Megfejtették, miről árulkodnak a szexuális fantáziáink

2020. augusztus 10.
Ha álmodoztunk már arról, hogy hárman vagyunk az ágyban, vagy találkozunk egy szexi idegennel, aki ledönt a lábunkról, esetleg arról ábrándoztunk, hogy a párunk mocskos szavakat suttog a fülünkbe szex közben, nem vagyunk egyedül. A szexuálpszichológus szerint ráadásul minden hasonló fantázia sajátos jelentéssel bír.

Több mint négyezer felnőttet vont be Justin Lehmiller szexuálpszichológus-kutató a Kinsey Intézetben végzett kutatásába, hogy kiderítse, mit jelentenek valójában a szexuális fantáziáink. Lehmiller szerint azonban lehetetlen pusztán egyetlen jelentést társítani egy-egy ilyen álomhoz, mivel nincs két ember, akinél ugyanazt a fantáziát teljesen azonos lelki okok motiválnák. 

„A fantáziáink nagyon összetettek, mindenkinél máshol van a hangsúly. Egyénenként változik, mennyire a szex van a középpontban az ilyen álmodozásoknál, mivel mindenki mást talál erotikusan vonzónak” – magyarázta a kutató. Ám a tanulmányban azért kirajzolódtak a legfőbb szexuális fantáziákat mozgató elemek, és az, hogy az érzelmi szükségletek mozgatják leginkább, mit találunk szexinek.

Vad románc és szenvedély: félelem attól, hogy elhagynak

Az érzelmi szükségletek megnyilvánulhatnak extrém módon romantikus vagy szenvedélyes fantáziálásban. Lehmiller szerint azok, akik félnek attól, hogy elhagyják őket, és problémájuk van az elválással, sokkal nagyobb eséllyel álmodoznak szenvedélyről, vad románcról, mivel ez enyhíti a bizonytalanságérzetüket. Amikor arról ábrándoznak, hogy egy másik személy körbeveszi őket szenvedéllyel és szerelemmel, megnyugszanak, és a szexuális élvezetre fókuszálhatnak a pszichológus szerint.

Olvastad már?

Hármas szex: áhítozás a figyelemre

A kutatásból kiderült, hogy az egyik leggyakoribb szexuális fantázia a hármas szex volt a válaszadók között. Amikor arról ábrándozik valaki, hogy a párján kívül még egy személyt bevonnak a szeretkezésbe, ez azért lehet, mert több és teljesebb figyelmet szeretne Lehmiller szerint. Amikor viszont a fantáziában egy másik párhoz csatlakozik valaki harmadik félként, az inkább a kaland iránti vágyról szól, nem a figyelemről. 

Domina a hálószobában: félelem a kontrollvesztéstől

Egy másik gyakori fantázia, amikor a szexpartner dominál a hálószobában. „Ez mind a nőknél, mind a férfiaknál népszerű erotikus álom” – jelentette ki Lehmiller. A megkötözéses, domináns és alárendelt, szadista-mazochista fantáziák a két partner közötti erőviszony kicseréléséről szólnak. 

Amikor valaki arról ábrándozik, hogy a párja dominál felette az ágyban, ez gyakran azért van, mert így azt érzi, hogy a partnere ellenállhatatlanul vonzódik hozzá Lehmiller szerint. Akiknek a szexszel kapcsolatos szorongása van, általában az alárendelt fél szerepében vannak fantáziáikban, mivel így lekerül a vállukról a teljesítménykényszer nyomása. „Sok embernek felszabadító érzés, ha irányítják őket az ágyban, ilyenkor nem kell gondolkodniuk és megélhetik a pillanatot” – magyarázta a szexuálpszichológus. 

Az idősebbek többet fantáziálnak

Lehmiller kutatásából még egy különös dolog kirajzolódott: azok a negyvenes-ötvenes éveikben járók, akik hosszú távú monogám párkapcsolatban élnek, többet fantáziálnak a szexről, mint a fiatalabbak. A kutató szerint ennek egyszerűen az az oka, hogy a középkorú emberek szeretnének kimozdulni a megszokott szexuális rutinból, és kipróbálni valami újat.

Olvass tovább!

Forrás: Insider
Fotó: Unsplash