A Rockefeller-központ karácsonyfája 2020 metaforája

2020. november 21. |

Egy olyan évben, amikor szinte semmi sem ment simán, úgy tűnik, még a világ leghíresebb karácsonyfáját, a New York-i Rockefeller-központ előtt álló fát is úgy választották ki, hogy egy kis vidámságot hozzon az ünnepekbe.

Felállították a Rockefeller Plaza 30. elé a több mint 22 méter magas fenyőt,a mely a New York állambeli Oneontából származik idén. Ahogy közelebbről megnézhettük, egyből feltűnik, hogy a norvég lucfenyő kicsit megviselt. Az alsó ágak hiányosak, csupaszok, erőtlenül lógnak csak, mintha a fa most mászott volna elő a zuhany alól, kissé másnaposan. 

rockefeller-kozpont-karacsonyfa-metafora-2020

Ugyanott áll ez a fa, mint ahol az első, 1931-ben felállított fenyő, amely egy 6 méter magas balzsamfenyő volt, és amire a Rockefeller-központnál dolgozó építőmunkások adták össze a pénzt, hogy így fejezzék ki optimizmusukat és jövőbe vetett hitüket a nagy világválság kellős közepén. Ugyanitt készült az ikonikus felvétel a levegőben lógó gerendán ülve ebédelő 11 munkásról, lábukat több száz méterrel New York felett lógatva.

Ahogy az a kép is egy korszak szimbólumává vált, úgy fejezi ki az idei fenyő, milyen volt a 2020-as évünk. „Ez a valódi 2020. A Rockefeller-központ karácsonyfája olyan, mintha saját maga vágta volna a haját a karanténban” – írta twitterén Chris Ryan zongorista a karácsonyfa felállítására reagálva.

„Még a Rockefeller-központ karácsonyfájának is elege van 2020-ból” – írta egy másik twitterező. A közösségi oldalakon egyöntetű konszenzus alakult ki arról, hogy ez a fa 2020 metaforája, kifejezi azt az apokalipszist, amiben élünk.

Sokakat azonban a Snoopy történeteiből ismert Charlie Brown karácsonyfájára emlékeztet, ami igazán szomorú látványt nyújtott a kultikus rajzfilmben. Az 1965-ös karácsonyi különkiadás arról szólt, hogy a főhős egyre szomorúbb lett, ahogy a karácsonyi szezon elkezdődött, így azt a küldetést vállalta, hogy keres egy karácsonyfát az iskola betlehemes játékához. A legjobb, amit talált, csupasz és hervadt volt.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Kevin (@kaladilatte)

Ez azonban nem biztos, hogy rossz hír. Aki emlékszik Charlie Brown történetére, tudja, hogy az egész csapat együtt állt neki feldíszíteni a kis fenyőt, közben karácsonyi dalokat énekeltek, hogy felvidítsák Charlie Brownt. Valami ilyesmire számíthatunk most mi is. 

„Amikor kicsomagoltuk, és először felállítottuk, az ágak nem álltak a helyükre automatikusan, időbe telt, mire kinyíltak. De ki nem nézne ki szomorúan két nap utazás után?” – nyilatkozta a Rockefeller-központ szóvivője.

A történet pedig itt nem ér véget. Ha a kicsit megtépázott fenyő 2020 metaforája, akkor a kis bagoly felbukkanását, amely titokban fészket rakott a fenyőfa ágai között, és a becsomagolt fenyővel utazott egészen New Yorkig, akár úgy is értelmezhetjük, hogy van még remény, hogy egyszer jó véget ér ez az őrült ámokfutás, amit 2020-nak nevezünk.

Olvastad már?

Forrás: Wall Street Journal, Insider
Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter