Kapuzárási frász, avagy a koruk elől menekülő férfiak

2019. május 28. |

Valljuk be őszintén, hogy a házasságok nem egyik napról a másikra romlanak meg és válnak unalmassá. Hosszú évek „munkája” kell ahhoz, hogy a felek úgy elhanyagolják egymást, hogy megszűnjön a kommunikáció és az intimitás. Ez a probléma gyakran az életközépi válságban csúcsosodik ki. De mi az a rejtélyes kór, amely a 40-50 év közötti férfiakat megtámadja? Miért fordulnak ki magukból az addigi példás férjek és apák?

Életünk közepe táján észrevesszük az öregedés első jeleit, amelyekről úgy gondoltuk, hogy majd csak sokkal később jelentkeznek nálunk. Az első ősz hajszálakat, ráncokat, az ernyedő izmokat látva érezzük, hogy valami megváltozott bennünk. Elkezdhetünk azon töprengeni, hogy milyen sikereket értünk el, melyek azok az beteljesületlen álmaink, vágyaink, amelyek kútba estek és melyek azok a rossz döntéseink, amelyekkel együtt kell élnünk. Egyesek hajlamosak ilyenkor teljesen begőzölni és miközben megpróbálják behozni a „lemaradást”, pánikszerűen vetik bele magukat olyan dolgokba, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek. Irreálisan és önzőn kezdenek viselkedni, hogy keresztül vigyék az életükben szükségesnek tartott változtatásokat. Olyan mintha a saját elménk akarna megcsalni bennünket és azt üzenné nekünk: Vigyázat a kapuk záródnak! A függöny hamarosan legördül!  Itt és most kell változtatni, mert utána túl késő lesz! Game over!

A rossz hír, hogy ez a pánik bárkit megtalálhat. A különbség talán az a nők és a férfiak között, hogy a férfiaknál gyakrabban előfordul, hogy drasztikusan és szélsőségesen változtatnak és olykor elhamarkodott, a családjukra nézve visszavonhatatlan döntéseket hoznak. Ez az eltérés talán abból adódhat, hogy a nők gyakrabban kibeszélik magukból a problémáikat. A férfiak viszont azt tanulják meg a szocializáció során, hogy egy férfi attól férfi, hogy nem sír, nyavalyog, panaszkodik. A férfiak így egyedül maradnak a problémáikkal, és sok esetben még önmaguknak is nehezen tudják megfogalmazni, hogy mi hiányzik az életükből és min szeretnének változtatni. Ilyenkor gyakran megesik, hogy ahelyett, hogy szembenéznének a démonjaikkal az élettársukra kezdenek el neheztelni, gondolván, ha eldobják őket, akkor majd minden magától megoldódik. Ez a fajta gondolkodás azonban az önbecsapás melegágya – menekülés a valódi probléma elől.

Ez az időszak a férfiak életében elég súlyos következményekkel járhat, amelyeket mindenképp okosabb elkerülni: alkoholproblémák és droghasználat, megcsalás, válás, depresszió, szorongás, munkahelyi kiégés, irracionális költekezés. Az én ismeretségi körömben az elmúlt egy évben két stabil és kiegyensúlyozott házasság is felborult emiatt. Ez azért is volt sokkoló, mert már nem volt lehetőség a problémák enyhítésére. A férjek közölték a döntésüket és elköltöztek. A középéleti válságnak azonban szerencsére nem kell mindig krízisbe torkollnia, hanem pozitív változásokkal is járhat, ha együtt találunk megoldást a problémákra. Fontos, hogy felfigyeljünk a jelekre, hogy időben tudjunk reagálni.

Mit tegyünk, hogy megmentsük a kapcsolatot?

Sajnos, nem oldhatjuk meg a krízist a párunk helyett és nem is siettethetjük a megoldást, mert ez az ő krízisük, amellyel meg kell küzdeniük. Ha mindenért bennünket vádolnának, fontos tudatosítani magunkban: attól még, hogy a párunk krízishelyzetben van, az nem kell, hogy automatikusan a mi hibánk legyen.

Legyünk türelmesek, hagyjunk a párunknak időt és teret, ugyanakkor ne nézzünk el mindent, ne váljunk áldozattá, ne hagyjuk azt, hogy átgázoljanak rajtunk és ignorálják érzéseinket. Erre jó példa a következő eset, amelyben a férj a karrierje csúcsán volt, majd egyre többet kezdett el azon morfondírozni, hogy mindent hátrahagy, a jó fizetést és a stabil állást, amelyért addig dolgozott és valami olyan „jelentőségteljes” tevékenységbe kezd, amely „nyomot hagy majd a jövendő generációkon” és amellyel „példát mutathat másoknak”. A feleség sem volt épp földhözragadt alkat, de azért tudatában volt, hogy a világmegváltás mellett még tovább kellene törleszteni két ingatlanhitelt. Végül közös erővel megszületett a kompromisszum: a férj nem hagyta ott az állását, de visszavett a munkatempóból és mellette elkezdett nehéz sorsú fiataloknak előadásokat tartani, hogy segítse őket pályaválasztásukban és a jövőjük megtervezésében. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy megvolt a támogatás egy álom megvalósulásához, amely talán a kezdeti kapuzárási pánik formában ijesztőnek tűnt. Adjuk meg tehát a segítséget az életkörülmények konstruktív megváltoztatására. Vegyük komolyan, ha párunk valami rég elfeledettnek tűnt álmot akar megvalósítani vagy valami teljesen újat akar kipróbálni, legyen az sport, zene, művészet, hobbi. Ráadásul az új élmények új energiákkal tölthetik meg a kapcsolatunkat és megerősítik az összetartozás érzését. Tehát ha párunk esetleg bejelentené, hogy az El Caminóra készül, akkor ne az értetlen döbbenet üljön ki az arcunkra, hanem inkább kísérjük el erre a spirituális útra.

