Szalay Kriszta: “Nagy bajban vannak most azok, akik az utcán élnek”

2020. május 08. |

A koronavírus-járvány kitörése óta folyamatosan azt halljuk, hogy otthon kell maradnunk és be kell tartanunk a higiéniai szabályokat annak érdekében, hogy lassítsuk a fertőzés terjedését. Tény és való, hogy ezek a szabályok fontosak, egy aprócska problémáról azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni: bizony vannak emberek, nem is kevesen, akiknek a koronavírus idején sincs hova hazamenniük, akiknek nincs lehetőségük állandó kézfertőtlenítésre, vagy akár egy egyszerű kézmosásra sem. A hajléktalanoknak most, a járvány alatt talán az eddigieknél is nagyobb szükségük van a segítségre.

Színésznő, rendező, producer, író, háromgyerekes családanya, nem mellesleg pedig önkéntes segítő. Gyűjtött már pénzt lélegeztetőgépre, szerzett otthont rászoruló családoknak, de ő hozta létre 2008-ban a Kapcsolda nevű, sérült és ép gyerekeket integráló programot is. Szalay Kriszta annak és annyit segít, akinek csak tud, és amennyi az erejéből telik. Nincs ez másképp most, a koronavírus idején sem. Kriszta már 10 éve foglalkozik a hajléktalan emberek segítésével, jelenleg pedig az Oltalom Karitatív Egyesülethez csatlakozva utcai önkéntesként tevékenykedik.

Szalay-Kriszta

Eredetileg színésznő vagy, nem lehet nem észrevenni, hogy a társadalmi szerepvállalásod a művészvilágban szinte példa nélküli. Mi késztet a folytonos tenni akarásra?

Úgy működöm, hogy ha valamit észre veszek, akkor kényszerem van, hogy megcsináljam, különben a lelkiismeretem nem bírná. Annak idején, 30 évesen már volt két gyerekem, tolhattam volna a pályámat bármiféle probléma nélkül, én viszont hallottam egy riportot, hogy a Szent László Kórház intenzív osztályán nincs lélegeztetőgép. Ültem a tévé előtt, és azt gondoltam, hogy na majd, ha egyszer ráérek, segítek… Aztán fél év múlva azt mondtam, hogy tulajdonképpen akkor érek rá, amikor akarok. 30 évesen félretettem a pályámat, és elkezdtem gyűjteni a lélegeztetőgépre. Akkor ez még nyilván új volt. Mikor felhívogattam a cégeket, hogy segítsenek, gyakorlatilag hülyének néztek, nem értették, hogy egy színésznő miért is foglalkozik ilyesmivel… Aztán egyre több és több pénz gyűlt össze, látták, hogy nem fogom abbahagyni, és beszálltak egyre többen segíteni. Végülis két lélegeztető lett két év alatt. Annyi időt tettem bele, hogy fél év után azt mondtam, hogy akkor sem fogom feladni. Két évembe került, de végül meglett az a két lélegeztetőgép a gyermekintenzív osztályra.

Olvastad már?

Hétköznapi Hősök: Lakatosné Jutka, A Város Mindenkié hajléktalan önkéntese

Hétköznapi Hősök: Lakatosné Jutka, A Város Mindenkié hajléktalan önkéntese

A Város Mindenkié csoport oszlopos tagjaként már hét éve küzd mások lakhatásáért, pedig maga is hajléktalanként él. Az életéből színdarab is készült, de ő maga is rengeteget szerepel rádióműsorokban, konferenciákon vagy épp érzékenyítő előadásokon. Lakatos Jutka kivételes ember, cseppet sem hétköznapi, de garantáltan hős.

Vannak olyan kezdeményezéseid, amik, ha jól tudom, már évek óta futnak.

Van a Kapcsolda elnevezésű programom, ami a sérült gyerekekre specializálódott, és 11 éve fut már 105 gimnáziumban. De a hajléktalanokra is van már tíz éve programom. Nagyon erős bennem a gondoskodási vágy. Ha egy hajléktalan pénzt kér tőlem, én nemcsak csendben adok neki, hanem megkérdezem, hogy van, mire van szüksége, és azt legközelebb beteszem a kocsimba, és odaadom neki. Beszélgetek velük, embernek tekintem őket.

