A kritikus házastárs árt az egészségnek

2020. augusztus 21.
Ha a párunk folyamatosan zsörtölődik, túlságosan kritikus velünk szemben, az nem egyszerűen idegesítő tulajdonság. A negatív érzésekkel teli párkapcsolat árthat az egészségnek és évekkel rövidítheti meg az életünket.

A Lafayette Főiskola kutatói 2005-ben, majd öt évvel később is megvizsgáltak háromezer középkorú és idős embert, akiknek a kétharmada párkapcsolatban élt. A tudósok azt mérték fel, mennyire kritikusak az alanyaikkal szemben partnereik, és azt találták, hogy akiket több kritika ér párjuk felől, azoknak kimutathatóan rosszabb az egészségi állapotuk.

A kutatók megvizsgálták a résztvevők testtömeg-indexét, a vizsgálati személyeknek értékelniük kellett saját egészségi állapotukat és beszámoltak arról, milyen gyógyszereket szednek. A követéses vizsgálatban azt is feljegyezték, kinek hogyan változott a két felmérés között az állapota, mennyien haltak meg az eltelt öt év alatt. 

Jól láthatóan kirajzolódott a kutatók számára, hogy akiknek a párjuk folyamatos kritikáival kellett együtt élniük, jelentősen rosszabb egészségi állapotban voltak és rövidebb élettartamra számíthattak azokhoz képest, akik kiegyensúlyozott párkapcsolatban éltek. 

Bár korábbi kutatások szerint a párkapcsolat és a házasság hozzájárul a hosszabb életkorhoz, a kapcsolat minőségének nagyobb hatása lehet a harmincas évek utáni életkilátásokra, mint annak, hogy van-e párkapcsolata valakinek vagy nincs.

Olvastad már?

Forrás: Insider
Fotó: Unsplash