Annak ellenére, hogy az elszegényedés és az elszigeteltség következményeinek fokozottan kitettek az egyedülálló szülők, akik Magyarországon (egy 2016-os KSH-adat szerint) kilencven százalékban nők, és annak ellenére, hogy a Covid-válság is őket terhelte meg a legjobban, úgy tűnik, hogy létezik az elvált anyáknak egy olyan rétege, akik tudatosan választják ezt az életformát (még ha korábban, például a házasságkötésükkor, nem is így tervezték).
Azzal pedig, hogy kapcsolaton kívül nevelnek gyereket, szembemennek évszázados társadalmi beidegződésekkel is – melyek szerint az elvált vagy megözvegyült nő élete akkor kerül újra nyugvópontra, ha újra megházasodik, vagy ha új párt talál. A nő azonban ma nemcsak gyerekvállalás előtt, hanem gyerekkel is lehet független. És míg a déli országokban az egyedül maradt anyákat a család karolja fel, a jóléti, nyugati társadalmakban pedig a szociális rendszer, az egyedülálló magyar anyák sokszor mindkét típusú védőhálót nélkülözik. Így hamar megtanulják, hogy csak magukra számíthatnak, ha nem szeretnének – a társadalom szélére sodródva – a számukra kibélelt gödör aljára zuhanni a gyerekeikkel együtt.
Cikkünk szereplői ahelyett, hogy könnybe lábadt szemmel, vágyakozva tekintettek volna a skandináv országok adókedvezményekkel, szociális hálóval is biztosított társadalmi rendszerére, vagy belemenekültek volna egy méltatlan kapcsolatba, inkább időt hagytak maguknak, hogy elgyászolják az elfuserált házasságukat, megerősödtek, és most már pontosan tudják, mire van szükségük. Felnőttek a feladathoz és a terheléshez.
Megadni a gyásznak, ami a gyászé
Ahogyan a házasságok felbomlásának, úgy annak is sok oka lehet, miért dönt valaki az egyszülős modell mellett. A tudatos egyedülálló szülők esetében a legnyomósabb érv a gyász a válás utáni első években. Egy hosszú kapcsolatot elsiratni – gyerekkel vagy gyerek nélkül is – sok idő. „Miután három éve elköltöztünk a most hétéves fiam apukájától, először is megpróbáltam feldolgozni a válásomat. Nem lett volna szerencsés, ha az egyik kapcsolatból ki-, a másikba pedig beugrom. Ebben a szakaszban mérleget kell vonni, feldolgozni a sérelmeket, és felismerni azt is, hogy én mit rontottam el. Nem lehetek alkalmas arra, hogy bármi újba belekezdjek, miközben lélekben még gyászolom a házasságomat. Erre időt és energiát kell szánni, mert így találhatunk válaszokat magunkban arra, mit keresünk, mit is várunk magunktól és mástól” – mondja a 41 éves Niki, aki előadóművészként dolgozik.
A 33 éves Zitánál másképp alakult: ő a bántalmazó házasságából hirtelen sodródott egy szenvedélyes, komolytalannak induló, majd mégis komolyra forduló kapcsolatba. Mivel lányával a válás után először a szülői házba tértek vissza – ami elmondása szerint hosszú távon nem volt fenntartható, önálló albérletet pedig pedagógusi fizetéséből nem tudott volna fenntartani –, új párjával voltaképp gazdasági kényszerűségből költöztek össze. Ez a kapcsolat három év után bomlott fel, Zita több mint egy éve él kettesben a hétéves lányával egy kis albérletben. „Azt kell, hogy mondjam, sosem éreztem ilyen jól magam. Van időm magamra, a saját gondolataimra és a gyerekemre is. Nem érzem magam állandóan szétszakítva, nem érzem úgy, hogy sem társnak, sem anyának nem vagyok elég. Bár egyedül gyereket nevelni logisztikai és az érzelmi terhelés szempontjából is embert próbáló, tulajdonképpen még mindig kevesebb stresszel jár, mint méltatlan kapcsolatban élni. A lányom pedig nemcsak azért nyertese ennek a helyzetnek, mert így több időm van vele foglalkozni, hanem mert magamra is több időt tudok szánni, tehát sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok.”
Szerző: Laborczi Dóra Fotó: Getty Images
