Egyre több a TikTok-baba: mennyire kell aggódni?

2022. április 13.
A legfrissebb statisztikák szerint 16 százalékkal nőtt meg az utóbbi egy évben a három év alatti kisgyerekek TikTok-használata. Mennyire kell aggódnunk az okostelefon-generációért?

Hároméves korára a kis Hugó megtanulta, hogyan találja meg édesanyja telefonján Peppa malacot. Odáig fejlődtek digitális képességei, hogy saját maga is szerkesztett videókat, más országokat nézegetett a Google Mapsen, és minden reggel ő közölte az időjárás applikáció alapján, hány fokra számíthatnak aznap. Azóta négyéves nagyfiú lett, Hugó már azt is tudja, hogyan posztoljon a Facebookra – egyelőre csak édesanyja profilján. Megáll az eszem tőle, miket képes csinálni online – mondta a 42 éves édesanya, akinek van egy 7 éves lánya is. – Már többet tud, mint én.”

tiktok-gyerek-telefon

Sokkoló statisztikák

Hugó nincs egyedül. Napjainkban a három fő képesség – olvasás, írás, számolás – helyét átvette a scrollozás, húzás és képernyőfotózás az iskoláskorba érő gyerekeknél. A brit Ofcom médiaszabályozó szervezet által készített friss kutatásból kiderült, hogy a három-négy éves kisgyerekek 16 százaléka néz videókat például a TikTokon. 84 százalékuk használja a YouTube-ot, míg 17 százalékuknak saját telefonja van. A kutatás vezetője, Yih-Choung Teh nagyon lesújtónak nevezte az eredményeket, de dr. Michele McDowell, a gyermekek képernyőfüggőségére specializálódott pszichológus sem boldog az adatoktól. „Csak az lep meg, hogy nem magasabbak ezek a számok – mondta McDowell. – A hozzám járó szülők is arról számolnak be, hogy a gyerekeik jobban eligazodnak a képernyőn, mint ők.”

Miért olyan veszélyes a képernyő?

Ahogy mindenki, a kisgyermekek is roppant fogékonyak a dopamin nevű hormonra – ez egyfajta örömhormon, melyet az agyunk termel, ha jól érezzük magunkat –, aminek termelését az okostelefonos applikációk is kiváltják. „A testünk egyre többet és többet akar ebből a jó érzésből, ezért akar a gyermek egyre több és több időt a képernyő előtt tölteni” – magyarázta a pszichológus.

Emellett az is fontos tényező, hogy a nagyon kicsi gyerekek azért is akarnak a telefonnal játszani, hogy a szüleik viselkedését másolják. „Régebben teázgattak a babákkal, ma TikTokoznak” – mondta McDowell. 

A függőség kialakulását megkönnyíti az okostelefonos appok nagyon egyszerű felhasználói felülete is, ahogy azt a még óvodás Hugó is felfedezte. A kisfiút nagyon érdekelte a földrajz, ezért többet akart megtudni Szaúd-Arábiáról – ahol a családjával járt tavaly –, ezért az első három betűjét beütötte a telefon böngészőjébe, aminél nem számít az sem, ha nem jól betűzi valaki a szót, hiszen a találatoknál kijavítja. Édesanyja azt is véletlenül fedezte fel, hogy fia a Facebookra posztolt a nevében. Máskor pedig Hugó egy videós appot nyitott meg, ahol a felhasználók magukról készíthetnek filmeket és szerkeszthetik ezeket. „Nekem kellett futnom körbe-körbe a szobában, és filmelőzetesnek nevezte, amit készített – mondta az édesanyja, aki aggódik amiatt, hogy fia képernyőfüggő. – 10-15 percig hagyjuk használni egyhuzamban a telefont Hugónak, aki egyébként szeret úszni és táncolni is, ezután mindig elrakjuk a telefont – mondta az anyuka. – Ha ilyenkor kiborul, mindig aggódok. Tudom, hogy a technológia addiktív, de Hugó esetében mindig úgy érzem, hogy tanul belőle, amikor használja.”

Tanulás kontra függőség

A kutatás szerint a videójátékokkal játszó gyerekek agyának figyelemközpontja jobban működik, illetve ezek a játékok fejleszthetik a vizuospaciális, azaz a látott dolgok felismerésének képességét.

A pszichológusnak azonban vannak fenntartásai. A négyéves kor előtti időszak nagyon fontos állomás az agy fejlődésében, ekkor alakulnak az olyan képességek, mint a figyelem, koncentráció és szociális interakciók, melyek jobb, ha a való világban élesednek ki – és nem az online térben. 

tiktok-gyerek-telefon

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a kettő és öt év közötti gyerekeknek nem szabadna egy óránál többet a képernyő előtt tölteni naponta. Szemléletes példa volt arra, mit okozhat az elharapódzó okostelefonozás egy 2018-as brightoni pedagóguskonferencia beszámolója, amikor elmesélték, hogy a gyerekek az óvodában úgy próbálták lapozni a könyveket, mintha okostelefonon vagy tableten húznák odébb az oldalakat.

Ugyanakkor az sem lehetséges a 21. században, hogy a gyerekeket teljesen elzárva tartsuk az okostelefontól, még ha csak ritkán is engedjük nekik, hogy használják, tudatában vannak. Ezt jól példázza például a 37 éves PR-szakember esete, akit hároméves kisfia arra próbált rávenni, hogy vegyen neki egy csokit. „Azt válaszoltam a kérlelésre, hogy nincs nálam pénz. Erre ő a telefonomra mutatott, és azt mondta: de anya, ezzel is lehet fizetni! Mindig meglep, mennyit tanul már abból, hogy engem néz, miközben használom” – mondta az édesanya.

A gyerek-TikTok megszületett

Vannak szülők, akik maguk biztatják az egészen kicsi gyerekeiket a közösségi oldalak használatára. Az egyik legnépszerűbb platform a The Yeeet Baby, ahol maguk a babák szerepelhetnek videóikkal. Van itt videó a kis Marleighről, ahogy az autóival játszik, dinnyét eszik vagy a konyhában táncol, hogy szórakoztassa több mint 5 millió követőjét. A TikTokon a gyerekeknek nem lehet saját oldala, 13 éves kor felett lehet csak regisztrálni a közösségi platformra. 

„Nem menekülhetünk a képernyő elől, de alapvetően nem is lenne ez szükséges – mondta McDowell, aki azt javasolja, hogy ha úgy döntünk, hogy a gyermekünk kezébe okostelefont adunk, sose hagyjuk felügyelet nélkül az eszközzel. –Minél kisebb egy gyerek, annál szorosabban kell felügyelnünk, hogy felelős digitális polgárt neveljünk belőle.”

Forrás: The Telegraph Fotó: Getty Images

Olvass tovább!