Mit csinálnak másképp a boldog párok?

2019. október 08. |

Ha feltesszük a kérdést, mi a hosszú és boldog párkapcsolat titka, valószínűleg mindenki másképp válaszol. Egy friss tanulmány azonban kiderítette, mi az az egyetlen dolog, amit a boldog párok másképp csinálnak, mint a többiek.

A Tennessee Egyetemen végzett tanulmányban harmincas és hetvenes éveikben járó párokat egyaránt vizsgáltak, ám közös volt mindegyikükben, hogy boldog házasságként jellemezték kapcsolatukat. A pároknak sorba kellett állítaniuk, mely témákban volt a legnehezebb, és melyekben a legkönnyebb dűlőre jutniuk az évek alatt. Például a szülőségtől az anyagi kérdéseken át az intimitásig számos dologra kitértek a kutatók. Az eredmény pedig szinte mindenkinél ugyanaz volt, kortól és a házasság hosszától függetlenül.

A megoldást keresik problémázás helyett
Ami a boldog párokat megkülönbözteti a többiektől, az a mód, ahogy megvitatják a mindennapi kérdéseket. “A konfliktusokban mindig a megoldás megtalálására törekszenek, függetlenül a témától, amit éppen megbeszélnek” – mondta Amy Rauer, a tanulmány szerzője.


A kutatás megállapította, hogy a legboldogabb párok az élet különböző területein mindig tisztázzák a viszonyokat. Például felosztják egymás között a házimunkát és a szabadidő eltöltésére is figyelmet fordítanak. “A ház körüli teendők egyensúlyba hozása nem könnyű, de ez már önmagában fontosabb dolog, mint más helyzetek. Egyik fél többféle házimunkát végezhet, mint a másik, hogy egyensúlyban legyenek a mérleg serpenyői” – magyarázta a tanulmány vezetője. A kutatók szerint tehát ha egy pár képes a megoldásra koncentrálni a probléma helyett, boldogabbak lesznek.

Nem ennyire egyszerű
Ám nem ennyire egyszerű a helyzet. Ezek a párok a bonyolultabb kérdéseket, amikor nem lehet egyszerűen megoldást találni, hajlamosak elodázni. A kutatás vezetője szerint “a stratégiai döntések közös meghozatala kulcsfontosságú a házasság sikeréhez.”

Tudnak együtt dolgozni
A probléma megoldására való koncentrálás hatékony kapcsolatépítő folyamat. “Ha egy pár érzi, hogy képes együtt dolgozni, együtt megoldani nehéz helyzeteket, az olyan önbizalmat ad nekik, ami átsegíti őket a kritikus életperiódusokon” – magyarázta a kutatásvezető.

Egységként működnek
A bonyolultabb életszakaszok elengedhetetlenek és fontosak a fejlődéshez, ám ehhez az kell, hogy a pár pozitívan és közösen álljon a problémák elé. A házimunka témakörén kívül az egészség és az intimitás a legfontosabb kérdéskörök. A pár tagjai természetesen a személyes értékrendjük szerint közelítenek a különböző problémákhoz, ám a lényeg, hogy a megoldást közösen akarják megtalálni.

Forrás: Psychology Today

Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek