Sugár Bertalan: „A jógának nincs szüksége gin-tonicra”

2022. május 22. |

Szigorú jógaoktató hírében áll, aki tradicionális módon gyakorolja a jógát, és aki számára nem fér bele a leegyszerűsítő, fals ígéretekkel operáló megközelítés semmilyen téren. A mindfulnesszel szemben ezért is vannak fenntartásai, mi pedig természetesen kíváncsiak voltunk egy kritikus hangra is.

Kissé szürreális interjúhelyzet ez, mert a mindfulness kritikai megközelítéséről lesz szó, miközben a tradicionális jóga elkötelezett híveként sejthetően távol áll tőled a kritizálás.

Eleve próbálok nem kritizálni másokat, mert ez rossz szokás. Aki jógával foglalkozik, és bármiféle emberi minőséget próbál teremteni magában és maga körül, annak pláne nem szabad kritizálnia másokat. Ez persze nem mindig sikerül, mert alapvetően nagyon kritikus ember vagyok, de erős bennem az elhatározás, hogy fejlődjek ebben a tekintetben is.

Akkor csak mondd el egyszerűen, mi jut eszedbe, ha azt hallod, mindfulness?

Szeretném az elején leszögezni, hogy nem értek a mindfulnesshez, annyit tudok róla, amennyi beszivárog az életembe. Ez egy gyűjtőfogalom, amely nagyon sok mindent foglal magában, amerikai egyetemeken teljes tanszékek foglalkoznak vele, és kutatják. Ugyanakkor sokszor csak azt érzékelem a mindfulnessből, hogy lózungok szintjére butítja le a keleti filozófiában és a jógában ismert nagyszabású elvrendszereket, aztán ezeket a közhelyes mondásokat jól el lehet sütni az Instagramon vagy a TikTokon. Engem zavar, amikor valaki – szakértelem nélkül – csak dobálózik a mindfulness szóval, és gyorsan, könnyen emészthető módon akar megtanítani, hogyan éljem jobban az életem, hogyan csináljam jobban a dolgaimat. Toxikusnak tartom azt az üzenetet, hogy állítsuk magunkat mindennek a középpontjába, legyünk nagyon jóban a saját komfortérzetünkkel, és ami kellemetlen és diszkomfortos, azzal ne is foglalkozzunk. Ez a narcizmus felé tolja el az embereket. Sokan úgy értelmezik a mindfulnesst, hogy az arra való, hogy kizárjunk minden negatív rezgést, impulzust, és az lenne a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat. De nem ítélkezhetem felette, mert ha építő jellegű, és segít azzal, amit ad, az nagyon jó. Csak közben azt is látom, hogy sokan a mindfulness ernyőfogalom mögé bújva akarnak rengeteg pénzt keresni.

Szerinted hol van a hiba a rendszerben?

A koncepció jó, akárcsak a gyökér, ahová visszanyúlik. A mindfulness a befelé figyelésre tanít, ezt a készséget fejleszti, a tudatosabb létezés felé próbál terelni. Ez jó, és az is, hogy sokan igazán komolyan foglalkoznak ezzel. De mivel nagyon divatos, túl nagy lett a felvevő piaca. Akik meg akarnak ebből gazdagodni, úgy próbálnak eladni tanokat, amelyek a lelki fejlődést szolgálják, hogy ezekkel elég napi néhány percet foglalkozni. Persze ez is több annál, mint ha az ember semennyit sem foglalkozna vele, de attól, hogy valaki letölt egy appot, és napi öt percre betesz egy mindfulness-meditációt, nem feltétlen fog fejlődni. Ebben az egészben kulcsfogalom az illúzió. A technológiának egy olyan korszakát éljük, amelyben tényleg rengeteg hasznos alkalmazás érhető el. Ezek segítségével megkaphatjuk annak illúzióját, hogy valódi önfejlesztő munkát végzünk. Olyan ez, mint a modern kor népi ópiuma. Beemeli a jól csengő hívószókat a retorikájába, ügyesen operál ezzel az öt-tíz fogalommal, és rengeteg pénzt kihúz mások zsebéből. Akik lehet, hogy megkapják azt az illúziót, hogy mostantól jobb lesz az életük, de igazából nem kapnak semmilyen szubsztanciát, csak a felületét kapargatják a dolgoknak.

Említetted az applikációkat. Szerinted átveheti a technológia a guruk szerepét?

