A Daalarna menyasszonyi ruhái Budapest szépségét éltetik

2020. szeptember 29.
Csupán néhány hónap telt el Benes Anita kollekciójának bemutatása óta, de a világ alapjaiban változott meg körülöttünk.

„Mind magánemberként, mind pedig tervezőként bennem is nyomot hagytak a 2020-as év történései; a világ kiszámíthatatlansága a komfortzónámon belül található értékek, lehetőségek újrafelfedezésére inspirált. Az egyik ilyen örök biztos pont számomra Budapest, az otthonom: innen indulok el a világba, és ide érkezem haza” – mondta a tervező a legújabb kollekciójáról.

Az új BUDAPEST kollekció tervezése közben Anita a saját identitását járta körbe, és fedezte fel újra: vajon mit jelent budapestinek, magyarnak, kelet-európainak és világpolgárnak lenni egyszerre?

Anita szavai örökérvényűek és a kollekción is túlmutatnak.

„Reggelente Budáról autózom át Pestre a Margit hídon, és sosem mulasztom el megcsodálni az ébredező Parlament és a Duna látványát. Ugyanakkor én Budapestre a turistalátványosságok nélkül is Európa legszebb városaként tekintek.

Jóleső, otthonos érzéssel tölt el a hétköznapok Budapestje a kék BKV-buszokkal, a sárga taxikkal, a posztszocialista hangulatú betonépületekkel és a belvárosi építkezések látványával. Ez az élmény indít minden reggel utamra az Alkotmány utcai műhelyünkbe, és ezek a biztos kapaszkodók jelentenek megnyugvást számomra ezekben a különös időkben is. Biztosan tudom, hogy nem is lehetnék jobb helyen a világban, mint itthon.

A másik meghatározó gondolat, amin mostanában sokat gondolkodtam, hogy vajon szabad-e esztétikumra, szép ruhákra, ünnepekre gondolni egy világjárvány kellős közepén? Rohanó világunkban egyébként is egyre kevesebb ünnepi alkalom színesíti a hétköznapjainkat, és egyre ritkábbá válnak az olyan életesemények, amelyeknek kiemelt jelentőséget tulajdonítunk. Idén ezekből még kevesebb jutott, pedig a közösen megélt ünnepek bizonyítottan pozitív hatással vannak testi és lelki egészségünkre.

Tavasszal együtt izgultunk a Daalarna menyasszonyokkal azért, hogy vajon megvalósulhat-e a hónapok óta szervezett esküvőjük. Azt, hogy az ünnepek és a várakozás öröme egy nagyon fontos megtartó erő, azok a menyasszonyaink is megerősítették, akiknek az esküvőszervezés során a Daalarna ruhájuk jelentette az egyik biztos pontot, amelyre dátumtól és helyszíntől függetlenül számíthattak. A belénk vetett bizalom hatására valósággal szárnyalni kezdtem az új kollekció tervezése során, és ennek köszönhetően ez az időszak még inkább megerősített a munkám létjogosultságába vetett hitemben.

A korszellemre való finom utalás sem maradhatott ki a BUDAPEST kollekcióból. Nagy Adrienn-nel, a Rienne Bride ékszertervezőjével együtt újra gondoltuk a maszkot, amely mára eredeti funkciója mellett a divat és az aktuális trendek megkerülhetetlen eleme lett – ezzel új kiegészítő született. Az indaszerűen az arcra kúszó ékszerek, valamint a kollekcióban szintén megjelenő fátyolmegoldások napjaink egyik meghatározó alapélményére, a rejtőzködésre utalnak.

A kampányfotózás során a kezdetektől egyértelmű volt számunkra, hogy a perspektívaváltás vezérgondolat lesz. Budapestet nem a képeslapokról jól ismert turisztikai látványosságként szerettük volna megmutatni, hanem sokkal inkább egy életérzésként, a maga hétköznapi valójában. Számomra a város arculati kavalkádjának legizgalmasabb részét nemcsak a millenniumi Budapest ikonikus építészeti csodái képezik; elválaszthatatlanul hozzátaroznak a szocializmus emblematikus, robosztus épületei is.

Az én Budapestemben Kelet- és Nyugat-Európa együtt, egyszerre van jelen, és minden egyes nap rácsodálkozom szépségére, sokszínűségére ”– Benes Anita, a Daalarna tervezője.

3 fotó megtekintése

Fotó: Papp Éva & Schneider Zoltán
Modellek: Nagy Berta, Dobár Zita / Attractive Models
Haj & smink: Kiss Csilla
Helyszín: Budapest

Olvass tovább!