Miért pont angolnyelv-tanár lett belőled?
Középiskolásként a legnagyobb sikerélményeimet angolórákon élhettem át. Egy kiváló tanárnőnk volt, akivel hamar megtaláltam a közös hangot. Jól éreztem magam, elképesztően motivált voltam, az angol jelentette a kikapcsolódást, a feltöltődést. Nekem lett először nyelvvizsgám az osztályban, és elterjedt rólam, hogy nekem ez megy. Ezen azóta is nagyon sokat gondolkodom: tényleg ment, vagy a tanárom személyisége, biztatása, visszajelzése lendített rendre előre? Egy biztos, emiatt indultam el a pályán.
A nulláról építetted fel az angoltudásod, vagy volt már valamilyen korábbi kapcsolatod a nyelvvel?
Meg kellett küzdenem érte, de szerencsés vagyok, hiszen fiatalon megtapasztalhattam, milyen az, amikor jó érzés tapad a nyelvtanuláshoz. Bár az évek során sokat szorongtam, függtem a visszajelzésektől és munkált bennem a megfelelés, az elmentett jó emlékek mindig túllendítettek a nehezén – nyelvtanárként pedig kimondottan hasznosnak tartom, hogy ismerem a nyelvtanulás küzdelmes oldalát is.
Tanulsz most valamilyen idegen nyelvet?
Állandó nyelvtanuló vagyok, az angol mellett szándékosan ismerkedem más nyelvekkel is. Nem akarom elfelejteni, hogy a tanuló hogyan érzi magát, mit jelent beülni egy órára, nem érteni, izzadni, besülni. Jelenleg a spanyollal és a némettel barátkozom.
Az egyetemen is kitartott a középiskolai lendület?
Nagyon is! Ráadásul elkezdett minden más is érdekelni. Az angol mellett újságírást, kommunikációt és műfordítást tanultam, ám magára az angol nyelvre kezdtem amolyan eszközként tekinteni, amin keresztül elmerülhetek az irodalomban, a politikában, a művészetekben és a különféle kultúrákban. Csak az egyetem vége felé kóstoltam bele a tanításba.
Tizenöt éve vagy a tanári pályán. Mi mindent adott neked ez az időszak?
A terület valamennyi műfajában kipróbáltam magam: voltam magántanár, vizsgafelkészítő, dolgoztam kamaszokkal nyári táborokban, idővel betanítottam és mentoráltam, sok nyelviskolánál dolgoztam, és számtalan cégnél tanítottam. Elég tapasztalatot szereztem, hogy átlássam, mit kínál ma a piac, mire van kereslet, és rengeteg nyelvoktatási módszert gyűjtötem. Folyamatosan képeztem magam.
Elkezdtem megérteni, hogy az általam tanult, gyakorolt és fejlesztett nyelvtanulás eszköztárának megvannak a határai. Sok mindenre jó, amit megtanultam az egyetemen, a továbbképzéseken és a gyakorlatban, ám sokszor azt éreztem, hogy ez nem elég. Rengeteg olyan diákom volt, akik hosszú évek kemény munkája után sem tudtak egyről a kettőre jutni. Éreztem és láttam, valami másra lenne szükségük.
Eleinte nagyon frusztrált a dolog, de amikor rájöttem, hogy a módszer nem megfelelő, megnyugodtam, és kísérleti alapon elkezdtem kipróbálni más megoldásokat. Megfigyeltem például, hogy mik azok a helyzetek, amikor a diák elkezd dadogni, amikor nem bír megszólalni, vagy amikor magyarra vált. Ezekbe az ismétlődő helyzetekbe aztán elkezdtem behozni más, meglepő dolgokat. Leállítottam az angoltanulás kényszerét, helyette játszottunk, mozogtunk, majd egy ponton visszatértünk az eredeti feladathoz – amit aztán sok esetben sikerült is megoldani.
Ez a tapasztalás hatalmas löketet adott, elkezdtem beleásni magam a témába, megszállottan kutattam, szerettem volna tudatosabban működni ezekben a helyzetekben. Azt már a folyamat elején sejtettem, hogy a dolog hátterében nagyon fontos szerepet kap az önismeret, a személyiség, a motiváció és az empátia. Tudtam, ha segíteni akarok, akkor ezek működését kell előbb megértenem. Így jutottam el a coaching módszertanához. Találtam egy egyetemi képzést, ami diplomát is adott.
Egészen pontosan hogyan működik a nyelvi coaching? Mi történik, ha bekopogtatok hozzád, és azt mondom, tíz éve nem tudok megtanulni angolul, nyolc kurzust hagytam már abba a sok kudarcélmény miatt.
Gyakori, hogy a nyelvtanulás élménye valami rossz dologgal társul. Sokszor ezeket a szorongásokat kell oldani, mindenesetre az már nagy lépés, ha tudatosul benned a probléma. Egy beszélgetéssel kezdünk, amikor arra szerződünk, hogy min és hogyan szeretnénk dolgozni. Biztos, hogy meg akarom ismerni az angolod, de arra is kíváncsi vagyok, hogy te hogyan értékeled magad.
Megvizsgáljuk azt is, hogy az angol mihez kell? Mi a célod vele? Az, hogy jobb legyen a nyelvtudásod, nem elég… Olyan új nézőpontokat keresünk, mint a szakmai kihívások, a kapcsolatteremtési és kommunikációs minták, vagy éppen az, hogy a szabadidőddel hogyan gazdálkodsz.