Nagyon fontos a kommunikáció! Ha a párunk nekünk nem tud megnyílni, akkor bátorítsuk arra, hogy üljön le és mondja el valamelyik barátjának, kollégájának, hogy min megy keresztül. A helyzet súlyosságától függően megpróbálhatjuk meggyőzni arról is, hogy forduljon szakemberhez.

Ne a kiváltó okok és miértek keresésére pazaroljuk az időnket, hanem a lehetséges megoldásokra fókuszáljunk! Ne diagnosztizáljuk a párunkat és ne lovagoljunk állandóan a tüneteken szemrehányásokat téve „irracionális” viselkedésükkel kapcsolatban. Ne mutogassunk nekik cikkeket arról, hogy hány férfi ment már keresztül a középéleti válságon és inkább várja ki, amíg elmúlik és addig se csináljon semmi hülyeséget. Ez csak még nagyobb ellenállást váltana ki belőlük. Érdeklődéssel és javaslatokkal segíthetünk vagy azzal, hogy megfogalmazhatjuk közösen, hogy mire lenne szükségük. A nyomásgyakorlás, erőszakosság, keménykedés itt semmit sem segít. Az egyik kliensem férje például az édesapja elvesztése után az egészsége megszállottjává vált. Folyamatosan orvosi vizsgálatokra járt, megelőzés címen vagyonokat költött vitaminokra és herba készítményekre. Úgy viselkedett, mintha a napjai meg lennének számlálva, holott teljesen egészséges volt. Továbbá adrenalin- és extrémsportfüggővé vált. Kipróbálta többek között az ejtőernyőzést, a bungee jumpingot, az autóversenyzést és a canyoningot. Volt néhány dolog, amire még a felesége is vállalkozott, aki szerencsére nem azon fáradozott, hogy nevetségessé tegye a férjét az új szokásai, hobbijai miatt.

Miért nehéz változtatni az életünkön?

Miért nehéz változtatni az életünkön?

Amíg nem játsszák el bizalmunkat és nem szolgálnak rá, ne kémkedjünk utánuk, ne vádoljuk és gyanúsítgassuk őket azzal, hogy biztosan van valakijük. A saját lelki nyugalmunk érdekében, tegyünk úgy, mintha biztosak lennék abban, hogy hosszú távon minden a legnagyobb rendben lesz. Fókuszáljunk magunkra, jólétünkre, egészségünkre. Mi is kapcsolódjunk ki, amíg párunk az új hobbikkal foglalja el magát, amelyekben mi nem szeretnénk részt venni.

Sajnos van olyan eset, amelyben a krízis nem elkerülhető. Ha a korábbi családcentrikus apa és példás férj átmegy lázadó kamaszba és folyton bulizni jár, hajnalban jön haza, a családtagokkal kiállhatatlan, ingerlékeny és agresszív, akkor a szakítás egy idő után nehezen lesz elkerülhető. Ennek ellenére volt dolgom olyan esettel, ahol a férj körülbelül egy évi tombolás után rájött, hogy mekkora hibát követett el, megnyugodott és újra önmaga volt. Ilyen esetben a család újraegyesítése csak akkor célravezető, ha valóban meg tudunk bocsájtani, mert ha az újbóli egymásra találást arra használjuk fel, hogy revansot vegyünk a korábbi sérelmekért, akkor biztosan megmérgezzük a jövőnket.

Talán az egyik legfontosabb tanács az lehet, hogy az életkorunk nem ok arra, hogy valami átgondolatlan, pánikszerű önbeteljesítéshez kezdjünk hozzá. Főleg nem kell magunkat téves és túlzó elvárások elé állítani, mert annak a felismerése, hogy „nem váltottad meg a világot”, noha már elérted életed delejét komoly csalódásokkal járhat. Engedjük el ezt a tévhitet! Az életközépi válságot tekintsük inkább lehetőségnek, egy pozitív változás előszobájának, amikor egyszerűen egy útkereszteződéshez érünk, amely lehetőséget ad az önreflexióra, egy ésszerű számvetésre. Nem kell életmegváltó célokat kitűznünk vagy visszafordíthatatlan döntéseket hoznunk. Sok esetben az is megnyugvást eredményezhet, ha új tevékenységek vagy hobbik megismerésével alakítjuk át a mindennapjainkat. Ahogyan mondani szokás a kevesebb néha több és sokszor nem is kell más ahhoz, hogy boldog és tartalmas életet éljünk.

Infówww.szepesiandrea.hu

Interjúnkat Andreával ITT olvashatod el!

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek