Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye: „Mert a túlélők is hősök”

2022. szeptember 09. |

Csoma Sándor rendező más perspektívából közelített Sterczer Hilda történetéhez, mint ahogy korábban bárki más tette volna, ezért a hegymászó Erőss Zsolt özvegye áldását adta rá, hogy film készüljön a gyász időszakáról. Hilda ma már jól van, az új életének része, hogy másoknak segít.

„Engedjétek el a falat, érezzétek meg, milyen, amikor beleestek” – tanácsolja Sterczer Hilda, és egyben szemlélteti is, mire gondol: néhány méter magasra jutva hátradől kicsit, és elengedi a sziklát. Kicsit kileng, de a biztosító társa – aki szintén az Hópárduc Alapítványnak dolgozik – stabilan tartja a kötelet, mi pedig – nagyjából egy tucat sajtós kollégámmal – szájtátva bámuljuk, és bátorságot gyűjtünk a mászáshoz, ami persze nem kötelező, de ki hagyna ki egy ilyen alkalmat? Egy rendhagyó sajtótájékoztatón veszek részt a Róka-hegyi kőfejtőnél, ahol a Magasságok és mélységek című nagyjátékfilm alkotóival, illetve a filmet ihlető Sterczer Hildával, az ország legismertebb hegymászója, Erőss Zsolt özvegyével találkozhatunk – és kipróbálhatjuk magunkat a sziklán.

Sterczer-Hilda-Erőss-Zsolt-özvegye

„Az ember érzi, mikor találja meg egy téma. És akkor nem tehet mást, filmet készít belőle” – mondja Csoma Sándor, a film rendezője. Őt mindig is érdekelte a hegymászó létforma, figyelemmel kísérte Erőss Zsolt munkásságát, sőt maga is nekivágott a hegyeknek: néhány éve feltúrázott egészen a Himalája alaptáboráig. „Szerettem volna megtapasztalni, milyen hatással van rám az oxigénhiányos környezet, a határaimat kerestem. Egyfajta szabadságérzés, mély nyugalom ért utol a hegyekben, ami nagy hatással volt rám.” Személyes oldalról pedig az édesanyja betegsége volt az, ami ráirányította a figyelmét a gyász és a gyászfeldolgozás témájára, és pont az édesanyja volt az, akitől ajándékba kapta a Sterczer Hildával készült interjúkötetet, A Hópárduc feleségét.

A hátrahagyottak szemszögéből

„Úgy éreztem, Hilda történetében összeér a hegymászás és a veszteség feldolgozásának témája. A gyász a mai napig erősen tabutémának számít a filmekben, viszonylag kevés mű szól arról, hogyan éljük meg a veszteséget.” Ezután egy sorsszerű találkozás következett: Csoma Sándor véletlenül összefutott Hildával egy boltban. „Megragadtam az alkalmat, odamentem, és bemutatkoztam. Bár Hildát már többen is megkeresték azzal, hogy filmet készítenének Zsolt életéből, elzárkózott az ötlettől. Nekem viszont az lebegett a szemem előtt, hogy egy teljesen más perspektívából – az otthon maradottak, a hátrahagyottak szemszögéből – mutatnám be a történetet. Mert a túlélők is hősök.” A rendezőre nagy hatással volt, hogy a beszélgetéseik során Hilda nem próbált idealisztikus képet festeni magáról, nagyon őszinte, hiteles, emberi maradt, sőt, még a pszichológusával, Tapolyai Emőkével is összeismertette, hogy a rendező még mélyebben beleláthasson abba a lélekfejlődésbe, amelyen a gyászfeldolgozás során végigment.

Sterczer-Hilda-Erőss-Zsolt-özvegye-film

Sterczer-Hilda-Erőss-Zsolt-özvegye-film

Sterczer-Hilda-Erőss-Zsolt-özvegye-film

„Akik korábban megkerestek, alapvetően hegymászás témájú filmet akartak készíteni – meséli Hilda. – Sándor viszont a gyászhoz akart hozzányúlni, fontos volt számára, hogy ne csupán Erőss Zsolt özvegyeként ábrázoljon, hanem hogy bemutassa, ki is az a Sterczer Hilda. Olyan érzékenységgel és alázattal közelített a témához, ami biztosított afelől, hogy képes lesz hitelesen ábrázolni a gyász időszakában bennem kavargó, nagy intenzitású érzéshalmazt. A film játékfilm, vagyis tartalmaz olyan elemeket is, amelyek dramaturgiai szempontból fontosak, de nem feltétlenül történtek meg a valóságban. Szerencsére volt beleszólásom a forgatókönyvbe, és az alkotók mindig elmagyarázták, hogy egy bizonyos jelentetnek miért kell benne lennie, miért fontos az érzelmi ív szempontjából.”

A cikk folytatását elolvashatod a Marie Claire friss lapszámában!

Hazánk legismertebb hegymászója, Erőss Zsolt 2013-ban szenvedett halálos balesetet a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsa, a Kancsendzönga megmászása közben. A Magasságok és mélységek című nagyjátékfilm, amelyet szeptember 22-től láthatunk a mozikban, a tragédiáját a örökíti meg, de a legkevésbé sem hagyományos módon: a történetben nem Erőss (Trill Zsolt), hanem felesége és két gyermekének anyja, Sterczer Hilda (Pál Emőke) szemszögén keresztül mutatja be az eseményeket és a gyász folyamatát.

Fotó: Zsólyomi Norbert Szöveg: Balázs Laura

Olvasd el ezt is!

Szólj hozzá te is!

Még több Magazin

Nagy Katica: „Régóta vártam egy ilyen feladatra” fiatal színésznő

Nagy Katica: „Régóta vártam egy ilyen feladatra”