Vannak olyan kortárs gondolkodású jógik, akik azt mondják, hogy a guruk kora lejárt. Már nem kellenek, mert annyi tudás van mindenhol, és olyan könnyen hozzáférhető, nem biztos, hogy szükség van arra, hogy guru titulust kapjanak tanítók. Mivel autoritásra hajlamos individualistának tartom magam, nekem szükségem van arra, hogy legyen guru az életemben, aki határozott iránymutatást ad erkölcsi dolgokban. Például nagyon szeretem Krisnamúrtit, aki még egy másik kor guruja, a hatvanas-hetvenes években tört fel. Ez az Angliában tanult modern indiai filozófus már a hatvanas években is azokat a témákat feszegette, amelyeket ma a mindfulness. A tanárom, Gokulacandra szellemi útmutatásai nélkül más ember lennék. Hat éve találkoztam vele, rögtön tudtam, hogy ő lesz a gurum, ha elfogad tanítványának. Tehát én mindenképpen azt gondolom, jó találni egy szellemi vezetőt. Pont azért, mert ennyire könnyen elérhető lett minden, az internet korában bárki mondhat, sőt publikálhat bármit, tehát fontos egy hiteles forrás.

Szerinted hol kapcsolódik össze a jóga és a mindfulness?

Talán ott, hogy a befelé figyelést, az önismeretre felhívó ambíciót erősíti az emberben, de hangsúlyozom, hogy nem vagyok mindfulness szakértő. Arra tanít, hogyan tudj úgy létezni, hogy ne vedd el magadtól annak a lehetőségét, hogy az életet tulajdonképpen – bármilyen abszurdnak hangzik – lehet élvezni is. Anélkül is, hogy sok pénzed lenne, és minden úgy alakulna, ahogyan szeretnéd. A jelen megélésének és elfogadásának, a jelen adta lehetőségek kihasználásának képességét, a létezés örömének felfedezését adja. Komfortosnak lenni a saját létezésünkben nem azt jelenti, hogy folyamatosan boldogok vagyunk. A mindfulnesszel felületesen foglalkozó emberek mégis ennek az illúzióját kínálják, mégpedig a leginkább kétségbeesettek számára. Mindig azokat a legkönnyebb befűzni, akik a legelesettebbek, és szeretnének kapaszkodót találni. Az ő zsebüket könnyű kifosztani, az ő fejüket könnyű kitömni ezzel.

Látod ennek veszélyeit?

Amiről az előbb beszéltem, annak van egy tünetmentesítő hatása. Közben pedig az történik, hogy miközben azt az illúziót kapod, hogy fejleszted magad, kellő ismeretek nélküli emberek foglalkoznak az elméddel, mindenféle gondolatokat plántálnak a fejedbe. Ezek aztán nem tudnak megfoganni, mert nincsenek kellően megalapozva. És nyilván, aki kétségbeesett, és nagy szüksége van a segítségre, az mindenbe bele fog kapaszkodni. A végén viszont anyagilag és lelkileg is kifosztottnak érzi magát. Másnak a lelkével foglalkozni (csakúgy, mint a testével) óriási felelősség. Segítő kezet nyújtani egy krízisben lévő embernek hatalmas feladat. És közben iparág épül rá. Mindenben, az élet minden területén nagyon körültekintően kell választani. Nagy a választék, nagyon könnyű elveszni benne. Ugyanúgy, ahogy a boltban sem dobálhatunk be gondolkodás nélkül mindent a kosarunkba, aminek az elfogyasztása pillanatnyi örömöt okoz, úgy az elménkbe sem engedhetünk be bármit válogatás nélkül.

Utaltál rá, hogy a te szakmádra, a jógára is óriási iparág épült. Számodra mi az, ami a jógába már nem fér bele?

A jóga több ezer éves tradíció. És mint minden tradícióval, ezzel is megtörténik, hogy nem tartják tiszteletben az alapvetéseit, mindent elvesznek a hagyományaiból, csak a nevét tartják meg, és azt is gyűjtőfogalomként értelmezik. Láttam olyat, hogy ginbárban tartottak jógaórát, és a gyakorlás után gin-tonicot kóstoltak. Bocs, de a jógának nincs szüksége gin-tonicra. Ez a tudomány már elég sokat bizonyított. Nincs szüksége arra, hogy ginnel kelljen megtámogatni. Én tradicionálisan gyakorlom a jógát, nekem az nem fér bele, hogy a jógás elvonulást butikhotelbe szervezik, és borkóstolóval kötik össze. De a fals ígéretek a legrosszabbak. Számomra a jóga lényege, hogy megtanít az egónkon dolgozni, ehhez képest az olyan üres közhelyek, hogy „lépj ki a komfortzónádból”, „hagyd ott a szőnyegen, ami már nem szolgál”, mérgező gondolatként hatnak. A jóga hatalmas tudomány, a közhelyek és a hülyeség szerintem nem fér bele.

Szöveg: Lami Juli Fotó: Galgóczi Németh Kristóf

Még több cikket a témában Mindfulness különszámunkban találsz!

Szólj hozzá te is!

Még több Magazin