Ami azonban ennél is fontosabb, hogy lásd, nincs veled semmi baj, nem vagy buta, lassú, egyszerűen csak meg kell találnunk a te egyedi tanulási stílusodat – hiszen mindenkinek megvan a sajátja. Én a személyre szabott kérdéseimmel, feladványaimmal és a bátorító figyelmemmel tudlak abban támogatni, hogy rálelj a saját fejlődési utadra, tanulási spirálodra. A módszer lényege, hogy létrejöjjön egy olyan tér, amibe a szakember nem nyomul be a szaktudásával, nem oldja meg a helyzetet, nem ítélkezik, nem diagnosztizál, nem okoskodik, nem lekezelő. Ez egy érzékeny bizalmi viszony. Nincs előre lefektetve, hogy merre kell haladnod, egyedül te tudod, hova szeretnél eljutni.
Azt hiszem, a középiskolás tanárnőmtől és később néhány tréneremtől pont ezt kaptam meg. Bele tudtam kapaszkodni az ő lendületükbe és hitükbe, meg tudott születni közöttünk egy erős, bizalmi kapocs, és segíteni tudtuk egymás munkáját. Ők sok figyelmet, lelkesedést hoztak magukkal, én pedig nyitott voltam és befogadó. Valami hasonlóra törekszünk a nyelvi coaching során is. De azért kell hozzá a kémia.
Milyen problémákkal fordulnak hozzád?
Gyakori akadály például a vélt lassúság. Ilyenkor olyan kérdéseket feszegetünk, hogy az illető mitől lassú, mi lassítja be, hol lassul be? Van valami, amit nem akar elérni, amivel nem akar szembesülni, amit késleltetne? Sok esetben nem is lassú, csak nem tudja elfogadni a természetes ritmusát; míg sokan azért bizonytalanodnak el, mert útközben elhagyták vagy soha nem is volt személyes motivációjuk a tanulásra. Ez újabb kérdéseket vet fel.
Megint mások azzal keresnek meg, hogy dolgozzunk a nyelvtudásukon, mert mondjuk egy konferencián kell előadniuk. Egy ilyen feladat sok esetben akkora feszültséget generál bennük, hogy elveszítik a kontrollt, és inkább lemondják a konferenciát. Ezekben a helyzetekben arra keressük a választ, hogy miért ekkora a tét? Honnan jön ez a félelem? Néha meg is rendezzük és elpróbáljuk a „legborzasztóbb” forgatókönyvet – például azt, hogy mit jelent, ha elakad a szavuk, ha lefagynak. Ez azért fontos, mert gyakran nincs tapasztalatunk arról, amitől félünk.
Akkor is tudsz segíteni nekem, ha például franciát akarok tanulni?
Talán igen. Az elakadásokon valószínűleg tudnánk dolgozni. Ahhoz, hogy bejöjj egy coaching folyamatba, nem szükséges, hogy én legyek a tanárod. Megtörténhet, hogy a franciatanárodat is bevonjuk a közös munkába. Ennek akkor van értelme, ha az idegen nyelvvel vívott harc összetettebb, és mélyebben gyökerező vívódásoknak a kicsapódása.
Hogyan tudsz segíteni azoknak, akiknek nincs nyelvérzéke?
Sok emberben erősen dolgozik az a hiedelem, miszerint nincs tehetsége az idegen nyelvekhez. Valamikor, valakitől ezt hallották és elkezdtek e szerint működni. A coaching során lehet ez is feladat, hogy megfejtsük, hogyan ne higgyünk ennek a belső hangnak.
Hogy látod ma az egykori nyelvtanulási módszered nyelvi coachként? Neked is voltak elakadásaid?
Persze! Például a kiejtéssel kapcsolatban voltak komoly frusztrációim, rettegtegtem, hogy meghallják, hogy hamisan beszélem a nyelvet. Amikor már tanárként dolgoztam, és beült az órámra egy anyanyelvi tréner, az maga volt a mélyvíz. Persze megugrottam a lécet, amit sok ehhez hasonló kihívás követett. Öntudatlanul is, de úgy dolgoztam ezen a problémán, hogy sok mindent kipróbáltam, egyre bátrabb lettem, az önértékelési problémám pedig egyre ritkábban riasztott be. Persze, van és lesz is mit fejleszteni, de helytálltam, ma pedig már bátran támaszkodom arra, amiben erős vagyok. Mivel sokat olvasok és rengeteg podcastbeszélgetést hallgatok, gyors a megértésem és hamar ráhangolódok a másikra – éppen ezért megtanultam minden új kihívást erre a meglévő készségre építeni.
A nyelvóráidon nyelvtanárként vagy coachként működsz? Egyáltalán, ketté lehet választani a kettőt?
Nehéz, de folyamatosan váltogatom a kettőt, mindig ahhoz a nyelvtanári vagy coaching eszközhöz nyúlok, amire épp szükség van. Erre például nagyon izgalmas terep a csoportos nyelvoktatás, ahol nemcsak az eltérő nyelvtudással szembesülök, de egy olyan csoportdinamikával is, amiben helyet kap a versengés, a hierarchikus viszonyok. Megesik, hogy egy időre ki kell venni egy-egy embert a csoportból, külön vezetni, mert fullasztó számára például az, hogy állandóan lemarad. Amint feloldottuk küszködése tárgyát, visszaengedem. Máskor pont ennek ellenkezője működik: a csoporterőt használjuk ahhoz, hogy egy diák témáján dolgozzunk. A probléma feloldására néha pont a többiekre van szükség.
Ezek a helyzetek is azt mutatják, hogy a nyelvi coaching tudástárát mindig lehet mélyíteni. Minél több esettanulmányt ismerek meg, annál több eszközhöz tudok nyúlni. Nem győzöm hangsúlyozni: a hagyományos nyelvoktatással nincs semmi baj, hiszen rengeteg embert megtanít a nyelvekre. A nyelvi coaching egy alternatíva, ami azok számára lehet megoldás, akiknél az előbbi nem működik.
Infó: hegedusrobert.org
Fotó: Czvitkovits Judit
