzavaróbbakká. A tökéletesnek tűnő, gáláns, jóképű, romantikus férfi féltékenykedései imponálóak lehetnek egy bimbózó kapcsolat elején, de ha idővel a férfi már sehová sem akarja engedni „a csaját”, az már nem olyan vicces. Illetve ugyanígy változhat át egy lenyűgözően céltudatos nő is kontrollmániás hárpiává. Mindkét esetben a kezdeti egyenlő, harmonikus szerepekből megalázott, alárendelt, elnyomott szerepek bontakoznak ki.
Összegzésül azt tudnám mondani, hogy a családban és a párkapcsolatban adódhatnak nehéz helyzetek, ebben nincs semmi meglepő. Viszont, ha valamelyik fél úgy érzi, hogy egy olyan szerepbe kényszerül, amellyel képtelen azonosulni, annak előbb-utóbb meglesz a böjtje! Ha az a fél, aki kényelmetlenül érzi magát nem éri be a puszta panaszkodással, hanem valóban megpróbálja megbeszélni a problémát a párjával, akkor már megtörtént az első lépés a megoldás felé. Természetesen a megoldást közösen kell megtalálni, amelyhez csak őszinte és támogató beszélgetésekkel lehet közelebb kerülni. Ha ez nem megy, akkor szakembert is célszerű igénybe venni a harmónia helyreállításához. A legfontosabb, hogy elkerüljük egymás felesleges és folyamatos hibáztatását, mert ezzel csak még jobban a probléma részeivé válunk és olyan ördögi körökbe bonyolódhatunk bele, amelyből egyre nehezebb lesz majd kiutat találni.
Infó: www.szepesiandrea.hu
Interjúnkat Andreával ITT olvashatod el!
Fotó: Profimédia – Red Dot
