“A feltétlen elfogadás híve vagyok” – interjú Edith Eva Egerrel

2022. május 24. |

Sikeres író, pszichológus, akit a haláltábor borzalmai sem tudtak megtörni, és ebben nagy szerepe van annak, hogy a holnapra mindig képes várakozással tekinteni. Életszeretetét tanítani lehetne, sőt tulajdonképpen tanítják is. Dányi-Nagy Márió coach – interjúnk készítője – is rendszeresen idéz tőle a tréningjein.

Edith Eva Eger 16 éves volt, amikor 1944-ben a nácik Kassáról deportálták őt és a családját. Tőle kérte Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor kegyetlen orvosa, hogy ha már balett-táncos, akkor táncoljon a barakkban is. És Edith táncolt, még spárgázott is – hogy képes legyen rá, közben az Operaház színpadára képzelte magát. Jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Nővérével, Magdával addigra már árvák voltak, a szüleiket nem sokkal a táborba érkezés után meggyilkolták. Edith Magdával együtt túlélte a borzalmakat, és a történtek feldolgozásának egy pontján úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. A döntés című könyvével sem az volt a fő célja, hogy a borzalmakat dokumentálja. „Abban szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest” – írja könyvében. A 94 éves Edith Kaliforniában él, és a mai napig pszichológusként praktizál. „Soha nem megyek nyugdíjba, nem hiszek a nyugdíjasság intézményében” – mondja. A második könyve – Az ajándék – is bestseller lett, számos ismert ember ajánlott olvasmány listáján szerepel. Edith életigenlő meglátásai emberek millióinak adnak erőt.

elfogadas-interju-edith-eva-eger

Sokan ismerik Magyarországon, de ha most mégis arra kérném, hogy röviden mutassa be magát, mit mondana?

Túlélőnek szeretem magam definiálni, semmilyen körülmények között nem áldozatnak. Bántottak, megaláztak – igaz, hogy ezt tették velem, de ez nem egyenlő azzal, aki vagyok.

A könyveit olvasva is élénken megmutatkozik, hogy képes átkeretezni, másképp értelmezni helyzeteket.

Minden szituációban a lehetőséget látom, az esélyét annak, hogy valami újat fedezhetek fel.

A mindfulnessben is alapfogalom a „kezdő elméje”, vagyis az az állapot, amikor úgy tekintünk helyzetekre, mintha teljesen újak lennének, vagy legalábbis egészen új szemszögből nézzük őket.

Fontos, hogy gondolkodjunk a saját gondolatainkon, mert azok vezetnek az érzéseinkhez és ha megváltoztatjuk a gondolkodásunkat valamiről, akkor az életünk fog megváltozni. És még valami: amikor mondani akarunk valamit, előtte kérdezzük meg magunktól, hogy a mondandónk fontos-e, valóban szükséges-e és ami talán a legfontosabb, hogy kedves-e. Ha nem kedves, akkor inkább ne mondjuk. (nevet)

edith-eva-eger-konyvek

Észrevettem a könyveiben, hogy a pácienseit kedvesemnek, drágámnak szólítja.

Olyan atmoszférát szeretek teremteni, amelyben bármilyen gondolat, érzés kimondható, megosztható, aki hozzám fordul egy percig se érezze, hogy ítélkezni fogok felette. A feltétlen elfogadás híve vagyok. Arra koncentrálok, hogy hogyan lehetek hasznos mások számára.

Az elfogadás is kulcsszó a mindfulnessben. Mi segít abban, hogy elfogadó legyen?

A velem történteken nem lehet túl lenni, de elfogadom, hogy így volt. Ez az én „dédelgetett sebem”, egy olyan fájdalom, ami mindig velem van, de mégsem hatja át az egész életemet.

Magyarország meglehetősen megosztottá vált és a különböző táborok tagjai erősen bírálják, becsmérlik a másikat.

Érdemes megvizsgálni, hogy mit nem szeretünk a másikban, mit teszünk gyakran szóvá – és azzal a dologgal, hogy állunk mi magunk. A másik elítélése, megszólása valójában kivetítése valaminek, ami bennünk van. Szeressük saját magunkat, mert ez egyáltalán nem narcisztikus vonás. Reggelente álljunk a tükör elé és mondjuk ki, hogy szeretjük saját magunkat. Minden más kapcsolat véget fog érni, aki végig veled marad, az te magad vagy. Időnként kérdezzük meg magunktól: hozzámennék-e saját magamhoz? Te hozzámennél?

Szerző: Dányi-Nagy Márió

A cikk folytatását keresd a Marie Claire Mindfulness különszámában!

Szólj hozzá te is!

Még több Magazin