Ha jól láttam a Facebook-oldaladon, akkor most, a koronavírus idején sem tétlenkedsz. Azt írtad az egyik posztodban, hogy utcai szociális munkásnak jelentkeztél az Oltalom Karitatív Egyesülethez. A járványhelyzet a hajléktalanok életét is megnehezíti?

Az utcán élők nyilvánvalóan a koldulásból élnek, ilyen értelemben most bajban vannak. De azért is bajban vannak, mert nincs hová bemenniük fürdeni, mert zárolták a hajléktalanszállókat, és csak azok mehetnek be, akik eddig is ezeken a szállókon laktak. Bár nyitottak egy új szállót, de oda is sorba kell állni, és oda sem jut be mindenki. Ilyen értelemben sokkal nagyobb bajban vannak most azok, akik az utcán élnek. Sőt, találkoztam olyan hajléktalannal is, aki gyakorlatilag ki volt száradva, mert egyszerűen sehol sem kapott egy pohár vizet. Mindenki retteg a koronavírustól, és emiatt nem biztos, hogy mernek segíteni.

Önkéntesként miben tudsz nekik segíteni? 

Mikor megtudtam, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület szocmunkásokat keres, azonnal jelentkeztem, és mondtam, hogy bármit vállalok, a takarításról kezdve egészen a hajléktalan gyerekekre vigyázásig. Vissza is jeleztek, és elmondták, hogy most utcai szocmunkásokra lenne nagy szükségük. A Dankó utcai hajléktalanszállón több mint 100 hajléktalan van most bent, az önkénteseknek velük kell foglalkozniuk, nem tudnak kimenni az utcára. Úgyhogy én kimentem utcázni, de mellette bent is osztottam vacsorát, reggelit. Amikor utcázok, akkor megyek a saját kocsimmal az 5. kerületben (ez a kerület tartozik a Dankó utcához) és „vadászom” a hajléktalanokat. Már ismerem őket névről, tudom, kinek mire van szüksége, és akkor azt viszem nekik. Olyan alapvető dolgokra kell gondolni, mint például egy pár zokni, fésű, alsónadrág, kötszer, ilyenek.

Nem félsz, hogy megfertőződsz?

Egyáltalán nem félek. Ha megkapom, akkor majd meggyógyulok. Az immunrendszeremet erősítettem az elején, de igazából nincs bennem félelem. A higiéniára persze odafigyelek, van rajtam szájmaszk, gumikesztyű.

A hajléktalanok hogyan élik meg ezt a koronavírusos helyzetet? Félnek? Tudnak védekezni ellene?

Ugyanúgy beszélnek erről, mint a többségi társadalom, ők is azt szeretnék már, hogy vége legyen. Még márciusban egyébként több száz maszkot sikerült gyűjtenem nekik. Az egy csodálatos összefogás volt.  Kiírtam a Facebookra, hogy a Dankó utcai hajléktalanszállóba kellenének maszkok, és azonnal rám írtak az emberek, konkrét maszkvarró csoportok alakultak. A hajléktalanok pedig szorgalmasan hordják is ezeket, és ahogy csak tudják, betartják a higiéniai szabályokat. Ahogy belépnek a Dankó utcai szállóra, mindenki azonnal kezet mos, folyamatosan fertőtlenítenek. Elfogadták, hogy most ez van, hogy vigyázni kell. A Dankó utcában még egy koronavírusos megbetegedés sem volt, ami nagyon jó.

Mennyire viseli meg a lelkedet, hogy folyamatosan rászorulókkal, elesettekkel foglalkozol? Elvesz vagy inkább ad?

El kell fogadni, hogy nem tudunk mindenkit megmenteni. Már azzal szebbé tehetjük egy hajléktalan ember napját, ha kedvesek vagyunk vele, ha meghallgatjuk. Nem tudom minden problémájukat megoldani, és ezt már elfogadtam, feldolgoztam. Ha csak egy kicsike jót tehetünk a másikért, szerintem már az megéri.

Ha mások is segíteni szeretnének most, a koronavírus idején, mit ajánlanál neki, hova menjenek, hol van szükség segítő kezekre?

Már azzal is sokat tehetünk, ha segítünk a szomszéd néninek bevásárolni. Akik segíteni akarnak, azok szerintem megtalálják a lelehetőséget. Minden kerületben, minden városban vannak lehetőségek önkéntes munkára, csak utána kell járni.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter