Kell a jó barátnő, mint egy falat (rozs)kenyér

2019. február 17.
Ha eddig valamilyen különösebb okra lett volna szükség ahhoz, hogy elutazzunk a barátnőinkkel egy pár napra, most hivatalosan is megvan. A tudomány bizonyította, hogy a legjobb barátnőkkel eltöltött vakáció a testi és lelki egészségre is remek hatással van. Pont, mint a megfelelő étrend.

Orvosi tény, hogy a baráti kapcsolatok javítják az életkilátásokat, csökkentik a szívbetegségek kockázatát és javítják a fájdalomtűrő-képességet. Ráadásul a lányokkal eltöltött szabadidő hatalmas mennyiségű oxitocin hormont szabadít fel, és mint tudjuk, ez az a hormon, amely vidámmá és kiegyensúlyozottá tesz minket. A Harvard kutatói szerint ezek a jótékony hatások felérnek a jó alvásminőség, egészséges étrend és a dohányzásmentes életmód hatásaival is.
A kiterjedt, erős baráti háló egy másik, több mint háromszázezer ember részvételével végzett kutatás szerint is több mint 50 százalékkal csökkenti a korai elhalálozás kockázatát. A Harvard kutatói szerint a friss tanulmány eredményeiben az lehet meglepő, hogy eszerint a baráti összejövetelek legalább annyira fontosak az egészség szempontjából, mint a testmozgás és a helyes étkezés. A kutatók hat pontban össze is foglalták, miért legyünk nagyon hálásak a barátainknak.


1. Enyhítik a kudarcélmény okozta traumát.
Egy sikertelen állásinterjú vagy egy szakítás után semmi máshoz nincs kedve az embernek, mint otthon kucorogni a kanapé sarkában, sírdogálni és sorozatokat nézni a legjobb barátnőjével. A kutatók véleménye szerint is ez a legjobb, amit tehetünk. Egy barát vállán kisírni a bánatunkat jelentősen csökkenti a szervezet stresszhormon-szintjét, mely a fájdalmas élmény hatására jelentősen megugrik és a szorongó érzést okozza.

2. Segítenek túlélni a nehéz időszakokat.
Az élet legfájdalmasabb időszakaiban szükségünk van rá, hogy foghassuk valakinek a kezét. Az érzés, hogy valakire számíthatunk, szinte azonnal csökkenti a negatív érzeteket és jótékony hatással van az önértékelésre is.

3. Meghosszabbítják az életet.
Bizony, a jó barátok még a nyugdíjasotthonban is kitartanak egymás mellett. Hiszen a mély kötődés bizonyítottan növeli az életkilátásokat. Ez nem csak a jótékony lelki hatások miatt van, hanem a barátok ösztönzik egymást a testmozgásra, gyakran együtt járnak sportolni, és a káros szenvedélyekről való leszokás, az egészséges étrend betartása is könnyebben megy együtt.

4. Ösztönöznek a munkában.
Ahogy arról már egy korábbi cikkünkben mi is írtunk, a munkahelyi barátok hatékonyabbá teszik a munkavégzést, több mint 50 százalékkal.

5. Fittebbé, egészségesebbé tesznek.
Ha csak ez az egyetlen érv szólna a barátok mellett, az is épp elég lenne. Számos tanulmány bizonyította, hogy a közösségben, barátokkal végzett edzés hatékonyabb. Kisebb eséllyel hagyjuk ki a megbeszélt jógaórát, hiszen a barátok ösztönzik egymást, ha egyikük elveszítette volna a motivációját.

6. Jótékony hatással vannak a mentális állapotra.
A lelki egészség szempontjából nem a barátok száma, hanem a kapcsolatok minősége az igazán fontos. Már tinédzserkortól fontos, hogy legyen egy-két igazán közeli barátunk, ez jelentősen csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát, növeli az önértékelést és önbizalmat ad az élet olyan időszakaiban, amikor jelentős változásokon megy át az ember.

Mi legyen tehát az első lépés? Töltsünk több időt a legjobb barátainkkal, javasolják a Harvard professzorai. De azért a brokkolievést és a kedvenc edzést sem szabad kihagyni.

Forrás: Woman’s Health Magazine Fotó: Unsplash