Valentin-nap? Köszönöm, kihagyom

2019. február 14. |

Szerintem mindenki ünnepelje úgy a Valentin-napot, ahogyan a leginkább önazonosnak érzi. Én például sehogy sem fogom. Kolléganőnk, Bobák Szilvia véleménye következik.

Vannak, akik azért gyűlölködnek február 14-én, mert a Valentin-nap egy “migránsünnep”, mások a kapitalizmus szennyének tartják a rózsaszín szívecskerengeteget a boltok polcain, megint mások – konkrétan a szinglik – mélységesen kitaszítva érzik magukat ezen a napon. Én pedig, a keményvonalas ökoszemüvegemen keresztül csak a csomagoláshalmokat látom ilyenkor mindenhol – na meg a giccset, ami akarva akaratlanul ránk-ömlik ebben az időszakban. Véleményrovatunk következik.

Ez az első év, hogy nem szingliként élem meg a Valentin-napot. Néhány napja felnéztem a laptopom mögül és átdörmögtem úgy 90%-ban ironikusan a neten szörföző barátomhoz a nagy kérdést: “Mi ugye nem tartunk Valentin-napot?” “Már miért tartanánk?”– hangzott a válasz. Garantáltan jobban megmelengette a szívemet ez a jelenet, mint a 14-én puccos éttermekben pink csomagolású, limitált kiadású parfümöt kapó nőtársaim többségének szívét.

Egyszer, körülbelül 12-13 éves koromban kaptam Valentin-napra egy villogó szíves kitűzőt egy udvarlómtól, amit valami bécsi vásárból hozott nekem. Mondanom sem kell, egy életre elment a kedvem a sráctól. Ezt az akciót még néhány undorítóan giccses Valentin-napi Rómeó követte. Mindegyik udvarló gesztusában csak azt tudtam látni, hogy nekem aztán nem kell olyan ember, aki csak ennyire formalizált módon, az eredeti jelentésétől teljes mértékben megfosztott, a piac diktálta ünnep keretei között tud szerelmet vallani. Az utam tehát megpecsételődött: csatlakoztam az ellenzékhez. Azaz a Valentin-naptól kellő távolságot tartó, kanapén pizzát majszoló, melegítős szinglik csapatához, akik AZÉRT SEM akarnak vörös rózsát, szivecskés plüssmackót vagy amúgy is rettenetesen hizlaló bonbonválogatást. Volt, hogy tényleg megfogalmazódott bennem az ünnep elleni lázadás és egyszemélyes ultrakényelmes randit rittyentettem a nappalimban (ha jól emlékszem, a legmeredekebb az egyedül mozizás volt egy alternatív Valentin-napon), de volt, amikor csak egyszerűen kizártam a külvilágot, és úgy éltem meg ezt a napot, mint az összes többit. Na jó, azért olyan év nem volt, hogy az Instagramot pörgetve ne forgattam volna meg néhányszor gunyorosan a szememet.

Egyébként kifejezetten romantikusnak tartom magamat. De nem vagyok hajlandó egy napra, egy bizonyos szeretetkifejezési módra korlátozni az érzelmeimet. Azzal, hogy nem klasszikus módon “ünneplem” a Valentin-napot, szerintem egyáltalán nem a szerelem eszméjét utasítom el. Vagy azt az igényt, hogy a szerelem megérdemeljen egy külön ünnepnapot. Sőt, úgy érzem, hogy azzal, hogy elhatárolódok a rózsaszín vásárlásláztól és a kötelező romantikától, sokkal őszintébb módon tudom megélni a szerelmet. Nemcsak február 14-én, hanem minden nap, amikor úgy érzem. Én akkor veszek a páromnak ajándékot, ha úgy érzem, és csak olyat veszek, aminek tényleg örülne. Az én ajándéktasakomban biztosan nem fog soha agyoncsomagolt, kérészéletű kacatot találni. Helyette inkább havonta néhányszor rendezünk összebújós vacsorát, ha kedvünk tartja, közösen elmegyünk valami kultúrprogramra és összemosolygunk, ha élére vasalt ruhában, parfümfelhőben feszengő szerelmeseket látunk magunk körül.

Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

Legyünk óvatosak a pozitív gondolkodással is! boldogtalanság

Legyünk óvatosak a pozitív gondolkodással is!

Sírásban az erő érzelmek

Sírásban az erő