Egy újabb férfi szokás? A kanterpesz után itt az orrkilógatás

2021. január 27.
Joe Biden múlt heti beiktatásán a szemfüles nézők egy furcsa jelenségre figyelhettek fel. A tömeg és a koronavírus-járvány kellős közepén meglepően sok férfi érzett ellenállhatatlan vágyat arra, hogy kilógassa orrát az arcmaszkjából. Az elmúlt hónapokban a magyar államférfiak között is láthattunk már példát hasonlóra – sőt a maszkviselés teljes ignorálására is –, a jelenségnek mégsincs köze a politikához. Az orrkilógatás nem valamiféle politikusdili, sokkal általánosabb annál. Nagyon úgy néz ki, hogy az orrkilógatás lesz az új kanterpesz.

Január 20-án iktatták be az Egyesült Államok 46. elnökét, Joe Bident, akinek az ünnepségén természetesen egy rakás ismert ember, politikus és korábbi elnök is részt vett. Az esemény közvetítését figyelve a szemfüles nézőknek szinte azonnal feltűnhetett egy furcsa dolog: meglepően sok férfi – ebben az esetben nagy hatalmú férfi – érzett ellenállhatatlan vágyat arra, hogy a tömeg és persze a koronavírus-járvány kellős közepén kilógassa orrát az arcmaszkjából.

bill-clinton-szajmaszk

Először az exelnök, Bill Clinton vonta magára a figyelmet, amint a beiktatás alatt orr alá tolt arcmaszkkal haverkodott a politikus cimbijeivel. Clinton rosszul viselt maszkját látva persze mondhatjuk, hogy ilyen aprócska baleset bárkivel megtörténhet – ám ekkor jött John G. Roberts, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának főbírója, aki szintén nem tudta úgy felhúzni a maszkját, hogy az teljesen eltakarja az orrát. Ha pedig ez nem lett volna elég, az esemény alatt még Barack Obama maszkja is elhagyta néhányszor a szabályos rendeltetési helyét.

 John-Roberts-szajmaszk

Néhány hónappal ezelőtt a leköszönt Trump elnök gazdasági tanácsadóját, Larry Kudlow-t is lencsevégre kapták orr alá tolt maszkkal a Fehér Ház előtt. A nem megfelelő maszkhordás tehát nem egy kifejezetten demokrata vagy republikánus szokás, és valójában a beiktatáshoz sincs köze. Az orrkilógatás sokkal inkább egy pasis dolog. Olyan, mint a kanterpesz, csak a széttárt lábak helyett itt a kilógó orral van a probléma.

Larry-Kudlow-szajmaszk

A szakértők százszor elmondták már, hogy önmagunk és embertársaink biztonsága érdekében az arcmaszknak a szánkat és az orrunkat is el kell takarnia. Kikandikáló orral gyakorlatilag nincs is értelme a maszkhordásnak, hiszen így nemcsak arra van esély, hogy mi magunk belélegezzük a kórokozókat, de a fertőző emberek is könnyedén terjeszthetik a kórt. Lassan egy éve már, hogy a koronavírus-járvány globális kitörésével a higiéniai és különféle egészségügyi szabályok az életünk részévé váltak, és mégis. Túlságosan is sokan vannak, akiknek a mai napig a nehezükre esik ezeket betartani.

A nők is hordanak maszkot, és természetesen náluk is megesik, hogy lejjebb csúszik a kelleténél – ám ez a jelenség valamiért mintha gyakrabban fordulna elő a férfiaknál. És nem csak a tévés közvetítések során láthatunk erre példát, elég csak beugranunk egy boltba, sétálni az utcán, vagy szétnézni kicsit a környezetünkben.

Ezt olvastad már?

Persze nem azt mondjuk, hogy minden férfi kilógatja a maszkból az orrát, mint ahogy arra sem érez késztetést minden egyes férfi, hogy szándékoltan nagy terpeszben, két-három helyet is elfoglalva ücsörögjön a metrón. A tapasztalatok alapján mégis úgy tűnik, hogy a kanterpeszhez hasonlóan az orrkilógatás is egy tipikusan pasiszokás. 

Lehet, hogy a férfiak orra egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy maszkot tudjanak rá húzni? (Hasonló, kissé kétes anatómiai magyarázat egyébként a kanterpesz kapcsán is felmerült már korábban.) Ez az elmélet már csak azért sem lehet helytálló, mert él a világon egy rakás férfi orvos, akik – bár lehet, hogy a metrón kanterpeszben ülnek – nagyon is tudják, sőt a saját szemükkel is látják, hogy a koronavírus mi mindenre képes. Éppen ezért bármennyire is csábító számukra, hogy az orrukat kilógatva a lehető legtöbb levegőt próbálják meg beszívni, a hippokratészi eskü, és persze a saját életük védelme miatt mégiscsak ellenállnak a kísértésnek. Ha ők meg tudják ezt tenni, akkor a problémának valószínűleg nincs köze az anatómiához.

Lehetséges, hogy a férfiaknak több levegőre van szükségük, mint a nőknek és a gyerekeknek? Búvárkodásnál nagyon is gyakori, hogy a nagyobb testméretük miatt a férfiak több levegőt használnak el, mint a nők. Ellenben ott vannak a tapasztalt búvárok, valamint oktatók, akiknek – még ha férfiakról is van szó – általában kevesebb levegőre van szükségük. Éppen ezért ez sem lehet egy teljesen valid magyarázat.

De az is megeshet, hogy a férfiak egyszerűen úgy gondolják, hogy ők több levegőt érdemelnek annál, mint amennyit a maszkon keresztül kapnak. Mint ahogy a metróülésen terpeszkedő pasik is azt gondolhatják, hogy az a plusz két-három hely igenis jár nekik, és hogy keresve se találhatnának tökéletesebb helyszínt egy kis lábnyújtóztatáshoz a zsúfolt metrókocsiknál.

Bármi is legyen az oka, a helyes maszkhordás nem játék, az orrkilógatásnak pedig – még ha viccesen is hangzik – komoly következményei lehetnek. Ha pedig továbbra is kétségek élnének az orrkilógató férfiakban – vagy nőkben –, akkor most mindannyiójukat meg szeretnénk nyugtatni. Hihetetlennek tűnik, pedig igaz: a maszkon keresztül is lehet levegőt venni. Oké, nem olyan kellemes a dolog, mint maszk nélkül, de igenis lehetséges.

Forrás: The New York Times Fotó: Getty Images

Olvass tovább!