Angliában letiltanák a gyerekeket az energiaitalokról

2018. szeptember 04.
A hivatalos közlemény szerint az energiaitalok hozzájárulnak a gyerekkori elhízáshoz, magas cukor- és koffeintartalmuk miatt pedig a gyerekek iskolai viselkedésére is rossz hatással vannak.

Fotó: Unsplash.com

Angliában a kormány hivatalos közleménye szerint a 10 és 17 év közötti gyerekek kétharmada és a 6-9 év közötti gyerekek negyede fogyaszt energiaitalt. A rossz szokás egyrészt nagyban hozzájárul a gyerekkori elhízáshoz, másrészt a magas cukor- és koffeintartalmú energiaitalok rossz hatással vannak a gyerekek iskolai viselkedésére, hiszen így sokkal kevésbé tudnak nyugodtan megülni és koncentrálni az órákon.

A megoldásként felmerült tervezett korlátozás megtiltaná a helyi eladóknak, hogy gyerekeknek energiaitalokat árusítsanak, de ez csak Angliára vonatkozna, nem a teljes Egyesült Királyságra. A rendelkezéshez felmérést is végeznek, melyben azt akarják megtudni, az emberek szerint 16 vagy 18 éves korig kellene-e korlátozni a fiatalok fogyasztását. Angliában már van több nagyobb áruház, ahol következetesen nem szolgálnak ki fiatalokat energiaitalokkal, de automatákból és kisboltokból még így is könnyen hozzájuthatnak – ráadásul olcsón. A kormány közleményében azt írják, egy doboz energiaital 80 mg koffeint tartalmazhat, ami egy csésze kávé vagy 3 doboz kóla koffeintartalmának felel meg, illetve 60 százalékkal több cukor is van benne a hagyományos üdítőkhöz képest. Túlzásba vitt fogyasztása fejfájást, alvással kapcsolatos problémákat, hasfájást és hiperaktív viselkedést eredményezhet a gyerekeknél.

 

NYTimes